Nos, így kezdődött és így folytatódott. Persze a Jobbik akkori főhazugjai ma már Gyurcsánnyal vannak, akik akkor „járőrözni” mentek oda és horogkeresztet hugyoztak a cigánysor elejére, ma már Fekete-Győr tévécsatorna-átprogramozóval fújnak egy követ. Az ellenzéki politika aktorai már mind felköptek a levegőbe és aláálltak, csak Gyöngyöspata maradt ugyanott a lakóival. Akiknek most azt üzenték, hogy ha terrorizálod a többséget, és akad egy Soros-szervezet, aki ebben melléd áll, akkor felfoghatatlanul sok pénzt kaphatsz. Tökéletesen igaza van Horváth László fideszes képviselőnek: „a mostani helyzet egy megtervezett és megszervezett akció eredménye, hiszen a roma családokat egy Soros György által fenntartott és eltartott Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány vette rá a pereskedésre, és ugyanezen alapítvány biztosította a jogi procedúra összes kellékét és feltételét is.”
S hogy el ne felejtsük: a Kúria mostani ítélete szerint a „szegregáció” 2003 óta folyt a helyi iskolában. Viszont 2010-ig nem érdekelt senkit. Ja! Akkor jött a jobboldali kormány. Világos ugye? Jobboldali kormányok idején muszáj felmutatni a rasszizmust és az antiszemitizmust. S az sem akadály, ha ebbe majd belerokkan egy egész település.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!