„Diszkriminatív az Európai Bizottság lépése”

Navracsics Tibor levélben fordul Johannes Hahnhoz és Mariya Gabrielhez az Erasmus-támogatások ügyében.

2023. 01. 10. 15:36
null
20221213 Budapest sajtótájékoztató Gulyás Gergely és Navracsics Tibor Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A korábbi tárgyalások során az Európai Bizottság említett aggályokat, de ezeket kezeltük, ezért nem értjük a mostani lépésüket

 

– nyilatkozta lapunk megkeresésére Navracsics Tibor uniós források felhasználásáért felelős miniszter arra a döntésre, amely szerint nem kaphatnának támogatást az Erasmus+ programon keresztül azok az egyetemek, amelyek alapítványi fenntartásúak. A miniszter szerint  

ez azt is eredményezi, hogy a nem alapítványi egyetemek diákjai részt vehetnek, az alapítványiak pedig nem az Erasmus-programokon, ez pedig diszkriminatív.

Navracsics Tibor kérdésünkre hangsúlyozta, hogy nem volt előzetes információja az EB mostani lépéséről. – Korábban, a kérésüknek megfelelően, módosítottuk a törvényt, módosítottuk a szabályokat, mind a két pontot teljesítettük, amelyeket ezzel kapcsolatban korábban kifogásoltak – emelte ki a miniszter. A bizottság korábban ugyanis két követelést fogalmazott meg a kormánnyal szemben: az egyik az volt, hogy a közérdekű alapítványok beszerzései is tartozzanak a közbeszerzési eljárás hatálya alá. A másik követelmény arról szólt, hogy a kormány dolgozzon ki egy szigorú összeférhetetlenségi szabályrendszert.

Navracsics Tibor lapunknak kiemelte: most levélben fordul Johannes Hahnhoz, az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosához és Mariya Gabrielhez, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosához, hogy további tájékoztatást kérjen, mi a problémájuk pontosan és azt hogyan látják orvosolhatónak.

 

 

– Idén is zavartalanul valósulhatnak meg az Erasmus+ programjai – hangsúlyozta hétfőn kora este a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleményében, miután kiderült, hogy az Európai Bizottság levélben tájékoztatta az illetékeseket arról, hogy 2022. december 15. után nem lehet EU-pénzből új kötelezettségvállalást kötni a közérdekű vagyonkezelő alapítványok irányításával működő felsőoktatási intézményekkel, és ez a blokkolás nem érinti az Erasmus+ pénzeket.

A KIM kiemelte: Az Erasmus+ programokra vonatkozó pénzügyi keretek biztosítottak, így a hallgatókat semmilyen hátrány nem érheti, az Európai Bizottság decemberi döntése a jelenleg futó csereprogramokat nem érinti a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványoknál. – A kormány a márciusi határidőig folyamatosan egyeztet a felsőoktatást érintő források további zavartalan biztosításáról – hangsúlyozták. Magyarország minden vállalását teljesítette, így nem fogadja el az Európai Bizottság azon döntését, amely a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok és az általuk fenntartott egyetemek közvetlen uniós pályázatokból való diszkriminatív kizárását tartalmazza – jelentette ki a KIM, hozzátéve: ennek tisztázására, hasonlóan más uniós forrásokhoz, 2023. március 16-ig kerül sor. 

Borítókép: Navracsics Tibor egy korábbi sajtótájékoztatón (Fotó: Mirkó István/Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.