A héten lezajlottak az érettségi vizsgák a fő tantárgyakból, a nehezén túl vagyunk, minden fennakadás nélkül – számolt be Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján. Mint mondta,
Nemzeti oltóanyaggyár jöhet létre
A gyártás a védőoltásokat és a választható oltásokat is érinti majd, a fő cél a folyamatos és biztonságos oltóanyag-ellátás világpiactól való függetlenítése.

nem könnyítette meg a munkát az ellenzék és a média nyomása, de utólag látható, hogy a félelem alaptalan volt, a kormány teljes körűen biztosította a védekezéshez szükséges eszközöket.
Maruzsa Zoltán úgy fogalmazott: jó döntés volt, hogy az érettségik megtartása mellett döntöttek.
Az államtitkár köszönetet mondott többek között az intézményvezetőknek, a felügyelő tanároknak, az Oktatási Hivatalnak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma munkatársainak is, akik megfeszített erővel munkálkodtak a háttérben.
Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta, a hazánkban azonosított fertőzöttek száma 3178 főre nőtt és elhunyt újabb kilenc idős krónikus beteg, ez a szám napról napra, egyelőre, állandó. Ezzel mára 392 főre emelkedett az elhunytak száma a járvány kezdete óta, 865-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
A mintavételek száma mára elérte a 99 058 darabot, az aktív fertőzöttek száma (a gyógyult és elhunyt személyek számát levonva), 1921 fő. Müller Cecília megjegyezte,
örvendetes, hogy negyedik napja csökkenőben van az új, igazolt fertőzöttek száma.
A május 4-én kezdődött vidéki enyhítések hatásait legalább két hétig figyelni kell ahhoz, hogy megállapíthassák, az intézkedés változtat-e a járvány dinamikáján, de a tisztifőorvos hangsúlyozta, nagyon óvatosnak kell lenni.
Müller Cecília elmondta, a mai napon együttműködést írt alá Kásler Miklós miniszter, valamint Szilvássy Zoltán, a debreceni egyetem rektora, melynek célja
egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozása és megvalósítása. Ez az elképzelés része annak a programnak, amelynek fontosságát a kormány már 2018-ben felismerte és amely függetlenedést eredményez a világpiactól a biztonságos oltóanyag kifejlesztésének érdekében.
A gyártás a védőoltásokat és a választható oltásokat is érinti majd, a fő cél a folyamatos és biztonságos oltóanyag-ellátás világpiactól való függetlenítése. Előtérbe kerül a nemzeti, hazai ellátás.
FFP 123 maszkok árusítása elérhetővé vált a gyógyszertárakban, megvásárlását a kormány, rendelet által, lehetővé tette a társadalom számára.
Május 4-től több változás történt a vidéki területeken, Budapesten továbbra is érvényesek a korábban bevezetett korlátozások, egészen a halálozások számának csökkenéséig.
A vendéglátásról Müller Cecília elmondta: fontos, hogyan történik az újranyitás. A koronavírus mellett ismert a legionella baktérium, amely kedveli a 20 foknál melegebb hőmérsékletet és a melegvíz-tartályokban felszaporodhat, ha sokáig nem használják a csapokat. Figyelmeztetett, a legionella is tüdőgyulladást okozhat. Fontos, hogyha újranyitják az épületeket, ügyeljenek arra, hogy a tartályokat megfelelően kezeljék: ha sokáig szünetelt a szolgáltatás, javasolják a tartályokat teljesen leengedni, majd úgynevezett hősokknak kitenni, majd hideg vízzel mossák át. Ezt nem élik túl a legionella baktériumok,
így biztonságosan használhatók a csapok innentől
– ismertette.
A tisztifőorvos elmondta, a vidéki kávézókban, büfékben, ahol a jogszabály lehetővé tette a fogyasztást, figyelni kell az alapvető szabályokra, például az asztalok közti távolságra. Hozzátette,
csoportos rendezvények továbbra sem tarthatók.
Emellett a vendégeknek helyezzenek ki kézfertőtlenítőszert és papírtörlőt a mosdókba. A kihelyezett sót, borsot sokan megfogják, ezért az üzemeltetőktől kérik, hogy ezeket is töröljék át fertőtlenítőszerrel.
Lakatos Tibor rendőrezredes elmondta,
ismét védőeszközökhöz jutnak az alapellátásban résztvevők, négy heti készlet kerül a mai napon kiszállításra.
A háziorvosok és fogorvosok is sokadszorra kapnak védőeszközöket. Hangsúlyozta, felelős készletgazdálkodásra van szükség, amelyért a kórházakban a kórházparancsnokok, az idősotthonokban az intézményparancsnokok felelősek.
A határokon megnyugtató a helyzet, Röszkénél, Nagylaknál és Csanádpalotánál kell kisebb várakozásra számítani.
Az osztrák-magyar határon napi 13 ezer utast kell ellenőrizni, de folyamatos tendencia, hogy nem találkoznak a határőrök koronavírusos esettel.
Lakatos Tibor ismertette az adatokat is: jelenleg 11 036 hatósági ház karantén van hatályban, az utóbbi 24 órában 7530 ellenőrzés történt, összesen pedig 386 099. Az elmúlt 24 órában 36 esetben szabálytalanság történt, eddig összesen 1580 személy szegte meg a karantén szabályait. 247 figyelmeztetést adtak ki az elmúlt napon, 114 fő helyszíni bírságot kapott, 100 fő ellen pedig feljelentést tettek szabálysértés miatt.
Az üzletek nyitva tartása kapcsán 22 fővel szemben történt figyelmeztetés, 9 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 4 fővel szemben pedig szabálysértési feljelentés történt.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva, hogy augusztus 15. után megtarthatók lesznek-e a nagyobb rendezvények, Lakatos Tibor azt mondta, nem véletlen, hogy a kormány több lépcsőben enyhíti a korlátozásokat. Az Operatív Törzs nap mint nap értékeli az információkat, ennek függvényében döntenek a járványügyi intézkedésektől, ez várható augusztusra is.
Szintén a Magyra Nemzet kérdésére válaszolva a rendőr ezredes elmondta,
a május 4-én megjelent kormányrendelet tartalmazza, hogy a házi karanténok elektronikus ellenőrzése visszamenőleg is érvényes lehet, de csak akkor, ha ebbe a karanténban lévők beleegyeznek.
Háromszor kell ezt megerősíteniük – tette hozzá. A rendelkezés előnyeiről azt mondta, ezzel tehermentesítik a rendőröket, ráadásul a hagyományos rendőri feladatok megszaporodnak, ahogy a közutakon újra nagyobb lesz a forgalom. A másik jelentős előnye a rendszernek, hogy
a magánélet teljes tiszteletben tartásával tudják végezni az ellenőrzéseket.
Ugyancsak kérdésünkre a tisztifőorvos úgy reagált, a negatív PCR-teszthez kötött beavatkozásokról a szakmai kollégiumok döntöttek, ezeket az EMMI kereste meg.
A járványgörbét folyamatosan figyelik,
már négy napja folyamatosan csökken a megbetegedések száma, így bízunk abban, hogy az első hullámnak már a leszálló ágában vagyunk
– fogalmazott Müller Cecília. Hozzátette: a járvány dinamikájából következik, hogy május 4-e óta csökken a fertőzöttek száma. A járvány tetőzését úgy tűnik, elértük, a fertőzöttek kezdenek gyógyulni, egyre több lesz a gyógyultak száma – mondta a tisztifőorvos.
További sajtókérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, eddig 303 koronavírus-pozitív gondozottat regisztráltak a Pesti úti idősotthonban, ebből 26 fő ápoló. Az otthon lakói közül eddig 41-en hunytak el a fertőzés következtében, viszont a gyógyultak száma is növekszik, jelenleg 60 ilyen személyt tartanak nyilván.
A tisztifőorvos kiemelte:
a szabadidős tevékenység során a szabályok továbbra is érvényesek, tartsunk megfelelő távolságot egymástól a fertőzés elkerülése érdekében.
További kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, a kijelölt laboratóriumok a gyanús eseteket vizsgálják, ezeket orvos kérheti és írhatja elő azon szabályok alapján, amelyek az eljárásrendnek és esetdefiníciónak megfelelnek. A pozitív esetek következtében történnek további vizsgálatok, ez is magyarázza, hogy a vizsgálatok száma megnőtt, illetve az egészségügyben is keletkeznek olyan igények, amelyek növelik ezek számát.
Arra a kérdésre, hogy szabad-e a családoknak a játszóterekre menni, Lakatos Tibor elmondta, Budapesten és Pest megyében a korlátozások megmaradtak, a szabályok egyértelműen kimondják, mely esetekben lehet elhagyni a lakást.
Egyéni sportolás, egészségügyi célú séta engedélyezett, a gyermekekkel – a korlátozó szabályok figyelembevételével, és a védelmi intézkedések betartásával – el lehet hagyni a lakást.
Az önkormányzatok többségében lezárták a szabadtéri játszó- és edzőtereket, ennek figyelembevételével kell a gyermekek kimozdulását megoldani.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Radics Béla: Van, aki kisbolti eladónak sem lenne alkalmas
Fővárosi cégek élére jelentkezetteket hallgatott meg a bizottság.

A fakivágás kevésbé zavarja a kutyapártot a Hegyvidéken, mint Budakeszin
Nem tud fizetni az önkormányzat.

Gyurcsány útja a lemondásig 2. rész – Anyagi függetlenség és az Apró család védőszárnya
Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny.

Megdöbbentő fejlemény: a Tisza Párt teljesen egy követ fúj a DK-val
Feltűnően ugyanazt a narratívát erőlteti Ukrajnával és a pride-dal kapcsolatban a Demokratikus Koalíció (DK) és a Tisza Párt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Emberfeletti munkával mentettek életet a rakamazi rendőrök

Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó

Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt

Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük

Ez a csillagjegy ma pénzügyekben is szerencsés hírt kaphat

Felkészült a válaszlépésre Orbán Viktor: már meg is tette a szükséges intézkedéseket

Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben

Óriási bukás és dán győzelem a Giro d'Italia első szakaszán – videó

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Radics Béla: Van, aki kisbolti eladónak sem lenne alkalmas
Fővárosi cégek élére jelentkezetteket hallgatott meg a bizottság.

A fakivágás kevésbé zavarja a kutyapártot a Hegyvidéken, mint Budakeszin
Nem tud fizetni az önkormányzat.

Gyurcsány útja a lemondásig 2. rész – Anyagi függetlenség és az Apró család védőszárnya
Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny.

Megdöbbentő fejlemény: a Tisza Párt teljesen egy követ fúj a DK-val
Feltűnően ugyanazt a narratívát erőlteti Ukrajnával és a pride-dal kapcsolatban a Demokratikus Koalíció (DK) és a Tisza Párt.