Jótollúak: Huth Gergely és Villányi Károly az idei díjazottak

Harmadik éve osztja ki a kuratórium a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat.

Forrás: mediapiac.com2021. 03. 15. 9:32
null
Budapest, 2020. március 12. A Jótollú magyar újságíró elnevezésû sajtódíj az átadás alkalmából tartott ünnepségen a Nézõpont Intézet rendezvénytermében 2020. március 12-én. MTI/Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Huth Gergely és Villányi Károly kapja ebben az évben a Médianéző Központ által alapított Jótollú magyar újságíró díjat. Az elismerést a járványhelyzetre tekintettel egy későbbi időpontban adják majd át – írja a Médiapiac.

Harmadik éve osztja ki a kuratórium a Médianéző Központ által 2019-ben alapított Jótollú magyar újságíró díjat. A kitüntetést azért hozták létre, hogy a jobboldali, konzervatív sajtó munkatársai is megkaphassák a munkájukért járó figyelmet és elismerést.

A díjat elsőként Gajdics Ottó (Karc Fm/Hír Tv), majd Szentesi Zöldi László (Demokrata) és az azóta elhunyt Swendt Pál (Magyar Nemzet) kapták meg.

Idén a díj odaítélésről döntő kuratórium (Nagy Katalin – Magyar Rádió, Néző László – Mediaworks, Szarvas Szilveszter – Pesti Srácok, valamint a korábbi díjazottak, akik automatikusan a kuratórium tagjaivá válnak) Huth Gergelyt, a Pesti Srácok főszerkesztőjét, a Pesti TV programigazgatóját és Villányi Károlyt, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettesét tartották érdemesnek a kitüntetésre.

Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója a döntésről a portálnak azt mondta, különösen akkor fontos a nemzeti oldal újságíróinak munkáját elismerni, amikor a demokrácia és jogállamiság nevében a bolsevik diktatúrára emlékeztető módon egzisztenciálisan fenyegetik őket baloldali politikusok.

Az elismerést hagyományosan március 15-e, a magyar sajtó napja alkalmából adják át, ám ebben az évben a járványhelyzetre tekintettel egy későbbi időpontra halasztották az ünnepséget.

A díjazottak

Huth Gergely

Született Budapesten, 1977. január elsején. 1998 márciusától a Napi Magyarország újságírója, ahol igen hamar oknyomozó írásokat készíthet, jelentős részben Villányi Károllyal közösen. A lapösszevonás után a konzervatív gyökereihez visszatérő Magyar Nemzetnél folytatja, idővel a belpolitikai rovat vezetőjeként. 2006-ban a Hír TV-ben elindul a Civil kaszinó című műsora, ahol a közélettel nem hivatásszerűen foglalkozó különleges vendégekkel beszélik ki a gyurcsányi országrombolás sokkját. 2009-ben Stefka István főszerkesztő hívására a Magyar Hírlap főszerkesztő-helyettese, az Echo TV Hangos többség című műsorának vezetője lesz. A napilapnál 2012 végéig dolgozhat, majd a sorozatos leépítések révén ő is távozik. Sorstársaival egy garzonlakásban megalapítják a PestiSrácok.hu oknyomozó hírportált, amelyet apránként sikerül fejleszteni, sok pályakezdőt és elhivatott kollégát nyerve meg a projektnek. 2020-ban a PestiSrácok.hu szerkesztősége izgalmas vállalkozásba foghat a Pesti TV elindításával, amelynek Huth Gergely a programigazgatója.

Villányi Károly

1997-től a Napi Magyarország gyakornoka, majd újságírója. 2000-től a Magyar Nemzet újságírója, belpolitikai rovatvezető-helyettese, 2002-től belpolitikai rovatvezetője, 2006-tól pedig lapszerkesztője. 2015-től a Napi Gazdaság, későbbi nevén a Magyar Idők főszerkesztő-helyettese. 2019-től az újrainduló Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. A Magyar Nemzet mellett jelenleg a Hír Televízió Informátor című műsorának felelős szerkesztője és a Médiapiac főszerkesztője. 46 éves, nős, négy gyermek édesapja.

(Borítóképen: A 2020-ban átadott Jótollú magyar újságíró elnevezésű sajtódíj. Forrás: MTI / Kovács Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.