Megpörgette a letarolt Hableányt a svájci zászlóval hajózó Viking Sigyn

A kor legmodernebb technikáját is felhasználva zajlik a május 29-én történt hajókatasztrófa vizsgálata. A Hableány dél-koreai utasai közül 26 vesztette életét a két magyar hajós mellett. A balesetben részes szállodahajó meggyanúsított kapitánya tegnap elhagyhatta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetet, miután befizették érte a 15 millió forintos óvadékot.

2019. 06. 14. 6:18
null
A roncs keddi kiemelése során a búvárok négy holttestet találtak Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keddtől két napon át, összesen 26 órát tartott a Csepeli Szabadkikötőben a Hableány bűnügyi szemléje, ami tegnap délelőtt záródott le. Az elsüllyedt sétahajót 13 nap megfeszített munka után kedden emelték ki a Dunából, és egy pontonhajón a kikötőbe szállították.

Itt a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrei az ügyészséggel, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) bűnügyi technikusaival, valamint a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködve, műszaki, illetve igaz­ságügyi, hajózási szakértő bevonásával tartották meg a szemlét.

A legmodernebbnek számító, úgynevezett 3D-s szemlén összesen 34 gigabájtnyi videófelvételt, 9 gigabájt fényképfelvételt készítettek, rögzítették a hajón lévő sérüléseket, elváltozásokat. A személyi és tárgyi bizonyítékok teljes körű beszerzése, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefoglalták a Hableány kommunikációs és adatrögzítő eszközeit.

A roncs keddi kiemelése során a búvárok négy holttestet találtak
Fotó: Mirkó István

A sétahajó sérülései súlyosak. A hajótest és a felépítmény roncsolásaiból pontosan látszik az, ami a katasztrófát rögzítő ipari kamerák felvételeiből már korábban valószínűsíthető volt.

A Viking Sigyn, utolérve a Hableányt, a tatjának ütközött, megperdítette a sétahajót és maga alá gyűrte, a Hableány hét másodperc alatt elsüllyedt, a Sigyn azonban tovább görgette maga előtt a víz alatt is. A sétahajó megpördült, az orr került lejtmenetbe, a tat hegymenetbe, ugyanakkor hossztengelye körül is megfordult legalább egyszer.

A szemlén a húszfős katasztrófavédelmi egység összesen öt köbméter gázolajos vizet, két köbméter tiszta gázolajat, valamint hét köbméter gázolajjal szennyezett homokot, iszapot és egyéb veszélyes anyagot távolított el a hajóból.

A rendőrök nem találtak újabb holttestet a hajóban (a kiemelése során négy halottra bukkantak). Tegnap délelőtt sikerült azonosítani azt a távol-keleti férfit, akit Madocsa térségében találtak meg szerdán a Dunában.​ A kutatásban részt vevők továbbra is megduplázott létszámmal, a Duna teljes déli szakaszán az összes bevethető hajóval, valamint parti egységekkel megerősítve folytatják a keresést a még eltűntként keresett három ­dél-koreai áldozat után.

A Hableányt a hatóság lefoglalta, és a csepeli kikötőből az újpesti kikötőbe szállította, ahol azt folyamatosan őrzi.

A katasztrófában részes Viking Sigyn a tragédia óta megjárta már Passaut, miután a helyszíni szemle végeztével, június 1-jén az útjára engedték. A közelmúltban visszatért hazánkba, ahol Visegrádon parkolt napokig, tegnap reggel elindult és lapzártakor már Pozsonyban várakozott. Míg Visegrádon állt, a nyomozók ismét megszállták. Úgy tudjuk, a Fővárosi Főügyészség ötfős, a vizsgálatot fokozottan felügyelő különleges csoportja tisztázott még néhány nyitott kérdést.

Részleteket, a nyomozás érdekeit szem előtt tartva, nem közölnek. A dél-koreai sajtó arról cikkezett, a Sigyn ütközésben megsérült orr-részét átfestették, a friss fotókon látszik, hogy nyoma nincs a karambolnak. A rendőrség szerint ez már nem hátráltatja a vizsgálatot.

A nyomozás különlegességét jellemzi, hogy a közlekedési, a bűnügyi, valamint a rendkívüli haláleseti vizsgálókból, bűnügyi helyszínelőkből és bűnügyi elemző-értékelőkből álló, átlagosan 12 év szakmai tapasztalattal rendelkező, 60 fős nyomozócsoport a hajóbaleset óta, pihenőidejét leszűkítve, június 8-ig 6180 munkaórát teljesített.

Eddig 230 személyt – köztük a Sigyn teljes személyzetét és utasait, valamint a Hableány túlélő utasait – kérdezték ki, további 66 főt tanúként, egy főt pedig gyanúsítottként hallgattak ki.

A kihallgatások jegyzőkönyveinek leirata meghaladja az ötszáz, az ügy teljes iratanyaga pedig az ezer oldalt. A balesetben részes szállodahajón igaz­ságügyi hajózási, nautikai szakértő bevonásával tartott szemlén kamerafelvételeket foglaltak le, és 4896 darab (3D) digitális fényképfelvételt készítettek egyebek mellett az orr sérüléseiről is. Lefoglalták a Sigynen fellelhető valamennyi hajózási és informatikai rendszer adatállományát.

A halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett vízi közlekedés veszélyeztetése vétségével gyanúsított Jurij C. tegnap elhagyhatta a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetet, miután befizették érte a 15 millió forintos óvadékot. Bűnügyi felügyelet alá került, amely a bírósági tárgyalás előkészítése során hozandó határozatig, legfeljebb azonban négy hónapig tart.

A börtönből kilépő, arcát újsággal eltakaró kapitányt megrohanták a dél-koreai újságírók, ám egyetlen kérdésre sem válaszolt. Védője, Tóth M. Gábor is csak annyit mondott, hogy védencét megrázták a történtek, de vitatja, hogy bűnös volna, mivel álláspontja szerint nem követett el semmilyen szabályszegést.

Az eddigi információk szerint az előzésbe kezdett Sigyn nem vette fel a kapcsolatot a Hableánnyal, pedig a hajózási szabályzat ezt kötelezővé teszi. A Jurij C. óvadéka ellen és a letartóztatás fenntartása mellett fellebbező Fővárosi Főügyészség kitart amellett, hogy a bíróság meg sem vizsgálta a jogerős döntés előtt azt a tényt, hogy a kapitány az ütközés után adatokat törölt le a mobiltelefonjáról.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.