Jászladányban ugyanakkor azért pereltek, mert 2013-tól, amikor a településen megnyílt az egyházi iskola, sok szülő – élve jogaival – az állami helyett inkább azt választotta. Az alapítvány viszont kijelentette: valójában arról van szó, hogy „a KLIK […] közreműködésével most egyházi iskolába menekítik a nem cigányok a gyerekeiket”, és boszorkányüldözésbe kezdett.
Ahogy fentebb utaltunk rá, az elmúlt éveket illetően már nehezebben átlátható a CFCF gazdálkodása. Míg a 2016-os jelentésükhöz csatolt dokumentumokból legalább három támogató és ugyanennyi programjuk rekonstruálható, a 2017-es és 2018-as iratokban viszont csak a főbb számok, köztük egy közelebbről nem azonosítható „OSI9+” program maradványösszege szerepel. Ami bizonyos, hogy adományokból és támogatásokból ez idő alatt is mintegy tízmillió forintra tettek szert.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!