Újabb donoroktól vettek vérplazmát, amely súlyos állapotú koronavírus-betegek gyógyítására alkalmas – mondta Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem rektorhelyettese szerdán a távirati irodának.
Újabb donoroktól vett vérplazmákkal segítenek a gyógyításban
A koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazmája ellenanyagot tartalmaz.
A módszer lényege, hogy a koronavírus-fertőzésből gyógyultak vérplazmája ellenanyagot tartalmaz, amely a súlyos betegeknek beadva jelentősen segítheti a gyógyulást. Első lépésben vizsgálni kell, hogy a donor vérplazmája tartalmaz-e gyógyításra alkalmas ellenanyagot, mert az eddigi tapasztalatok szerint ez körülbelül a gyógyultak tizedénél figyelhető meg. Amennyiben a vérplazma alkalmas a gyógyításra, akkor második lépésben leveszik a vérplazmát – ismertette a szakember.
A módszer kidolgozásában és alkalmazásában együttműködik több minisztérium, egyetem és kutatóhely: így többek között a Honvédelmi Minisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Testnevelési Egyetem, a Semmelweis Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem, az Országos Vérellátó Szolgálat, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház és a KEDPLASMA Magyarország – mondta a rektorhelyettes.
A Magyar Honvédség Modernizációs Intézete március óta sok segítséget nyújtott a veszélyhelyzet gyors megoldását segítő készítmény előállításához, szerdán pedig három önként jelentkező – egy katona és két honvédségi alkalmazott – vérplazmájának tesztelését végzik el, és ha megfelelőek az eredmények, akkor leveszik a gyógyításhoz szükséges vérplazmát – tette hozzá Lacza Zsombor.
Szerda délelőttig 262-en ajánlották fel vérplazmájukat, de a szakemberek várják további donorok jelentkezését. Miután csak minden 10. gyógyult alkalmas donornak és egy donor egy súlyos állapotú koronavírus-betegnek tud segíteni, akár ezres nagyságrendben is szükség lehet rájuk – mondta a rektorhelyettes.
Gyógyult koronavírus-betegek az [email protected] e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon jelentkezhetnek donornak.
Vérplazmát a Semmelweis Egyetemen és a székesfehérvári Szent György kórházban lehet adni, a donorok szállításáról gondoskodnak, maga a vérplazmavétel pedig jóval kisebb megterhelést jelent, mint a véradás.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Gyurcsány Ferenc lemondása: új terve lehet a DK-nak a vezér távozásával
Egy Gyurcsány-mentes Dobrev Klárának nagyobb esélye van arra, hogy meg tudjon szólítani egy 10-12 százalékot kitevő ellenzéki választói tömböt.

Borászatban vendégeskedett Szentkirályi Alexandra + videó
A budapesti Fidesz frakcióvezetője elárulta azt is, hogy a jogi egyetemen megszenvedett a latinnal.

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
A miniszterelnök ismertette, hogy mire készülnek 2026-ban.

Orbán Viktor erre számít XIV. Leó pápától
A miniszterelnök két okból is követni szokta a vatikáni folyamatokat.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Újabb bizonyíték Ruszin-Szendi kettős játékára: Zsaluzsnijjal fotózkodott Budapesten

Korlátozzák a mobilszolgáltatásokat a fővárosban

Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát

Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria

Rejtélyes kulisszatitkok derültek ki a pápaválasztásról: Ezt jelenti Erdő Péter 10-es száma

Megérik az árukat a kínai vadászgépek, a pakisztániak velük lőtték le az indiaiakat

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Kicsoda Robert Prevost, azaz XIV. Leó pápa?

Hamarosan interjút ad Orbán Viktor – Kövesse nálunk élőben!

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Gyurcsány Ferenc lemondása: új terve lehet a DK-nak a vezér távozásával
Egy Gyurcsány-mentes Dobrev Klárának nagyobb esélye van arra, hogy meg tudjon szólítani egy 10-12 százalékot kitevő ellenzéki választói tömböt.

Borászatban vendégeskedett Szentkirályi Alexandra + videó
A budapesti Fidesz frakcióvezetője elárulta azt is, hogy a jogi egyetemen megszenvedett a latinnal.

Minden magyar számára nagyszerű hírt jelentett be Orbán Viktor a költségvetésről
A miniszterelnök ismertette, hogy mire készülnek 2026-ban.

Orbán Viktor erre számít XIV. Leó pápától
A miniszterelnök két okból is követni szokta a vatikáni folyamatokat.