Vádemelés előtt jár a Fenyő-gyilkosság ügye

Két hónapon belül vádemelési javaslattal befejeződhetnek a Fenyő-merénylettel kapcsolatban zajló nyomozások, tudta meg a Magyar Nemzet. A Nemzeti Nyomozó Iroda Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen a médiacézár megölésére való felbujtás miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség Ihász Sándor volt főügyész ellen a Gyárfással kapcsolatos bűnpártolás miatt élhet vádemelési javaslattal.

2019. 03. 29. 5:55
null
Az egykori sportvezetőt hatszor is kihallgatták Fotó: Mirkó István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május végéig vádemelési javaslattal zárulhat a Fenyő-gyilkosság ügyében tavaly újraindított nyomozás, amennyiben nem merül fel új körülmény vagy a terheltek részéről újabb, elutasíthatatlan bizonyítási indítvány – tudta meg a Magyar Nemzet.

Emlékezetes, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly áprilisban gyilkosságra való felbujtással gyanúsította meg Gyárfás Tamást. A gyanú szerint a sportvezető azzal bízta meg Portik Tamást, az Energol egykori vezetőjét, hogy ölesse meg Fenyő János médiacézárt.

Ezt megelőzően Portik is gyanúsított lett az ügyben, mivel a nyomozók szerint a volt olajbűnöző Jozef Rohácnak adott megbízást a gyilkosságra. Az, hogy Fenyő János gyilkosa a szlovák férfi volt, már korábban bizonyítást nyert, a bíróság ezért 2017-ben jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte.

Az egykori sportvezetőt hatszor is kihallgatták
Fotó: Mirkó István

Gyárfás Tamás tagadja, hogy köze lett volna Fenyő megöléséhez, számos alkalommal elmondta, hogy a gyilkosságot megelőzően már rendezte a vitás ügyleteit a sajtómágnással. Információink szerint Portik egyelőre nem tett vallomást az ügyben, az mindenesetre tény, hogy a rendőrség a közelmúltban hatalmas mennyiségű hanganyagot foglalt le, amelyből az Energol-vezér és Gyárfás rendhagyó kapcsolata körvonalazódik.

A Portik által rögzített felvételek arról tanúskodnak, hogy kettőjük közt visszatérő téma volt Fenyő János likvidálása. Az egykori olajbűnöző folyamatosan ezzel az üggyel provokálta, lényegében zsarolta a sportvezetőt.

Gyárfás meggyanúsítása után három nappal a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás miatt gyanúsították meg Ihász Sándor fellebbviteli főügyészt, akit az ügy miatt felmentettek beosztásából.

Az alapos gyanú szerint Ihász 2017 októberében olyan dokumentumokat vett át a hivatalában, amelyekkel Gyárfást megzsarolták. A KNYF szerint Ihásznak fel kellett ismernie, hogy a leiratban foglaltak olyan új bizonyítékok, amelyek jelentős mértékben hozzájárulhatnak az emberölés felbujtójának azonosításához, felelősségre vonásához.

Ennek ellenére a törvényben előírt ügyészi kötelességével ellentétben a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozó hatóságnak, hanem hivatali helyiségében tárolta. Ihász egyébként ugyancsak tagadja, hogy bűncselekményt követett el, közölte, Gyárfás csupán baráti tanácsért fordult hozzá.

A volt fellebbviteli főügyész azzal érvel, hogy Gyárfás mindent elmondott a maffiaügyekben folyó nyomozásokért felelős miniszteri biztosnak, Horváth Andrásnak is, így neki nem volt teendője az ügyben. Ihász ügyében Gyárfást és Horváth tábornokot is tanúként hallgatták meg. A védelem értékelése szerint a vallomások kedvezők a volt főügyész számára, a dandártábornok azonban – részletek említése nélkül – ezt a sajtóban cáfolta.

A KNYF és az NNI nyomozását minden bizonnyal összehangolták, és egy ügyként kezelve kerülhet sor hamarosan a vádemelési javaslatra, majd a vádemelésre.

Egyelőre nem lehet tudni arról, hogy Portik Tamásnak volnának bizonyítási indítványai Fenyő meggyilkoltatásával kapcsolatban. A fogva tartást nehezen viselő volt olajbűnöző figyelmét a hírek szerint inkább a Prisztás József meggyilkoltatásával összefüggésben elrendelt perújítás köti le.

Lapunk úgy tudja, Gyárfás Tamás ügyében a sportvezető meggyanúsítása óta számos tanút hallgattak ki.

Gyárfást magát hatszor is kihallgatták, de írásban is tett két vallomást. Ismét tanúskodott Óvári Győző, Fenyő János és a VICO volt ügyvédje, Riskó Judit, Portik anyósa, Tasnádi Péter és egykori bizalmasa, Sass László, valamint Marjai Judit, Tasnádi volt felesége.

A korábbi nyomozások során tanú volt még Vajtó Lajos, aki Portik és a Gyurcsány-féle elhárítás egykori főigazgatója, Laborc Sándor találkozóiról beszélt. A maffia-bűncselekményekért elítélt Radnai László is tanúvallomást tett. Ezenfelül bizonyítékként szerepel az ügyben Perczel Tamás, Fenyő pszichológusa videóvallomásáról szóló jelentés is.

Ugyanakkor védett tanú és a közelmúltban lefoglalt harminckét papírzsáknyi hangfelvétel, ami alapján megzsarolták a sportvezetőt, is bizonyíthatja az alapos gyanút mind Gyárfás, mind Portik ellen. Információink szerint a zsarolás ügyében kétszer tanúskodott Gyárfás Tamás felesége is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.