„Velünk ezt is meg lehet csinálni?”

Forrnak az indulatok Gyöngyöspatán, miután elterjedt a hír, hogy arra kötelezték a várost, január 17-ig összesen százmillió forintot fizessen a helyi általános iskola szegregációs ügyében érintett 62 cigány tanuló családjának. A Kúria közben közölte: nem döntött még kártérítésről az önkormányzatot is érintő, személyhez fűződő jog megsértése miatt indult perben.

Hiába a szépen felújított iskola meg az uszoda, sokan Gyöngyösre járatják a gyereküket tanulni meg sportolni Fotó: Havran Zoltán

Mint emlékezetes, az ügy az után robbant ki, hogy 2011-ben megjelentek Gyöngyöspatán az esélyegyenlőségi bozótharcosok, Mohácsi Erzsébet, Horváth Aladár meg az alapítványaik LMP-s és MSZP-s támogatással, jobbikos ellenszélben. Akkor még 160 gyerek járt az azóta 240 milliós pályázati pénzből felújított intézménybe. Most alig a fele, nagyjából nyolcvan diák lézeng a hatalmas épületben, közülük heten nem cigányok. A 6. osztályban például 16 diák közül hárman nem romatelepiek. Ugyanakkor legalább félszáz gyereket utaztatnak busszal vagy autóval a szüleik Gyöngyösre tanulni. Erre mondta Czafik Ferenc:

– Addig vonultak, tüntettek, agitáltak, gyaláztak és büntettek bennünket a „pestiek”, hogy ne legyen szegregált iskola, amíg tökéletes cigány iskolát nem csináltak belőle. Ha tényleg ezt akarták, akkor lassan minket is meg kellene védeni valakinek, mert szegregálják a parasztot. Hol az a bíróság, amelyik kártérítést ítélne a többségnek? Ismerek olyan módosabb cigányt, aki szintén Gyöngyösre hordja a gyerekét tanulni. Hová jutottunk?

Szerencsés nyertesek

A gyöngyöspatai központból nyaktörő lejtőn fut le az út a telepre, és ott már aszfalt sincs rajta. Behúzott nyakú gyerek kerüli a szemetet meg a pocsolyát, nyomában sánta kutya bucskáz. – Hát az iskola? – kérdem tőle. – Beteg vagyok – jön a válasz –, nem kell menni.

– Mi az, főnök? Valami baj van? – kérdezik fenyegetően egyszerre hárman is.

– Hallom, pénz áll a házhoz – mondom köszönés helyett, mire felnevetnek: – Fizessenek a parasztok! Fizessen Gyöngyöspata, ha csődbe megy, akkor menjen csődbe – mondja egyikük, majd a mellette álló csuklyás legényre mutat.

– A fiam 24 éves, öt gyereke van, de egy hivatalos papírt nem tud megírni, mert nem tanították meg rá az iskolában.

– És maga meg a felesége? – kérdem tőle.

– Nekem csak két osztályom van – feleli. Kiderül, a fiát is bevették az alapítványi agitátorok a csapatba, de olyan sokan lettek a végére, hogy a bíróságon lemaradt a pénzes helyről.

Milliós nagyságrendű összeg járhat sokuknak a szegregáció miatt
Fotó: Havran Zoltán

Vékony suhanc érkezik, fülhallgatóval a nyakában újságolja, ő az egyik szerencsés „nyertes”. Azt mondja, 17 esztendős, ezért neki nem kellett bíróságra járni, hanem az anyjának, de előtte többször is tartottak nekik eligazítást az agitációs emberek, mit kell mondani, ha kérdezik őket. Azt, hogy különültették, nem kellett felelni meg tanulni és nem fürödhetett az iskolai uszodában. Most Salgótarjánba jár, az idén végzi a 6. osztályt, kap hozzá támogatást, csak ma reggel elaludt. Azt viszont álmából ébredve is tudja, hogy neki 1,9 milliót ítéltek a „szegregálás” miatt. Van közöttük, akit csak félmillióra, de olyan is, akit 3,5 millióra árazott be a debreceni bíróság, amíg összejött a kerek százmilliós kártérítés.

– Főnök – fordul hozzám a kétosztályos –, adjon egy ezrest dohányra. Ha legközelebb jön, visszaadom.

Felénk tart két fiatal, egyikük szintén kártérítést kaphat, de válasz helyett annyit bök oda: Sietünk.

– Hová, dolgozni? – kérdem tőlük.

– Nem, csak előre – jön a kétértelmű válasz. Hirtelenszőke fiatalasszony ereszkedik közénk a lejtőn, kezében tojástartó meg egy kiló kristálycukor.

– Én csak félig vagyok cigány – kapcsolódik a diskurzusba –, a nagyapám paraszt volt. Jogosnak tartom, fizessen csak Gyöngyöspata, mert engem is különültettek, amikor iskolába jártam. Tulajdonképpen nekem is jól jönne a pénz, csak nem mentem utána. Azt is tudom, hogy baj lesz ebből, kötözködés meg lázítás, mert kiderült, hogy a cigányságnak jogosan jár az a pénz. A parasztot meg arra kell kötelezni, hogy a helyi iskolába járassa a gyerekét.

A házi disznó sem fér meg a vaddisznóval, de rá kell szoktatni.

„Ugyanúgy ide járnak kiabálni”

– Nagyon elegünk van ebből az egészből – mondja az iskolával szembeni pénzkiadó automatának támaszkodva egy zöld mellényes fiatalember.

– Az erdészetnél dolgozom, a nevem azért nem adom meg, mert sokszor kell falopás miatt a bíróságon tanúskodnom, gyakran találkozom velük. Tönkre akar tenni bennünket a magyar bíróság? Erkölcsileg, aztán meg anyagilag? Ezt ne tegyék, ezt a szégyent már nem viseljük el. Gondolkozzanak el rajta, hány Gyöngyöspatához hasonló falu meg város van az országban, ahol egy ilyen ítélettől, ha nem törlik el, felrobbanhat a puskaporos hordó. A törvény erejével akarják jogossá tenni az igazságtalanságot? Ezért nagyon bízom abban, hogy a Kúria végül megszünteti ezt a bohóckodást.

– A tűzzel játszanak – mondják azok a családapák is, akik az iskola elől rikító piros mikrobusszal indulnak Gyöngyösre a délutáni műszakba. Szerintük nem a tanár, az óvónő a hibás, hanem a szülő, akit nem érdekel, mi lesz a gyerekéből. Aki a kötelességet lerázza, mint kutya a vizet, de aztán a markát tartja meg a jogaira hivatkozik. Sérelmezik, hogy a többségi akaratot, a törvényességet politikai meg esélyegyenlőségi kalandorok és azok támogatói igyekeznek kikezdeni, lejáratni, sőt hasznot húzni belőle.

– A sarkunkra kell állni – mondja egyikük.

– Odáig jutottunk, hogy már szíjat lehet hasítani a hátunkból. Ha ezt is eltűrjük, és tényleg fizetni kell, akkor majd megemelik az adókat. Éppen ezért az önkormányzat, a civil szervezetek, az egyház és mindenki fogjon össze a város érdekében, nehogy már a farok csóválja a kutyát. Vagy velünk ezt is meg lehet csinálni?

Fiatal tanár jön ki az iskola elé rágyújtani, közben a telefonját nyomkodja.

– Ne kérdezzen semmit, ami most itt folyik, annak így nincsen értelme. A kollégák jönnek-mennek, nem bírjuk sokáig, a gyerekek ugyanúgy nem tanulnak és a szülők ugyanúgy ide járnak kiabálni.

Délutánra jár az idő, megérkezik Gyöngyösről a busz. Leszállnak róla a patai gyerekek, de az iskola meg az uszoda impozáns épülete felé sem néznek, egyenesen mennek haza.

Szikrázó decemberi napsütésben fürdik a Mátra meg a templomtorony, de a városkában még így sem lehet tisztán látni.