A britek megunták: 10 év börtön az „igazságosztó” aktivistáknak

Börtön szoborfirkálásért, nehezített nemváltoztatás. Úgy tűnik, a brit kormány megunta, hogy az aktivisták a BLM zászlaja alatt át akarják venni az uralmat az ország felett, hogy önkényesen döntsenek a britek jövőjéről – írja a V4NA Hírügynökség.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2020. 06. 14. 15:42
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A rasszizmussal dobálózó anarchisták világszerte azzal kísérleteznek, hogy hogyan tudják a „korrektség” jegyében saját képükre formálni az országokat. Nincs ez máshogy az Egyesült Királyságban sem, ahol már Churchill, Washington és Gandhi szobrát is bedobozolták, hogy az önjelölt igazságosztók ne tudják azokat megrongálni. A brit háborús halottak emlékműve körül jobboldaliak tömege gyűlt össze, mondván, hogy ha a rendőrség tehetetlen, majd ők megvédik a műemléket.

Washington szobrát is bedobozolják

Bár eddig igazi politikai aknamező volt állást foglalni bármilyen kérdésben, hiszen a jelen helyzetben, hiszen a tüntetések alatt minden intézkedés újabb zavargást robbanthat ki, a brit kormány úgy döntött: megváltoztatja a játékszabályokat, hogy a szokásosnál gyorsabban lehessen börtönbe vinni az agresszív tüntetőket. Az igazságügyi minisztérium és a belügyminisztérium új javaslatának értelmében pedig akik megrongálják a műemlékeket, akár 10 év börtönt is kaphatnak.

Boris Johnson miniszterelnök külön közzétette Twitterén, hogy a rasszista vandálokra a törvény teljes erejével sújt majd le.

De Johnson nemcsak a rasszista tüntetőkkel szemben lépett fel keményebben, hanem az LMBTQ-közösség követeléseivel szemben is, miután elvetette a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy orvosi diagnózis nélkül legálisan nemet lehessen változtatni az országban. A törvény, melyet még Theresa May kormánya alatt vitattak meg, azt is megengedte volna, hogy a transzemberek megváltoztassák a születési nemüket minden orvosi beleszólás nélkül.

A kormány további garanciákat is ígért a női mosdók védelmére, hogy oda „anatómiai szempontból férfineműek” ne mehessenek be.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.