Elsőbbséget a nemzeti kultúra értékeinek!

A rendszerváltás legfontosabb alakjai közé tartozott a fiatalon elhunyt Csengey Dénes, aki a népi ellenzék tagjaként részt vett az 1985-ös monori, majd az 1987-es lakiteleki találkozón. 1989. március 15-én a Magyar Televízió székháza előtt tartott beszédet a szabad sajtó mellett, s jelképesen lefoglalta a Magyar Televíziót. Sokak számára ekkor körvonalazódott a rendszerváltás programja. Az MDF egyik alapítója, 1990-től haláláig a párt országgyűlési képviselője volt.

Magyar Nemzet
2023. 01. 24. 7:28
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az író-politikusról 2022-ben a Homo Politicus sorozatban dokumentumfilmet forgatott a Tiszapart Média. Az 52 perces dokumentumfilmet január 24-én, kedden 19 órai kezdettel mutatja be az M5 csatorna. Az alkotás rendezője, Bakos Katalin arra emlékeztet, mennyire eleven, élő és ma is korszerű gondolatai vannak, voltak Csengey Dénesnek. 
A dokumentumfilm elkészítésében nagy szerepe volt Balogh László korabeli, kortárs operatőr magánarchívum-anyagának, amelyben láthatjuk és hallhatjuk magát Csengeyt különböző helyszíneken, terepeken, összejöveteleken. Lakiteleken, az MTV székháza előtt, a Szabadság téren, fotóin pedig Cseh Tamással, barátokkal, társaságban.

Ez egészen unikális anyag. A megszólalók, a harcostársaktól az alkotótársakig, a családtagon át az ihletett művészig, mind nagyszerű tanúi és megidézői az ő személyiségének

– fogalmaz a Gondolának adott nyilatkozatában a rendező. A filmben szereplők vallomásaiból az is kiderül – teszi hozzá –, miért fogadta el a népi és az urbánus ellenzék egyaránt a fiatal politikust: hiteles volt. 

Lobogása, elkötelezettsége az általa képviselt és hangoztatott, felvállalt értékrend iránt. Ezt az értékrendet ebben az értelemben mindenki el tudta fogadni akkor.

Csengey Dénes, Antall József, Csoóri Sándor

A beszélgetés során szóba kerül az a gondolat is, amit Csengey nem sokkal halála előtt Lezsák Sándornak mondott: „Minden politikai taposóaknát föl kell robbantani.” Az alkotó ezzel kapcsolatban kifejti, hogy ugyan máig maradtak ilyen jelenségek a magyar közéletben, a film hozzájárulhat ezek felszámolásához. „Szeretném hinni, hogy segít a taposóaknák semlegesítésben. A filmben most megszólalók is mind hiteles emberek. Az ő véleményük mérvadó és segít eligazodni a mai aláaknázott közéletünkben” – mondja. 
 

A filmben megszólal Bartusz-Dobosi László író, az MCC tanára, a Csengey-monográfia szerzője, Ambrus Lajos író, a Kortárs korábbi főszerkesztője, Papp Endre irodalomtörténész, Bíró Zoltán, az MDF első elnöke, Kiss Gy. Csaba Széchenyi-díjas irodalomtörténész, az MDF egyik alapító tagja, Lezsák Sándor, az MDF korábbi elnöke, az Országgyűlés alelnöke, Módy Péter szobrász-restaurátor és Csengey Balázs, Csengey Dénes fia. 


A film emlékeztet arra, hogy a politikus kulturális autonómiákat akart kialakítani, ami összefügg Csengey 1989-es kiáltványban megfogalmazott követelésével: elsőbbséget a nemzeti kultúra értékeinek! Bakos Katalin ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: „Ezt a harcot még nem vívtuk meg a mai napig. Zajlik mainapság is.”
Az 52 perces dokumentumfilmet január 24-én, kedden 19 órai kezdettel mutatja be az M5 csatorna.

Borítókép: Csengey Dénes (Fotó: TV Keszthely/Családi archívum)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.