Énekelt pálos kultúrtörténet

A ma embere számára a szerzetesség, pláne a remeteség teljesen elképzelhetetlen életforma. Pedig milyen jót tenne, ha újra divatba jönne – legalábbis az emberiség általános mentális állapotát tekintve. A közlelkű nép szemében a szerzetes valami fura, élhetetlen figura, aki bezárva imádkozik egy kellemetlen helyen, ahol még tévé sincs. Pedig ha tudnák, hogy lényegében a szerzetesrendeknek köszönhetjük, hogy a középkor hajnalán az antik világ tudását, európai kultúránk alapját megőrizték vagy hogy évszázadokon keresztül a kolostorok világa jelentette a szemlélődő, gondolkodó ember menedékét…

Juhász Kristóf
2021. 02. 22. 7:08
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egyetlen, magyar alapítású renddel, Szent Pál első remete szerzeteseinek rendjével, röviden a pálosokkal szerencsénkre egyre többet foglalkoznak. Olvasóink közül talán többen látták a Pálosan szép az élet című vándorkiállítást, és tisztában vannak vele, milyen szervesen fonódott össze a rend történelmünkkel, a Magyar Királyság történetével. Most egy rendhagyó dupla lemezt tartok kezemben, ami már azért is különleges, mert nincs hátulja, ám van két eleje. Az egyik címe: A remeték fohásza – énekelt versek pálosokról, pálosoknak. A másiké: Ordo sanctorum militum – gregorián énekek és többszólamú kanciók középkori pálos forrásokból. Összefoglaló címe pedig Pálos hangok. A lemez a Misztrál együttesből ismert Török Máté kezdeményezéséből született, ő volt az említett kiállítás projektvezetője is, és Sudár Annamária tanár, előadóművész (a tárlat kurátora) is közreműködött a CD irodalmi szerkesztésében.

A két oldalról nyitható album

A két lemezen összesen hetven muzsikus dolgozott. A remeték fohásza albumon hallhatjuk Bognár Szilviát, Király Nórát, a Hangraforgót, a Kalákát, a Misztrált, a Musica Historicát, a Sebő-együttest és a Szélkiáltót, valamint Huzella Pétert, a nemrég elhunyt Kátai Zoltánt, Krulik Zoltánt és Tolcsvay Bélát. A legkülönbözőbb korok, hangszerelések és stílusok színein sugárzik át a pálosok Isten-, élet- és hazaszerető szellemisége. A pálos szónok, költő, muzsikus Verseghy Ferenc Kedves című verse barokk régi zene a Musica Historica tolmácsolásában, a Bacchus dicsérete virgonc, vicces kocsmadal a Szélkiáltótól, és szintén a Musica Historica dolgozta föl lendületesen, korhűn az első magyar Marseillaise-fordítást, A marsziliai éneket.

A XV–XVI. század fordulóján élt Csanádi Albert Gyümölcsoltó Boldogasszony himnusza eksztatikus-pszichedelikus neofolk gyönyörűség a Misztrál előadásában, angyali női vokállal és akkora fináléval a végén, hogy aki eddig kételkedett benne, hogy lehet-e az áhítat dögös, avagy Isten szereti-e a rock and rollt, az most megbizonyosodhat a válaszról.

Gérecz Attila Pálos rendnek ajánlott Boldog Özséb-himnusza Huzella Péter előadásában lélekemelő, katartikus dal, a minimalista hangszerelés ellenére gazdag atmoszférával. Igazi himnusz. Szepesi Attila Pilisi barangoló – remeték nyomában verse örömtáncos tündérmuzsika Bognár Szilvia énekével. A lemez címadó költeménye, A remeték fohásza kortársunk, Nacsinák Gergely András tollából költői elmélkedés Isten személyének fölfoghatatlan mibenlétéről: „Felhőladikon kószál párás égi vizeken / nem lel a földön révre árnya fölöttünk száll / névtelenül jár köztünk, ő ád minden neveket / lépte az alkonyi csönd és hollószárnysuhogás.”

Gondoljunk bele: egy lemez, amin a legjobb magyar versmegzenésítő együttesek zenélnek a fönt fölsoroltakon túl is gazdag változatossággal a népzenétől a rockig, és magyar szerzetesrend adta ki! Ezt akkor is zenetörténeti pillanatnak mondanánk, ha ­rossz volna a zene. De ez tökéletes. Mindenkinek, minden körülmények között hallgatható.

A másik lemezen a pécsi Schola Sancti Pauli kórusa előadásában hallunk gregorián énekeket – ezeket jellegüknél fogva nem tisztem elemezni, csak hagyom, hogy elvarázsoljanak. Így ajánlom jó szívvel olvasóinknak is.

Pálos hangok. Magyar Pálos Rend, 2020.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.