Europa Nostra Díjat ért a Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója

Az egyik legrangosabb nemzetközi örökségvédelmi elismeréssel díjazták a Szépművészeti Múzeum rekonstrukcióját, a zsűri példaértékű helyreállításnak nevezte. A felújítás után 2018-ban újranyílt múzeum épülete a Megőrzés kategóriában nyerte el az Europa Nostra, más néven az Európai Unió Kulturális Örökség Díjat. A Mányi István Ybl-díjas építész által tervezett, három évig tartó rekonstrukció a Liget Budapest projekt részeként valósult meg.

Magyar Nemzet
2020. 05. 07. 17:14
null
A Szépművészeti Múzeum restaurált Román Csarnoka. Eredeti pompájában Fotó: MTI/Kovács Tamás
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Europa Nostra Díj az örökségi értékek megőrzésével, helyreállításával, kezelésével, kutatásával és az azzal kapcsolatos oktatással, képzéssel foglalkozó legjobb gyakorlatokat, példákat ismeri el és mutatja fel. Az Európai Bizottság felhívására minden évben egész Európából érkeznek pályázatok, amelyeket független szakértőkből álló zsűri bírál el és választja ki a nyerteseket. Idén 15 országból összesen 21 pályázat részesült az Europa Nostra díjban, ezen belül a Megőrzés kategóriában 9 projektet díjaztak.

A Szépművészeti Múzeum mellett idén még két másik magyar projekt is elnyerte a magas rangú elismerést: a Gödöllői Királyi Kastély Egy Kastély titkos élete címet viselő kiállítása és az UCCU Roma Informális Alapítványa az Oktatás, képzés és figyelemfelkeltés kategóriában lett nyertes.

A Szépművészeti Múzeum restaurált Román Csarnoka. Eredeti pompájában
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A díjat odaítélő zsűri értékelése alapján a Szépművészeti szakszerű felújításának eredménye „egy 20. század elején épült múzeum pompájának példaértékű helyreállítása. A rekonstrukció hosszútávra előretekintő, átgondolt programot mutat fel a budapesti Szépművészeti Múzeumnak – mint Európa egyik meghatározó intézményének – a méltó rangjára való visszaemelése szándékával, megfontolt építészeti filozófiával alátámasztva. A kortárs megoldások egyfelől illeszkednek az eredetileg megtervezett építészeti környezethez, másfelől kiszolgálják a múzeumokkal szemben jelentkező új igényeket is.”

A Szépművészeti Múzeum történetének legnagyobb és legátfogóbb rekonstrukciós és modernizációs munkálatai 2018-ban fejeződtek be. A Mányi István Ybl-díjas építész vezette Mányi Stúdió tervei alapján, a Liget Budapest projekt keretében megvalósult munkálatok során restaurálták a II. világháborúban jelentős károkat szenvedett, majd csak felületes felújításon átesett, raktárként használt impozáns Román Csarnokot, korszerűsítették a múzeum elavult fűtő-, épület- és biztonságtechnikai rendszerét. Klimatizálták a kiállítótermeket, felújították a tetőszerkezet nagy részét, valamint új kiállító- és közönségforgalmi tereket és korszerű raktárhelyiségeket alakítottak ki az épületben. A múzeum újranyitás óta több, mint félmillió látogatott fogadott.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.