„Szolid kiközösítés”
A mindenre rendkívül érzékeny balliberális világ ebben az ügyben nem törődött az író családjának és hozzátartozóinak érzelmeivel. A média nagy részét nyilván nem érdekelte, hogy mi történt az író leszármazottaival, hogyan alakult a sorsuk és hogyan érzik magukat, ha a nyilvánosságban lényegében bárki bármivel dehonesztáló módon megvádolhatja a nagyapjukat – vagy hogy itt vannak-e egyáltalán Magyarországon, hisz Nyirő József 1945-ben kénytelen volt elhagyni a hazáját. A kommunisták pedig nem vártak sokáig: az író könyveit hamar indexre tették, és megpróbáltak háborús bűnöst faragni belőle. Ez utóbbit sikertelenül, mert nem volt mivel megvádolniuk.
– Nagyapámnak volt egy elintézetlen elszámolási ügye a Révai kiadóval, amit 1948-ban édesanyám rendezett helyette, mert nagy szegénységben éltünk. A kiadó kifizette a járandóságot. Tudvalevő, hogy a háborús bűnösöknek a korabeli jog szerint ezt nem lehetett volna megadni, és bár a rezsim igyekezett belőle is ellenséget faragni, nem volt mivel megfogniuk. Utána csak a szolid kiközösítés volt a család osztályrésze, amit mi gyermekként kevésbé szenvedtünk meg, anyámék viszont annál inkább, mert a jövőt vették el tőlük – mondta Balázsfi Csaba.
Az író unokájának édesanyja nem fejezhette be az egyetemet, és már korán azt tanácsolta a gyermekeinek, hogy „ha bármit is el akartok érni az életben – ami akkoriban legfeljebb egy jó szakmát jelentett – nektek kétszer annyit kell tudnotok, mint a többieknek”. Az édesapja pedig, aki szovjet hadifogságból hazatért főhadnagy volt, otthagyta a katonaságot és a rangját, mert úgy érezte, hogy a kommunista hadseregben az égvilágon semmi keresnivalója nincsen, ezért építőipari segédmunkásként dolgozott. Balázsfi Csabát gyermekkorában az iskolában többször „Nyirő gyereknek” hívták, és számon volt tartva a „származása”; voltak osztálytársai, akiknek azt tanácsolták, hogy nem jó vele barátkozni. Később átkerült a Városmajori iskolába, ahol a nagyrészt régi vágású tanári kar másképpen kezelte az ügyet.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!