Nyirő József azért küzdött, hogy Erdély el ne vesszen

– Székely ember, székely író volt, aki a politika és az irodalom terepén is Erdélyért küzdött egész életében, ezért megérdemelten nevezik mindmáig „székely apostolnak” – mondta a Magyar Nemzetnek Balázsfi Csaba, Nyirő József unokája. Az író leszármazottjával a Nyirő család sorsáról és a nemtelen vádakról is beszélgettünk.

Forrás: Wikipédia

„Szolid kiközösítés”

A mindenre rendkívül érzékeny balliberális világ ebben az ügyben nem törődött az író családjának és hozzátartozóinak érzelmeivel. A média nagy részét nyilván nem érdekelte, hogy mi történt az író leszármazottaival, hogyan alakult a sorsuk és hogyan érzik magukat, ha a nyilvánosságban lényegében bárki bármivel dehonesztáló módon megvádolhatja a nagyapjukat – vagy hogy itt vannak-e egyáltalán Magyarországon, hisz Nyirő József 1945-ben kénytelen volt elhagyni a hazáját. A kommunisták pedig nem vártak sokáig: az író könyveit hamar indexre tették, és megpróbáltak háborús bűnöst faragni belőle. Ez utóbbit sikertelenül, mert nem volt mivel megvádolniuk.

– Nagyapámnak volt egy elintézetlen elszámolási ügye a Révai kiadóval, amit 1948-ban édesanyám rendezett helyette, mert nagy szegénységben éltünk. A kiadó kifizette a járandóságot. Tudvalevő, hogy a háborús bűnösöknek a korabeli jog szerint ezt nem lehetett volna megadni, és bár a rezsim igyekezett belőle is ellenséget faragni, nem volt mivel megfogniuk. Utána csak a szolid kiközösítés volt a család osztályrésze, amit mi gyermekként kevésbé szenvedtünk meg, anyámék viszont annál inkább, mert a jövőt vették el tőlük – mondta Balázsfi Csaba.

Az író unokájának édesanyja nem fejezhette be az egyetemet, és már korán azt tanácsolta a gyermekeinek, hogy „ha bármit is el akartok érni az életben – ami akkoriban legfeljebb egy jó szakmát jelentett – nektek kétszer annyit kell tudnotok, mint a többieknek”. Az édesapja pedig, aki szovjet hadifogságból hazatért főhadnagy volt, otthagyta a katonaságot és a rangját, mert úgy érezte, hogy a kommunista hadseregben az égvilágon semmi keresnivalója nincsen, ezért építőipari segédmunkásként dolgozott. Balázsfi Csabát gyermekkorában az iskolában többször „Nyirő gyereknek” hívták, és számon volt tartva a „származása”; voltak osztálytársai, akiknek azt tanácsolták, hogy nem jó vele barátkozni. Később átkerült a Városmajori iskolába, ahol a nagyrészt régi vágású tanári kar másképpen kezelte az ügyet.

– Anyám rengeteget dolgozott, hisz szegények voltunk és páriák. Nagyapáról tudtuk, hogy nem lehet kiadni a műveit, és ezt tudomásul vettük, ennek ellenére az emberek nem felejtették el és sokáig olvasták a korábbi kiadásokat, a halinás kötetek máig sok család polcán ott vannak, az viszont elgondolkodtató, hogy Nyirő József megítélése ma rosszabb, mint a rendszerváltás idején volt – emlékezett vissza az író unokája.

Erdélyért, a végsőkig

Az egyik leggyakoribb vád Nyirő Józseffel szemben az, hogy az 1944-es októberi nyilas puccs után is tagja maradt a magyar országgyűlésnek. Ám azok, akik ezt felróják neki, egyszerűen figyelmen kívül hagyják a korabeli körülményeket. Az író unokája szerint csak ezért nem lehet egy egész életművet sutba vágni és az írót patás ördögnek kikiáltani, mert szerinte ez lenne „a legvadabb fasizmus, amit el tudok képzelni”.

Fotó: Wikipédia

– Nagyapa teljesen tisztában volt azzal, hogy Erdély örökre elvész a magyarok számára, ha a németek nem tudnak megállni egy tisztességesebb vereségnél. Ő ezért szellemi téren megtett minden tőle telhetőt, hogy Erdély elvesztését elkerüljék. Anyám eskü alatt vallotta, hogy nagyapám semmilyen fasiszta pártnak tagja, propagandistája nem volt. Azt mondta, hogy azért maradt az országgyűlésben, mert látta, hogy a nyilasok rossz irányba viszik az országot, ezért az írók tökéletes naivságával azt vallotta, hogy kell legyen egy parlamenti erő, amely ellenzi őket. A maradék képviselővel fogott össze, egy saját, ellenzéki frakciót alakítottak. Sopronban is úgy próbálta ellensúlyozni a nyilas rádiós propagandát, hogy valódi híreket olvasott fel a rádióban. Egy dolog foglalkoztatta csak: az, hogy ne vesszen el Erdély. Az egész emigrációs gondolkodásmódját is áthatja az Erdélyért való aggódás, őt ilyen értelemben Csonka-Magyarország nem foglalkoztatta annyira – fejtette ki Balázsfi Csaba.

Végtisztesség

A könyvespolcról egy igazi ritkaság került elő: Nyirő József első kötete, az 1924-es Jézusfaragó ember, melyet a feleségének dedikált, Kolozsváron adta ki a Minerva kiadó. Viszont az Íme, az emberek! című kötetben már nem az erdélyi város neve szerepel, hanem ez: 1950, Madrid, magánkiadás. Spanyolország fogadta be az írót, aki Vaszary János és Muráti Lili segítségével a Spanyol Nemzeti Rádió magyar műsorában dolgozott, és haláláig az El Escorial nevű településen élt Madrid közelében.

– Nagyapámat személyesen nem ismertem, annak ellenére, hogy nyolcéves voltam, amikor meghalt. Mivel a kommunista Magyarország nem ismerte el Spanyolországot, a család egy párizsi ismerősön keresztül levelezett egymással. Ezek a levelek mindmáig megvannak, részben meg is jelentek. Nagyapám művei az emberszeretetről, az egyszerű, szegény emberekről szólnak, gyönyörű székely nyelvezettel. Nagyanyám is székelyesen beszélt, hosszú ideig fordítanom kellett, amit mond, mert sokan nem tudták, mit jelent a ruca vagy a murok. A Nyirő egy szerény polgári család volt, nem gyűjtöttek vagyont, és mindentől pillanatok alatt megfosztották őket, amikor 1945-ben elvették az udvarhelyi házat is – mondta Balázsfi Csaba, aki a nagyanyját tízévesen látta először, akkor is egy fél órára.

Nyirő József 1953. október 16-án halt meg, és a madridi Almudena temetőben helyezték örök nyugalomra, egy fali sírfülkébe. Halála után az özvegye a hollandiai Driebergenbe, egy református szeretetotthonba, majd onnan Erdélybe költözött. Hiányzott neki a szülőföldje. 1955 őszén jött haza Nyugatról, az unokái akkor látták először a nagyanyjukat, amikor a vonat megállt Kelenföldön, ők pedig felszálltak, és elkísérték a Keleti pályaudvarig. Az író özvegye Marosvásárhelyre költözött, ahol szegénységben élt, az utolsó éveiben végül egy szerény jövedelmet kapott, amit Sütő András író járt ki neki a román írószövetségnél. Az írót 1966 júniusában a spanyol temető másik részébe szállították, és újratemették barátja és írótársa, Vaszary János sírja mellé. 2012-ben földi maradványait hazahozták, de sikertelenül próbálták meg újratemetni szülővárosában, Székelyzsomboron. Helyzete azóta is megoldatlan.

– Jó lenne, ha halottak napján én is vihetnék egy szál virágot nagyapám sírjára, szeretném, ha méltó körülmények között lenne eltemetve, és végre rendeződne az ügye. Nagyanyámnak a „Jóskája” volt a mindene. Nyirő József az utolsó üzenetében pedig érte aggódott: „Ha azonban mégis úgy fordulna, hogy elesem a harcban, kérlek téged, népem, hogy ne feledkezzél el szegény, öreg, árva, elhagyott donna Helenáról, aki infinitívusban beszéli a spanyol nyelvet, és utánam is küldjetek egy kurta, futó Miatyánkot!” – mondta Balázsfi Csaba.