A helyszín egy esetmegbeszélő csoport, ahol szociális szakemberek közösen beszélik át nehéz helyzetekbe került családok történeteit, hogy megoldást találjanak a felmerült komoly problémákra. A cél a hatékony megoldások, illetve a lehetséges beavatkozási szintek megtalálása. Az egyik szociális munkás egy kilencéves gyermek és családja történetét osztotta meg a csoporttal. Kapcsolati erőszak, állami gondozott szülői múlt, hét éven belül öt különböző családok átmeneti otthonában lakás, válás, folyamatos iskolai hiányzások… Most is átmeneti otthonban laknak. A családban élő kilencéves gyermek karácsony előtti mondata sokkolóan hatott a szociális munkásra, aki megkérdezte tőle, mit szeretne karácsonyra: „Én már nem szeretnék semmit. Nekem nem kell semmi karácsonyra!”
Hogyan juthat el ide egy ilyen korú gyerek? Hogyan mondhat ki egy ilyen súlyos mondatot, ami még egy felnőtt szájából is megdöbbentő lenne? Ő egy áldozat, aki nem szeretett volna kilencéves létére már ötödik alkalommal költözni, aki nem akarja többé újra és újra átélni, hogy az apja megveri. Nem szeretné azt érezni, hogy felesleges, hogy a körülményei miatt nem szeret iskolába járni, hogy nincsenek otthon játékai és nincs barátja, akivel szabadidejében játszhat.
Eszembe jut erről a gyermekről, hogy nem is olyan rég az egyik magyar tehetségkutató műsorban komoly eredményt elért gyerek azt nyilatkozta, hogy bár a fellépései után havi félmillió forinttal gyarapodott a családi kassza (a pénzt kiskorúsága miatt nem ő kapta meg), mégis éhezett és fázott. Még az alapproblémák sem oldódtak meg. Elgondolkoztató továbbá az elmúlt hetek nagy port kavaró kártérítési ügye is, hogy vajon tényleg a megítélt pénz lenne a legnagyobb, legmegfelelőbb segítség ott, ahol szegénység, nyomor van? Valóban jobb lesz-e azoknak a gyerekeknek az élete?
A konzervatív gondolkozásmód óvatosságra int ezekben a helyzetekben. Álljunk meg, és nézzük meg, milyen tapasztalatok vannak! Elemezzük a jó és a rossz gyakorlatokat, és tartsuk szem előtt, hogy a jövő megalkotásának a múlt örökségének tiszteletben tartása mellett kell megtörténnie.