Keresés
Magyar Nemzet
2019. február 18., hétfő, Bernadett napja
Gyors döntésre készül a Ház az új családtámogatásokról
A kormány még februárban a Ház elé terjeszti a családvédelmi akcióterv bevezetéséhez szükséges jogszabály-módosításokat.
A zsidózásért lemondott Szávay helyére zsidókat listázó politikust jelöl a Jobbik
Bencsik János maga gyűjtötte ki azokat az amerikai zsidókat, akik miatt szerinte „izraeli ügynökök” markába került az Egyesült Államok.
Nem fullad ki a sárga mellényesek haragja
Egy népszerű filozófus ellen irányuló, antiszemita indíttatású sértések nyomták rá a bélyegüket a sárga mellényesek immár tizenegyedik alkalommal megrendezett szombati tüntetéssorozatára.
Andrej Babis: nem tartják meg a V4-Izrael csúcsot Jeruzsálemben
A cseh miniszterelnök bejelentése szerint a Lengyelország távolmaradása miatt elmaradó értekezlet helyett kétoldalú találkozók lesznek.
Kásler Miklós: számos intézkedés történt az ápolók helyzetének javításáért
A miniszter szerint az ápolói létszám elegendő a magyar betegek ellátásához, a szakembergárda megtartásához szükséges lépések az utolsó pillanatban, de határozottan megtörténtek.
Morawiecki: Lengyelország nem vesz részt a jeruzsálemi V4-csúcstalálkozón
A lengyel kormányfő, „teljességgel megengedhetetleneknek” nevezve az ügyvezető izraeli külügyminiszter holokauszttal kapcsolatos kijelentéseit.
Stabil európai néppárti előnyt jeleznek a közvélemény-kutatások
A február 6-i állást tükröző felmérés szerint a 21 magyar képviselői helyből a Fidesz-KDNP-nek 13, a Jobbiknak négy, az MSZP-Párbeszédnek három, a Demokratikus Koalíciónak egy juthat.
Bekérették a lengyel külügyminisztériumba Izrael nagykövetét
A diplomácia feszültség oka, hogy vasárnap az ügyvezető izraeli külügyminiszter azt találta nyilatkozni, hogy a „lengyelek az anyatejjel szívták magukba az antiszemitizmust”.
Távközlési világkongresszus: újra Budapesten üléseznek
A fővárosnak van tapasztalata az esemény megszervezésében, hiszen már 2015-ben is megvendégelhette a szakmai és kormányzati kört.
Több gyakorlati ismeret szerezhető
Eddig három és fél évig tanultak, jövő év elejétől már négy éven át járnak egyetemre azok, akik a turizmus-vendéglátás vagy nemzetközi gazdálkodás alapszakot választják.
Elismerés a bíróságról megszökött rabot megállító rendőröknek
A börtönbüntetésre ítélt Sz. Károly rátámadt egy büntetés-végrehajtási felügyelőre, elvette a fegyverét, majd egy biztonsági őr fejéhez szorítva elmenekült a bíróságról.
Azbej Tristan: a migrációt meg kell előzni
Az államtitkár a Hungary Helps Programban érintett országok és régiók között megemlítette Kongót és Kenyát, Észak-Afrikát és a Közel-Keletet.
Új eszközbeszerzésre pályázhatnak a kkv-k Pest megyében
A kormány 2016-ban döntött arról, hogy 2021-ig 80 milliárd forint pénzügyi támogatást nyújt a Pest megyei vállalkozások és önkormányzatok fejlesztéseire.
Médianéző: ha sikeres lesz a családvédelmi akcióterv, megdőlhet az európai koncepció
A családi akciótervvel megvalósul, amiért a nagycsaládosok harminc éve küzdenek
Saját dzsihadistáitól tarthat a kontinens
Végre elkezdődtek a felminősítések
Újabb bírálat a Jobbiknak
Izraelbe utazik Orbán Viktor

A Helyzet

Erős kezdés
Még két hónap sem telt el az évből, ezért elmondható, hogy jól indul a 2019-es esztendő gazdasági és pénzügyi szempontból egyaránt.
Kiss Gergely

Tollhegyen

Anya csak egy van – szülő 1
Franciaországban mostantól nem lehet anyának és apának bejegyezni a szülőket az iskolákban, helyette a szülő 1 és szülő 2 elnevezést kell alkalmazni.
Pilhál György

Poszt-trauma

Több kisebb országnyi ember foglalta el 13 év alatt Európát?
Egyszerű matek.

Poszt-trauma

Karácsony dermesztő története
Egy bukás anatómiája.

Poszt-trauma

A svéd baloldal felrobban az Orbán-gyűlölettől
Maximális fokozatra kapcsolták az idiotizmust.

VÉLEMÉNY

Felelős beszéd a jövőért
Persze le lehet szólni a miniszterelnök által bejelentett intézkedéseket, hogy azok csak a gazdagabbakat segítik vagy hogy csak ígérgetések, de ezen vélemények csak a kákán is csomót kereső erőlködések.
Botos Katalin

VÉLEMÉNY

Parlamenti szezonkezdet törvényalkotási nagyüzemmel
Hogyan is alakulhat konkrétan a tavasz programja? Először is, a köztársasági elnök kiírja az uniós választás hazai időpontját.
Kulcsár Anna

Napi Terror

Kultúra

Legkésőbb 2020-ra jön a Feltámadás
Az osztrák beszámoló szerint a film a sírba tétellel kezdődik, a kereszthalál és a feltámadás közötti három nap eseményeiről szól.

Sport

Magyar kosarasok voltak a főszereplők
Röplabdában a nők és a férfiak is pályára léptek a Magyar Kupáért. Utóbbiaknál a Kecskemét története negyedik kupasikerét aratta, az esélyeknek megfelelően győzte le a Pénzügyőrt.
Az önfeladást meghagyjuk mások ópiumának
Ugyanazok rasszistáznak, hivatkoznak sértő módon a harmincas évekre, akik erővel kinyitnák Európa kapuit a bevándorlók előtt — hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Dömötör Csaba.

LUGAS AJÁNLÓ

Hasadék

LUGAS AJÁNLÓ

Szódolgozat

LUGAS AJÁNLÓ

Fekete leányka

LUGAS AJÁNLÓ

Téglajegy

Karc FM műsorajánló

Könnyebb lehet az iskolatáska
A felvételi eljárásról szóló kormányrendelet szerint 2020-tól a nyelvvizsga elengedhetetlen feltétele lesz a felsőoktatási jelentkezésnek.

Belföld

Mélyrepülésben van Salgótarján
Miközben országosan időről időre rekordokat dönt a foglalkoztatás, Salgótarjánban az emberek továbbra is a munkahelyek hiányára, az alacsony bérekre és a jelentős helyi adóterhekre panaszkodnak.
Gyurcsányék hallgatnak a Portik-szálról
A Fenyő-gyilkosság ügyé­ben felbujtóként gyanúsított Gyárfás szerint Portik olyan információkat akart Gyurcsánynak adni, „amelyek ellentételeként védelmet kaphat”.
Ellenzéki összefogást sürget az MSZP
A teljes ellenzéki összefogás mellett foglalt állást Karácsony Gergely is. A baloldali pártok főpolgármester-jelöltje szerint csak ez adhat garanciát a főváros megváltoztatására.
A Mi Hazánk Mozgalom a MIÉP-pel is összefogna
A két párt együttműködése elsősorban az európai parlamenti (EP-) választásokra szól, de hosszabb távon az őszi helyhatósági választásokon segítheti egymást a két szervezet.

Külföld

Távolodnak egymástól az EU és Amerika érdekei
A müncheni biztonságpolitikai fórum felszínre hozta az Egyesült Államok és hagyományos európai szövetségesei között egyre szélesedő szakadék törésvonalait.
Andrej Babis a magyar családvédelmi intézkedéseket méltatta
Andrej Babis elmondta, hogy az általa vezetett cseh kormány szintén bővíteni kívánja a szociális támogatásokat, erősíteni a családpolitikát és emelni a nyugdíjakat.
Elfogy a kifutó az óriásgépek alatt
Az óriásgépek alkonyának legutóbbi jeleként az Airbus bejelentette, hogy beszünteti A380-s modellje gyártását, az utolsó darabokat 2021-ben szállítják le.
Összezavarhatja a globális 5G-piacot a Huawei-ügy
A kínai gyártó a szegmens több mint negyedét uralja, technológiája egy évvel jár közvetlen riválisai előtt. A Samsung viszont lehetőséget lát egy esetleges piaci űr betöltésére.

Gazdaság

Nagyvállalatok hagyták ott a dél-budai irodapiacot
Több ezer négyzetméter irodaterület szabadult fel a dél-budai alpiacon egy év leforgása alatt – hívta fel a figyelmet tanulmányában a Robertson Hungary.
A jövő héten vizsgálja a magyar adósosztályzatot a Fitch Ratings
Londoni pénzügyi elemzők lehetségesnek tartják, hogy a Standard & Poor's pénteki felminősítési döntése után a Fitch is javítja a magyar szuverén osztályzatot.
A főváros legstabilabb küldőpiaca Magyarország
A lakosság jövedelmi viszonyainak jelentős javulására utal, hogy az utazásra, pihenésre és rek­reációra, illetve vendéglátóhelyen történő fogyasztásra sokkal többet költhettek az előző esztendőben.
Még vonzóbb befektetési célpont lehet Magyarország
Magyarország lett az Európai Unió legnagyobb adócsökkentője, sőt az OECD vezetői a tagállamaiknak példaként emelték ki a magyar adórendszer számos újítását és módszerét.

Kultúra

Kíváncsi művészek, szokatlan tér
A tapasztalt kiállításlátogatót kevélységgel kísérti az ördög: ha sokat láttunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy már mindent láttunk.
Jókai asztalt is táncoltatott
Ma, Jókai Mór születésnapján ünnepeljük másodszor Kárpát-medence-szerte a magyar széppróza napját, a Magyar Írószövetség kezdeményezésére
A hatalmi szándékok bemutatása
Németh István új könyvében, azon túl, hogy alapos összegzést kínál a titkosszolgálatok (KGB, FBI, CIA) szerepéről és működéséről, ismerteti a hidegháború relikviáit.
Navad Lapid izraeli rendező filmje nyerte az Arany Medvét
A világ legnagyobb filmes közönségfesztiválja az idén sem ért véget magyar vonatkozású díj nélkül, Buda Anna Flóra Entropia című animációja kapta a rövidfilmes kategóriában a Teddy-díjat,

Sport

Einstein megmondta, minden relatív
Hat pontra olvadt a Ferencváros előnye a Vidi előtt a labdarúgó NB I-ben, miután kikapott Debrecenben, riválisa, a Mol Vidi viszont győzött az MTK otthonában.
Hátrányból kellett talpra állni
A Telekom Veszprém csapnivaló első félidő után, ötgólos hátrányból kapaszkodott fel a tavalyelőtti győztes Vardar Szkopje ellen a Bajnokok Ligájában.
Apja el akarta törni a kezét
A lassan 72 éves Gellér Sándor az édesapja révén futballistacsaládba született, maga is a zöld gyepen tervezte a karrierjét, ám végül a palánkok világában kötött ki.
Jól megélnek a jég hátán
Szemben egyik-másik, visszahúzódó életet élő kiválóságunkkal, Liu Sanyiék kifejezetten keresik a nyilvánosságot, nem irtóznak tőle.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.