Keresés
Magyar Nemzet
2021. január 20., szerda, Fábián, Sebestyén napja
HÍR TV – KEMÉNYMAGFekete-Győr András az oviban érzi magát.
Különleges jogrend idején is folyamatosan ellenőrizhető a kormány
Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője szerint minden magyar ember érdekét szolgálja az újonnan kialakított szabályozás.
Izraeli rakétákat és robotrepülőket rendszeresíthet a honvédség
Izraeli gyártmányú Spike irányított páncéltörő rakétákkal és Hermes robotrepülőgépekkel erősíthet a honvédség.
Orbán Viktor vörös posztó a svéd politikában
Hazatér a magyar származású lelkész, akit véleménye miatt hurcoltak meg.
Nem drágulnak idén a lakások, visszarendeződnek az árak
Az új otthonteremtési program a vírusválság idején élénkít, ezért nem lesz árfelhajtó hatású.
Civil tiltakozó akció az Európai Bizottság döntése ellen
Felvidéki civilek a Himnusz születésének napján levetetnék az EU zászlaját az önkormányzati hivatalok homlokzatairól.

A Helyzet – Bayer Zsolt

Sárga kígyó
A szlovákok újra letesztelik az egész országot, mert a vakcinázás „hülyeség”.
Ötmilliárddal drágábban újítják fel a Lánchidat Karácsony Gergelyék
Drágábban és a vállalkozó számára előnyösebb feltételek mellett újíttatja fel a Karácsony-féle városvezetés a Lánchidat.
Tüttő nem véletlenül lehetett jelen az A-Híd rendezvényén
Wintermantel Zsolt szerint nem véletlen, hogy Tüttő Kata hivatalba lépése után rögtön az A-Híd rendezvényén bukkant fel.
Hűtlen kezelés bűntettét követhették el Karácsony Gergelyék
A forráshiányra panaszkodó balos vezetésú főváros most közpénzmilliókból finanszírozott óriásplakátokon és szórólapokon próbál magyarázkodni.
Már 1 millió 755 ezren regisztráltak az oltásra
Az oltások hetek óta zajlanak mind az egészségügyi dolgozók körében, mind az idősotthonokban.

Hírzóna

Müller Cecília: Hamarosan megkezdődhet a 89 év felettiek oltása
Elképzelhetetlen, hogy az oltópontokon kiöntsék a fel nem használt vakcinákat – szögezte le az országos tiszti főorvos.
Baltával támadt a mentőkre, letartóztatták
Pár hónapja szabadult a börtönből az a férfi, aki az őt ellátni kívánó mentőkre baltával támadó nógrádi férfi
Schmidt Mária: Kimentettük a hamu alól saját történetünket
Magyarország hat évet szánt arra, hogy foglalkozzon a XX. századot meghatározó, legjelentősebb eseményével, amelynek utóhatásai és következményei ma is velünk vannak . 
A PC megalkuvást nem tűrő gyakorlata elérte a humor világát is
A XXI. Század Intézet Mozgásban című műsorának legújabb adásának vendégei Bayer Zsolt, Bagi Iván és Frank Füredi voltak, akik egyetértettek abban, hogy a politikai korrektség sérti a szólásszabadságot.
Az orosz Szputnyik V fejlesztői a vakcina európai bejegyzését kérték
A Szputnyik V fejlesztői az oltóanyag európai bejegyzését kérték, a Covid-19 elleni első orosz vakcina fokozatos szakvizsgálatának folyamata februárban kezdődhet meg.
Hamarosan uniós döntés születhet a vakcinaútlevelekről
Január végéig dönthetnek az oltási igazolványok bevezetéséről, melyet a legtöbb tagállam támogat.

Belföld

Hollik István: Gyurcsány felesége elszólta magát + videó
A Fidesz kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalán videóban beszél Gyurcsányék válságkezeléséről.

Külföld

Giuseppe Conténak egyelőre megint sikerült megmenekülnie
Minden erejével küzd a hatalomban maradásért az olasz kormányfő, ehhez azonban új szövetségeseket is kell találnia.

Gazdaság

Több pénzre pályázhatnak a megtépázott divat- és dizájnipari vállalkozások
A lapunk által megszólaltatott cégvezető munkahelyteremtésre és fejlesztésre költené a pályázati pénzeket.

Tollhegyen - Pilhál György

Kettős látás
Karácsonyék arról nem beszélnek, hogy a tavalyi 85 milliárd forint után idén már 116 milliárdot kapnak a kerületek és a főváros a kormánytól.

Poszt-trauma

Csépányi Balázs
Gyurcsányék vakargathatják a fejüket
Rendesen fel lett adva a lecke.

Aktuális

A zene tarthatja életben a némafilmeket
Némafilmhez filmzenét! címmel pályázatot hirdet az idén harmincadik jubileumát ünneplő Művészetek Völgye és a 120 éves magyar filmet ünneplő Nemzeti Filmintézet.
Cseh László gyötrelmei nem értek véget, de nem adja fel
Elhalasztott olimpia, elvesztett édesapa, pocsék ob, vakbélműtét. Mégis folytatja az úszóklasszis.

Régimódi utazások

Gdańsk I. – Az örök kincskereső
Az ember egyetlen mértéke önmaga lett, ez pedig a pusztulás hálószobája.

Fricz Tamás blogja

Varga Judit megint fején találta a szöget
„Mindnyájan kikapcsolhatóvá válunk” – írta Facebook-oldalán az igazságügyi miniszter.
Magányos nőkre vadásznak a magukat katonának kiadó csalók
Az FBI is figyelmeztetést adott ki a magukat veterán amerikai katonának hazudó szélhámosok miatt.
Debreceni Ibrahimok – Magyar tükör
Az idegen nemzetiségek nem hagytak több nyomot, mint pl. az ozmánság az egész magyarság köznyelvében.
A válságkezelés azért lehet eredményes, mert megértettük: ha munka van, minden van!
2020 decemberében 20 ezerrel többen dolgoztak, mint februárban illetve 4 ezerrel többen mint az előző év azonos hónapjában.
Schöpflin György élete és munkássága előtt tisztelegnek
Schöpflin György egy Magyarországot elhagyó család gyermekeként Nagy-Britanniában vált elismert szakemberré, de 2004-től a Fidesz tagjaként képviselte hazánkat az Európai Parlamentben.
Európában látják a jövőt a tunéziai tüntetők
Tíz évvel az arab tavasz után az egyetlen sikertörténet is elbukni látszik. Tunéziában már a katonaságot vezényelték ki a tüntetők ellen.
Optimista, ugyanakkor dacos hangnemben búcsúzott Trump
A leköszönő amerikai elnök hangoztatta: a mozgalmának még nincs vége.
Megmenekülhet a Márványmenyasszony és a Wichmann-kocsma
Hogy egy hely mitől lesz egyszer csak kultikus, az sok mindentől függ, a kínálattól a törzsközönségig.
Hegyi Zoltán
Az ellenzék és a Big Mac
A „kígyózó kígyó” saját maga farkához ért: az ellenzéknek sikerült elérnie azt, hogy Gyurcsánytól indult és Gyurcsányhoz érkezett meg.
Szánthó Miklós
A Kína–EU átfogó beruházási megállapodásról
Ez nemcsak Kínának és Európának egyaránt előnyös, hanem hozzájárul a nyitott világgazdaság kiépítéséhez.
Liu Zhenhua
Hajrában a V4-ek!
Akadnak ugyanis olyan időszakok, amikor ennek a térségnek állhat a zászló.
Szajlai Csaba
Életeket mentett a szén-monoxid érzékelő műszer
Az elmúlt napok hideg időjárásában jól vizsgázott a gyilkos gázra figyelmeztető elektronikus riasztó.
A nárcisztikus családi erőszakról tart előadást a FICSAK
Az otthon az a hely, ahol a család minden tagja biztonságban érzi magát. Ez azonban nem mindenki esetében igaz.
Bácskai Balázs
Velkovics Vilmos bűnei
Több van a rovásán, mint hinnénk.
Hertelendy Gábor
Színművészetis olcsó siker
Ódry Árpád dédunokájának az őse életének alapos áttanulmányozását ajánljuk.
Ditzendy Attila
Gyurcsány azért záratta be az OPNI-t, nehogy őt és elvtársait zárják be
A rendszer az, hogy az abnormalitás tartja egyben az ellenzéket.
Szabó Palócz Attila
Tévedések szomorújátéka
Az ellenzék népszerűsége ott kullog valahol a hitelességük szintjén.

Fókuszban

Téli csodavilág Eszterházán + videó
Ahol havazott is kis hazánkban, jó eséllyel most elolvad a hótakaró. Addig is gyönyörködjenek a hófödte fertődi Esterházy-kastélyról készült videóban.
Enyém a vár – Háború és béke
Múlt héten puccs zajlott le az Egyesült Államokban. Ráadásul ­sikeresnek minősíthető hatalomátvétel.
Erősödő forintra és gazdasági fellendülésre számít idén az Equilor
A világgazdasági folyamatokban a legfontosabb esemény most Joe Biden elnökségének kezdete.
Egy perc alatt két piros lapot kapott az AS Roma + videó
A Spezia kihasználta a kettős emberelőnyt, és kiütötte az Olasz Kupából fővárosi ellenfelét.
Győzelmével élre állt a Leicester, Lampard aggódik + videó
Zsinórban negyedik idegenbeli bajnoki találkozóján maradt pont nélkül a Chelsea.
Dzsudzsák dinnyét kapott Roberto Carlostól, felkészül: Özil
Dárdai, Tőzsér és Nikolics is sztorizhat világbajnok csapattársról, hamarosan Szalai is megteheti.
Bravúr a javából! Drámai meccsen győztük le a németeket
Lékai Máté gólja döntött másodpercekkel a vége előtt az utolsó csoportmeccsünkön.
Közel volt a bravúr, de a Falco kiesett a Bajnokok Ligájából
Még a végén is volt esély a győzelemre, de a Novgorod kihasználta a hazai pálya előnyét.
Ismét összegyűjtötték a kiemelkedő hazai teljesítményeket
Idén nemcsak Magyarország határain belül, hanem az egész Kárpát-medencében keresték az elismerésre méltó történeteket.
Az utolsó Pesti Srác
1969. január 20-án Bauer Sándor felgyújtotta magát, hogy tiltakozzon a szovjet megszállás ellen.
Válogatott borzalmakkal bosszulták meg elfogyasztott társaikat
Nőket és gyerekeket mészároltak le a spanyol hódítók egy azték városban.
Visszás, ha a celeb politizál?
Az amerikaiak nem ítélik el a hírességek politizálását, sőt, ötödüknek számít is, mit mond kedvence a közügyekről. A magyarok ezt másként gondolják.
A magyar hűség négy szobra
Átadják az elszakított országrészek szobrait a fővárosban a Szabadság téren. Minden lap kiemelten számol be a nagy tömeget vonzó ünnepi eseményről.
Felrobbantják a dévényi millenniumi emlékművet
A Lenin-fiúk által meggyilkolt Fery Oszkár csendőrtábornokról utcát készülnek elnevezni Budán.
Új év, újabb országcsonkítás
A népbiztosperben négy halálos és tíz életfogytiglani ítéletet hoznak, ám a Szovjetunió megzsarolja hazánkat.
Horthy Miklós közkegyelmet ad
A kormányzó amnesztiában részesíti a forradalmi időszak bűnöseit.
Sovinizmus az őrület határán
100 évvel ezelőtt megalakult az új Teleki-kormány.
Kiutasítva Erdélyből
1920 decemberében Kolozsváron mindenkit letartóztattak, aki megállt az utcán, ha magyarokat hurcoltak el.
Kihallgatás kézigránáttal
Ismét lemond a kormány, ám újból ­Teleki Pál a várományosa a miniszterelnöki posztnak.
Az előző naphoz képest kissé emelkedett az új fertőzöttek száma
A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 233 232 fő, az aktív fertőzöttek száma 109 405 főre csökkent.
Hableány-katasztrófa: Ukrajnában ragadt a gyanúsított kapitány
Nem tudják kihallgatni a Viking Idun ukrán kapitányát, mivel nem jelenik meg Magyarországon.
Most kell egyetemet választani
Hamarosan lezárul a felsőoktatási jelentkezési időszak, holnaptól minden egyetem az interneten standol.
Tóth Bertalan sokat köszönhet a csempész Legény Zsoltnak
Legény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az MSZP legkudarcosabb elnöke, Tóth Bertalan a párt vezetője maradhasson.
A fenyegető és kereszténygyalázó tartalmak sem sértik a Facebook alapelveit
A jobboldali hangok nem, ám a fenyegető vagy kereszténygyalázó tartalmak gond nélkül publicitást kapnak.
FRISSÜLT
Álhír a pünkösdig tartó szálloda-stop
A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint rémhír, hogy pünkösdig zárva kell tartaniuk a szállodáknak és az éttermeknek.
Medián: a közös lista szavazatokat visz a baloldaltól
Gyurcsány Ferenc személye rontja a baloldal kormányváltó esélyeit a Medián közvélemény-kutatása szerint.
Érvényesíthetik az SZFE-s hallgatók az őszi féléves tárgyaikat
A baloldali sajtó korábban alaptalanul állította, hogy nullára módosul a diákok kreditjeinek száma a szemeszterben.
Már világszerte tömegesen oltanak az orosz és a kínai vakcinával
Latin-Amerikától a Közel-Keletig bizonyít a Sputnik V és a Sinopharm oltóanyag.
Joe Biden máris meghívót kapott Brüsszelbe
Orbán Viktor neve is előkerült az uniós parlament amerikai eseményekkel kapcsolatos szerdai vitáján.
Belga lapban járatta le Magyarországot Soros embere
A kommentelők nagy része elítélte a cikket és Orbán Viktor politikája mellett állt ki.
Máris a szenátus előtt vizsgáznak Joe Biden jelöltjei
A külügyi tárca várományosa, Antony Blinken azt ígérte: kijavítja azokat a károkat, amelyeket az Egyesült Államok imázsa az elmúlt négy évben elszenvedett.
Versenyelőnyt jelent hazánknak a gyorsított áfakiutalás
Európában az egyik legrövidebb időn belül kapják vissza a cégek az őket megillető összegeket.
A szuperakkumulátor lehet az új csodafegyver
Minden követ megmozgatnak az autógyártók, hogy megalkossák a szupergyorsan tölthető akkumulátort.
Újabb járvánnyal fenyeget a madárinfluenza, de még megfékezhető
A baromfitartóknak most létkérdés a fertőzés elterjedésének megakadályozása.
Felnőtt tartalmakkal támadták a Nemzeti Színház angol honlapját
Tegnap este külső támadás érte a Nemzeti Színház honlapját, amelynek angol változatán idegen szerzőtől származó cikkek jelentek meg.
Online térben ünnepeljük a magyar kultúra napját pénteken
Színházba is lehet menni: a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház a Tersánszky Józsi Jenő regénye alapján készült Kakuk Marci című kétfelvonásos bohóságot közvetíti.
Kisfiúk a történelem nagy viharában
A Bánság a Habsburg Birodalom, majd az Osztrák–Magyar Monarchia olvasztótégelyeként jött létre.
A nemzet kelengyéje XXI. századi környezetben
A kormány döntése alapján megújul a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára történelmi épülete.

Ajánlók

Franciaország végnapjairól írt tényfeltáró könyvet Laurent Obertone
Interjú hangzott el a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában Laurent Obertone-nal.

Ajánlók

Az 1956-os forradalom utáni megtorlás foghíjas iratanyaga + videó
Dr. Marossy Endre mesél legújabb, Kovács István vezérőrnagyról szóló kötete születéséről.

Ajánlók

Az ember nélküli világ fényképésze + videó
Bepillanthatnak Major Ákos, TOBE Galleryben kiállított, Apa csavarog fotósorozatának képeibe.
Látogatás a Miska vendéglőben
Misik Endre egy felújított, saját tulajdonú parasztházban rendkívüli ízléssel alakította ki vendéglőjét. Az étterem nem vállal sokat, de azt korrektül teljesíti, jó lenne, ha sokan átvennék ezt a modellt a regényhosszúságú étlapok helyett.
Presztízscsata a konyhában
Nem az minősíti hazánkat, amit a profik tudnak, hanem a közízlésünk színvonala, a hozzáállás, ahogyan zsigerileg elfogadjuk vagy eltaszítjuk a másikat a tűzhelytől.
Tatárbifsztek
Három dologra kell odafigyelni elsősorban: a hús frissességére, a darálás mellőzésére és a karakteres fűszerezésre. A műfaj megengedi a kísérletezést.
A kis hülye tündöklése és bukása
Vajon ki, mikor és miért döntött úgy, hogy hülye szavunkat ly-nal írjuk, és nem pontos j-vel?
Élet és rajz
Azon a héten, amikor először jelent meg nyomtatásban rajzom, tíz centivel a pesti aszfalt fölött jártam.
Önvezetés
Néhány évtizede még merő tudományos fantasztikumnak számítottak az önvezető járművek.
Érdekes tények derülnek ki a piarista szerzetes hagyatékát kutatva
A hagyaték a piarista rend belső ügyein kívül politikai-egyházpolitikai forrásokat, háttér-információkat is tartalmaz.
A világ leghíresebb golfozója, Tiger Woods ismét kés alá került
Az amerikai sztár közleményben árulta el, hogy ötödik alkalommal is meg kellett operáltatnia a hátát.
Mérföldkő a gyulai zenész-énekes pályafutásában
Tóth Ádám évek óta nem néz tévét, szóltak neki, hogy a toplista élén áll a „Rab vagyok” című dala.
A Sex Pistols frontembere szerint „tiszteletlen” a készülő minisorozat
Johnny Rotten frontembere azt állítja, hogy a minisorozat a beleegyezése vagy közreműködése nélkül készül.
Egy jó farmer 5 kiló mínusz – segítünk választani
Az egyetlen ruhadarab, mely 150 éve nem megy ki a divatból. Így találhatjuk meg az alkatunkhoz illőt.
Miért fontos sportolni a várandósság alatt?
Egy anyuka személyes beszámolója a gyermekvállalásról és a sportról.
A sakkvilágbajnok volt a legjobban kereső e-sportoló tavaly
Az e-sportokat űző játékosok összbevétele jelentősen csökkent a járványból fakadó válság következtében.
A gluténmentes étrend körül még mindig sok a tévhit
Sokan azt gondolják, hogy ez egy fogyókúrás étrend, ezért kezdenek el gluténmentesen étkezni.
2020 slágere a Nintendo Switch volt a konzolpiacon
Úgy tűnik, hogy igazi örökzöld a Nintendo Switch, a termék népszerűsége egyszerűen nem csökken.
Az internetezők szavazhatják meg Kína első marsjárójának a nevét
A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) egy előválogatáson átesett tízneves listát mutatott be.
Bizarr videokártyát dob piacra az NVIDIA
A GeForce GT 1010 videovezérlő csak a grafikus meghajtó támogatási listájából derült fény a létezésére.
Íme a 2020-as év díjnyertes applikációja
Az alkalmazás segítségével, mindössze pár perc várakozás után konzultálhatunk egy orvossal vagy pszichológussal.
Már egy BMW motorkerékpár is kapott veséket
A Spirit of Passion különlegessége a teljesen beburkolt első rész, amelyről nem hiányoznak a vesék.
Olyan kiegészítőért kért pénzt az MG, aminek a használatát tiltja
Vidám doboz – Fiat dobozautó teszt
A jól felextrázott Fiat Dobló feledteti teherautós származását, de a legnagyobb vetélytársa házon belülről érkezik.
Íme, egy Novociti Volt és egy Novociti Life összehasonlítás
Kínai járművekre épít a Renault mobilitási szolgáltatója, a Mobilize
Mennyit hízunk egy átlagos focimeccs nézése alatt?
Lássuk mennyi kalóriát éget egy játékos, egy bírós és egy nassoló néző.
Génhiba is okozhatják a falánkságot
Bor és kávé: mi a közös bennük?
A savasság, utóíz, testesség, selymesség és keserűség nem csak a bor, de a kávé jellemzői is.
Refluxdiéta: Hét hasznos tipp a hétköznapokra
Íme egy klasszikus kedvenc sütibe rejtve: Túró Rudi muffin + videó
Kínálatból jelesre vizsgázott a salgótarjáni Borbély Lajos iskola

Elsősorban olyan fiataloknak ajánlják a Borbély Lajos Technikumot, Szakképző Iskolát és Kollégiumot, akiket inkább a szakmák vonzanak.
Az SZTE átalakulása a Dél-Alföld régió számára előnyös lehet
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!