
Gulyás Gergely: A kormány döntött, marad a kamatstop
A különböző szociális juttatások január elsejétől emelkednek, míg a bérminimumra vonatkozóan már decembertől él az új megállapodás.
A különböző szociális juttatások január elsejétől emelkednek, míg a bérminimumra vonatkozóan már decembertől él az új megállapodás.
Városszerte káosz alakult ki az utakon.
A képviselőnek ezúttal a szuverenitásvédelmi törvénycsomag nem tetszik.
A magyargyűlölő, turuldöntögető Baloga klán a halál kalmárjával is üzletelhetett, így az elmúlt harminc évben a Közel-Keletre is kerülhetett munkácsi hegyi dandár szovjet eredetű felszereléséből.
Hollandia leendő miniszterelnöke keményen fogalmazott a bevándorlást és az iszlám vallást illetően.
Máté Gábor igazgató megijedt a példátlan botránytól, és meg is találta a felelősöket.
Tordai Csaba, aki a főpolgármester nélkülözhetetlen támasza, a budapesti autósüldözésből is kiveszi a részét.
Bárki bármit mond, Gyurcsány Ferenc megkerülhetetlen az ellenzéki oldalon.
Az öltözetet a Zöldek transznemű képviselője, Tessa Ganserer viselte.
Marco Rossi csapata újabb három helyet lépett előre a FIFA rangsorában.
Buszmegállóban álló civilekre nyitott tüzet két terrorista, mindkettőjüket lelőtték.
A magyar bajnokcsapat csütörtök este a Csukaricski vendége lesz a konferencialigában.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter több intézkedésre hívta fel a figyelmet csütörtökön.
Ridley Scott új történelmi-életrajzi filmje látványos, de üres.
Volt, amiről Rodrygo a Napoli elleni gólja, a győzelem és a csoportelsőség ellenére sem beszélhetett.
A Napolinak csak a csoportkör utolsó fordulójában dől el a sorsa a Bajnokok Ligájában.
A zebrát eredetileg a Blaha Lujza tér felújításával egyszerre festették volna fel, azonban a baloldali városvezetés kivette a projektből.
Már az Egyesült Királyságból is érkeznek vevők.
A geopolitikai körülmények megváltozása nyomán a romániai hatalom ma már kevesebbet enged a magyar családok leszármazottainak.
Hatvanöt évesen érte a halál.
Elhagyott, kifosztott autók sorakoznak a határátkelő közelében.
Kína, a Szovjetunió, a Közel-Kelet – sok mindent látott tűélesen Henry Kissinger.
A világhírű zenészt választották az év vállalkozójának.
December elseje a magyar rádiózás napja: 1925-ben ekkor kezdődött el hazánkban a rendszeres adás.
Pedig szabályosan közlekedtek.
Újabb technológiai óriással szemben járt el sikerrel a magyar nemzeti versenyhatóság.
A külgazdasági és külügyminiszter izraeli kollégájával, Eli Cohennel egyeztetett Szkopjéban.
Dunaújvárosban tartott előadást a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
A köztársasági elnök a volt külügyminiszter ukrajnai háború lezárására tett erőfeszítését idézte fel.
Az adóhatóság szemléletváltásával ügyfélbarát hivatal lett.
A jelenség negatív hatással lehet az egész csapat és a szurkolók kapcsolatára is – fűzték hozzá.
A kínai állami média és kínai vezetők sora búcsúzik a legendás diplomatától.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint embercsempészbandák irányítják az illegális migrációt.
Lech Walesa ellen hamisnak vélt tanúvallomás miatt indult eljárás.
Jövőre 230 kilométerrel több gyorsforgalmi útszakasz válhat fizetőssé.
The 21st Century Institute director explains.
Francis Fukuyama amerikai filozófus 1989-ben tévedett először.
Dippold Pálnak eddigi élete során három regénye jelent meg.
Legendás zenekarának a slágereit is elénekli majd.
Jobb helyzetbe hozták a temetkezési céget.
Erőszakos tartalom propagálása és az emberi méltóság vélelmezett megsértése miatt – többek között.
Egy ember meghalt, amikor személyautó és kamion ütközött frontálisan a 44-esen.
Az idén több mint 120 nemzetközi sportesemény volt hazánkban.
A Napoli elleni BL-meccsen az első gólját szerezte a királyi gárdában a 19 éves argentin tehetség.
Különleges interjút adott Juhász Anna kulturális menedzser a Nemzeti Sportnak.
A külgazdasági és külügyminiszter Szkopjéba utazik az EBESZ ülésére, amelyen orosz kollégája, Szergej Lavrov is részt vesz.
Helyzetjelentés az utakról csütörtök reggel.
Palicson tartott terepszemlét a szerb belügyminiszter.
Két telitalálatos szelvény is van ezen a héten.
Bruno Fernandes a csapattársait hibáztatta a Galatasaray ellen, majd a klublegenda helyre tette őt.
A terület nincs messze a Vajdahunyad várától.
Néhány év alatt az orvosi bérek a négyszeresükre emelkedtek, ugyanez a cél a szakdolgozók esetében is.
Néhány perccel az egyezmény lejárta előtt tudtak megállapodni a felek arról, hogy a Hamász kiket engedjen szabadon.
A kreatív alkotásról mesél a film vezető producere, Szurmay János.
A női kézilabda-válogatott a legjobb nyolc közé jutás reményében kezdi meg a dán, norvég, svéd közös rendezésű világbajnokságot.
A Csukaricski hosszú távú stratégiája a magyar bajnok kezére játszhat.
Az angol csapat mindhárom idei idegenbeli BL-csoportmeccsén három gólt lőtt.
Simán, 30-25-re kikapott a Szeged Zágrábban a férfikézilabda Bajnokok Ligája A csoportjában.
A makedón uralkodó kelet felé hódított.
Tolerancia és együttműködés.
Emlékező baktériumokat találtak a kutatók.
Libanonban már tizenegyen betegedtek meg a hamisított súlycsökkentő szerek használata miatt.
Meghal Papp-Váry Elemérné, a Magyar Hiszekegy szerzője, aki versével erősítette a magyar feltámadásba vetett hitet. A Hitlerrel szövetkező, letartóztatott Ulain Ferenc provokációt emleget.
Lakomával ünnepelve Károlyi Mihályt éltetik és fenyegető beszédeket mondanak a volt köztársasági elnök hívei az októberi forradalmi puccs ötéves évfordulóján, ami széles körű felháborodást vált ki.
Bethlen István miniszterelnök politikai analfabétáknak nevezi a fajvédőket. Vass József népjóléti miniszter kijelenti: mindegy, hogy Mohamedet vagy Mózest követi-e valaki, ha magyar akar lenni.
A rendkívüli ülést a kormánypártok képviselői kezdeményezték.
Az időjárási helyzettől függően ónos eső miatt piros riasztás is kiadhatnak.
A KDNP frakcióvezetője szerint meg kell becsülni a mostanáig elért eredményeket.
A második pont az, amely miatt sok baloldali politikus foghatja a fejét.
A beruházás pályázati forrásból valósult meg.
„Magyarország szuverenitása a magyar embereket illeti, azt tőlünk nem veheti el senki.”
A vádlott tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el.
Rendkívül csúszós utakra figyelmeztet a katasztrófavédelem. Nagyon óvatosan közlekedjen mindenki!
A gyanú szerint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat.
A Fidesz szerint semmi meglepő nincs abban, hogy a Momentum megint Brüsszelbe rohan feljelentgetni Magyarországot.
A volt amerikai külügyminiszter kulcsszerepet töltött be az Egyesült Államok külpolitikájában a hidegháború idején.
Ankara több alakalommal bizonyította tárgyalásokban játszott fontos szerepét.
A Svéd Demokraták vezetőjének kijelentése a NATO-csatlakozás további elhúzódásához vezethet.
Egymás után tartóztatják le és toloncolják ki Olaszországból a terrorgyanús illegális bevándorlókat.
Kétrészes cikkünkben ismertetjük a kulcsfontosságú területeket, amelyek az ország szuverenitását is erősítik.
A rendszerváltás óta ez a második legjobb munkanélküliségi adat.
Súlyos hiányosságokra bukkantak a szakemberek.
A jövőben sem lesz ipari park a legszebb magyar tájegységekből.
Bocskor Bíborkával, a Magashegyi Underground énekesnőjével beszélgettünk.
Az énekesnő a nyolcvanas évekről és a hazai könnyűzenéről beszélt.
A swapID című alkotás mindössze 48 óra alatt született.
Európa kulturális fővárosában nem ezek az első köztéri falfestmények.
Az Év bejglije megméretésnek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a kiváló alapanyagokból készült ünnepi süteményekre, és népszerűsítse a kézműves bejglit.
Jellegzetes karácsonyi ételünk a bejgli. De vajon mit fogyasszunk hozzá a magyar borok közül? Természetesen szép borokat Tokaj-Hegyaljáról. A hercegkúti Götz Pincészetben jártunk.
Ritka esetben mélyebb kapcsolódás van a borok és az adott étterem között, megesik, hogy az étterem üzemeltetőinek saját boruk is van.
A hely honlapja egy mitologikus ihletésű történettel nyit, melynek központi figurája LaKup Thor.