Keresés
Magyar Nemzet
2019. szeptember 21., szombat, Máté, Mirella napja
Orbán Viktor: Magyarország készen áll, hogy segítsen Olaszországnak, ahol tud
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy az olyan gondolkodásúak, mint „mi Magyarországon és itt Olaszországban”, kisebbségben vagyunk az európai politikai elitben, de többségben a nép és az emberek között.
Rendészeti egyeztető fórumot tartott a Budapesti Polgárőr Szövetség
Tarlós István főpolgármester kiemelte, hogy statisztikai adatok alapján Budapest Európa egyik legbiztonságosabb fővárosának számít, ennek megvalósulásában pedig elvitathatatlan érdeme van a polgárőröknek.
Németh Zsolt: Erdélyt Bukarest és Budapest szövetségesévé kell tenni
Németh Zsolt szerint a globalista árral szemben haladva Erdélynek egy új transzilvanizmusra van szükség, amelynek lényege Erdély szövetsége Bukaresttel és Budapesttel.
Fidesz: Karácsony Gergely alkalmatlansága csődbe vitte Zuglót
Zsigmond Barna Pál szerint Karácsony Gergely alkalmatlanságát mutatja, hogy semmilyen érdemi kerületi eredményről nem tud beszámolni.
A káosz közepén
Boris Johnson kormányfő úgy döntött, hogy most ismét rászorul a Brexit-kampányban a távozást követelőket nyerésre juttató vezető, Dominic Cummings tanácsaira.
Elégedetlen az orvosi kamara
A Magyar Orvosi Kamara elnöke segélykiáltásnak nevezte a rendezvényt, ahol szó volt többek között az orvosok bérrendezéséről, a nyugdíjba vonult szakemberek foglalkoztatásáról és az ápolóképzés szerepéről is.
Kósa Lajos: Összefogásra, együttműködésre van szükség
A kormánnyal való közös építkezés, gyarapodás vagy az ellenzék kínálta háborúskodás, gyűlölet, harc között választhatnak az emberek október 13-án – közölte a Fidesz önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.
Még mindig a párnaciha?
Szuperkötvény vagy ingatlanalap, albérletből származó bevétel, netán egy régi autó vagy bor? Mindegyik több kamatot hoz az otthon tartott spórolt készpénznél.
Orbán Balázs: A szabadság a nemzet közös kincse
Az államtitkár hangsúlyozta: a szabadság összeköt és felemel mindannyiunkat, igazi értékét a maga teljességében csak Recsk történetének fényében érthetjük meg.
Sára Botond: Józsefváros Budapest legdinamikusabban fejlődő kerülete lett
A 2010-ben megkezdett építkezés folytatását ígéri Józsefváros kormánypárti polgármesterjelöltje, aki szerint mára a VIII. kerület Budapest legdinamikusabban fejlődő városrésze lett.
Algacsúcs
Huszonöt év óta nem volt sok gond a Balaton vízminőségével, ám idén a magyar tengerben tömegesen elszaporodott a vízben lebegő alga.
Palkovics László: Az autómentes nap a közlekedési eszközök tudatos választására ösztönöz
A miniszter kitért arra is, hogy a világ és Magyarország gazdaságában meghatározó autóipar jövőjét a digitalizáció, az önvezető autózás, az alternatív meghajtású autók térnyerése alakítja.
Századvég: Kötelező kvótarendszert próbálnak ráerőltetni az országokra
Az illegális bevándorlók kötelező kvóta szerinti elosztását akarják ráerőltetni olyan országokra, ahol a lakosság többsége elutasítja azt – emelte ki Berzi Gergely, a Századvég külügyi igazgatója az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
Több mint száz menedékkérő érte el pénteken az olasz partokat
Fidelitas: Az ellenzék alkalmatlan és megbízhatatlan jelölteket állított csatasorba
Sturgeon: A függetlenség a skótok ügye marad
Reménykedik a brexittárgyaló

A Helyzet

Vita a vitáról
A harc a bizonytalanok, a választásokon általában inaktívak felhergelésére irányul. Ilyen körülmények között pedig kétségünk ne legyen az oly hőn áhított vita színvonalát illetően.
Gajdics Ottó

Tollhegyen

Jóvátételre spekulálnak
A bíróság most végre kimondta: érvénytelen az a „megállapodás”. Az MSZP semmiféle „használati jogot” nem adhatott át, azok az elvtársi idők már elmúltak.
Pilhál György

Poszt-trauma

Előkerült Kálmán Olga
Segítsen neked a Gyurcsány!

Poszt-trauma

Lyukra futottak a balliberálisok, nincs hiány mozdonyvezetőből
Nem létező alagútban gázolt a fantomvonat.

Poszt-trauma

Rendőrre támadt a késelő
Ugyanez akár a Keletinél is lejátszódhatott volna.

VÉLEMÉNY

Klímakatasztrófa: elkezdődött az érzékenyítés
A vízhiányhoz a világon semmi köze sincs a klímaváltozásnak. És a közeljövőben még biztosan sok ilyen és ehhez hasonló propagandát láthatunk és olvashatunk a haladó sajtóban.
Apáti Bence

VÉLEMÉNY

A női focibírótól a numerus claususig
Éppen azok, akik a nemek közti különbségek eltörléséért küzdenek szilajul, miért húzzák a lehető legélesebb választóvonalat nő és férfi közé akkor, amikor érdekeik és érveik úgy kívánják?
Ballai Attila

VÉLEMÉNY

Greta Thunberg, a szuperhős
A globális felmelegedéssel összefüggésben az a legnagyobb kihívás, hogy a téma teljes mértékben átpolitizálttá vált, ezért a megoldásokban is egy érdekharc, kiszorítósdi indult meg minden szinten.
Lovászy László

Kultúra

Az árulás lelki folyamatáról
A színdarabot a Pozsonyi úti református templom altemplomának felújított színpadán vasárnap 19 órakor mutatják be a Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház színészeinek előadásában.

Sport

Inter-esélyek a nagy milánói derbin
Az olasz bajnokság negyedik fordulójában a listavezető Inter és a Milan szombaton városi rangadót vív. Ez lesz a 224. Derby della Madonnina, amely az utóbbi időszakban az Inter sikerét hozta.
Gulyás Gergely: A polgári-nemzeti-konzervatív szavazók mozgósítása a fő cél
A miniszter arról beszélt, hogy „az ellenzéki pártok a kormány megdöntését tűzték ki célul az önkormányzati választáson”, amiből az következik, hogy elutasítanak mindennemű együttműködést.

LUGAS AJÁNLÓ

Fiumei szirmok

LUGAS AJÁNLÓ

Szájról szájra

LUGAS AJÁNLÓ

A Magyar Nemzet hétvégi mellékletéből ajánljuk

LUGAS AJÁNLÓ

Kicsomagolt diktatúra

Ez történt 100 éve

Tönkretette a kommün Weiss Manfrédot

Ez történt 100 éve

Kun Béláékat nem adják ki az osztrákok

Ez történt 100 éve

A román–magyar perszonálunió veszélye
Felívelő korszak elején az ország
Magyarország megmutatta, hogy sikeres lehet a családokra építő és a bevándorlást elutasító politika, emiatt támadják hazánkat Brüsszelben – nyilatkozta lapunknak Varga Judit.

Belföld

Folytatódik Czeglédy Csaba és társai ügye a bíróságon
Czeglédy Csaba a DK európai parlamenti képviselőjelöltje volt, ezért mentelmi jog illette meg, amit a Nemzeti Választási Bizottság fenntartott, így a bíróság május 9-én megszüntette az ellene indult büntetőeljárást.
Orbán Balázs: Sokan komoly karriert futottak be a közigazgatási ösztöndíjasok közül
Az államtitkár emlékeztetett: 2010 után indult a közigazgatási ösztöndíjprogram azzal a céllal, hogy a 30 év alatti, diplomás, nyelveket beszélő fiatalok megtalálják a helyüket a közigazgatásban.
Nem tartja be az ígéreteit Zugló polgármestere
– Karácsony már száz napja nem képes végrehajtani a zuglóiak ingyenes kerületi parkolásáról szóló határozatot, amelyet maga is megszavazott – erre a Fidelitas budapesti elnöke hívta fel a figyelmet.
Globális sztrájk a csúcstalálkozó előtt
Kibocsátáscsökkentést követelő táblákkal, azonnali cselekvést sürgető molinókkal, néhol a földre fekve, magukat halottnak tettetve tüntettek tegnap a fiatalok világszerte a globális klímasztrájk keretében.

Külföld

Új erőre kaptak az NGO-k
Ismét 218 bevándorlóval a fedélzetén köröz a Földközi-tengeren az Ocean Viking, arra várva, hogy egy uniós országtól megkapja a partraszállási engedélyt.
Kelemen Hunor benyújtotta az államfőjelölti iratcsomóját a Központi Választási Irodához
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke úgy vélte: a jelölteknek víziókat, bátor terveket kell bemutatniuk, amelyek kivezetik az országot a középszerűségből.
Politikai alkudozás a jelöltekről
Az európai parlamenti frakciók vagy megállapodnak egymás jelöltjeinek a „megkímélésében”, vagy a meghallgatásokon nekiesnek a vitatott megítélésű politikusoknak.
Giorgia Meloni: Orbán Viktor Magyarországa megmutatja, hogyan lehet felemelt fővel európainak lenni
Példaképnek nevezte a visegrádi országokat, kiemelten Magyarországot a jobboldali Olasz Testvérek elnöke a párt pénteken kezdődött rendezvényén.

Gazdaság

A rugalmasság a magyar munkáltatók ellensége
Megdöbbentően kevesen, alig több mint 144 ezer alkalmazott dolgozott távmunkában tavaly a Központi Statisztikai Hivatal felmérése szerint.
Álom idehaza a részmunkaidős állás
Miközben idehaza egyre több szó esik az úgynevezett atipikus foglalkoztatási formák elterjedésének fontosságáról, Európa számos államában inkább szabadulnának a dolgozók a részmunkaidőtől.
Megtelt az európai égbolt
Több rekord is megdőlt tavaly az európai légi közlekedésben, a legforgalmasabb szeptemberi napon csaknem 40 ezer repülőgép szállt a fejünk felett.
Olcsóbb idén a sárgarépa
Az idén jó petrezselyem- és sárgarépatermés ígérkezik. A bőséges hozamok az árakra is hatással lesznek, a háziasszonyok jóval olcsóbban juthatnak a gyökérzöldségekhez.

Kultúra

„Amikor a film elkészült, akkor kezdődik a munka”
Deák Kristóf a Foglyokban egy abszurd, de igaz történetet dolgoz fel a Rákosi-rendszerből A filmrendezővel a Foglyokról és arról is beszéltünk, hogy mikor kezdi el első mozifilmjét.
Ma ünnepeljük a magyar dráma napját
A magyar színház világa ma Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezik – 1984 óta ünnepeljük ekkor a magyar dráma napját.
„Kortárssimogató”: az úttörő múzeumpedagógia
Szóbuborékokba foglalt használati utasítások, definíciók, szakkifejezések alapfokú magyarázata révén igyekeznek közelebb vinni a kortárs művészetet a fiatalokhoz.
A zene akár egész életeket is megváltoztathat
Vida Mónika Ruth-tal vasárnap este Zenei időutazás címmel a Pesti Vigadóban találkozhat a közönség a „Sem emlék, sem varázslat”-koncertsorozat nyitó hangversenyén.

Sport

Muszukajev ezt már nekünk nyerte
A 26 éves, orosz színekben junior vb-ezüstig jutott, ez évtől azonban már bennünket erősítő versenyző az olimpiai kvótát már csütörtökön megszerezte.
Felavatták a Groupama Aréna előtt Kocsis Sándor szobrát
Megható ünnepség keretében – napra pontosan kilencvenedik születésnapján – a Groupama Aréna előtt felavatták Kocsis Sándor, az Aranycsapat 68-szoros válogatott jobbösszekötője bronzszobrát.
Európa-bajnoki bronzérmet nyert a női pisztolyos csapat
A Csonka Zsófia, Egri Viktória, Major Veronika összetételű csapat bronzérmet nyert 25 méter női sportpisztolyban a Bolognában zajló olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság szombati napján.
A kiváló taktika diadala
Arra még megveszekedett drukkerei se nagyon számítottak, hogy a Ferencváros 1-1-es – méghozzá megszolgált! – döntetlent játszik a spanyol Espanyol otthonában.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.