Keresés
Magyar Nemzet
2019. május 24., péntek, Eszter, Eliza napja
Orbán Viktor: A magyar gazdáknak vasárnap nemet kell mondaniuk a bevándorlásra
A kormányfő arra kérte a gazdákat, hogy az EP-választáson támogassák a Fidesz-KDNP jelöltjeit, akik képesek a bevándorlás megállítására és a magyar érdekek védelmére a brüsszeli csatákban.
A sötétség ellen, a szabadság mellett szavazhatunk
Míg a magyar kormány a magyar választópolgároknak, addig az ellenzék egy hazánkon kívüli politikai elitnek tesz gesztusokat Orbán Balázs szerint.
EP-választás Nagy-Britannia
Befejeződött az európai parlamenti választás Nagy-Britanniában
A brit EP-választások eredményét vasárnap este ismertetik, miután az összes többi EU-tagállamban is befejeződik a szavazás. 
Semjén Zsolt: A szövetség tevékenysége semmivel nem pótolható.
A keresztény civilizációhoz, a nemzeti elkötelezettséghez és az autonómiához való ragaszkodást említette a 30. évfordulóját ünneplő Rákóczi Szövetség jellemzőjeként a miniszterelnök-helyettes.
Meleg, napsütéses idő várható a hétvégén
Eső csak helyenként fordulhat elő és az enyhe hajnalokat követően napközben már jóval 20 celsius fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Kocsis Máté: Most vasárnap le kell győznünk a bevándorláspártiakat!
Vasárnap, az európai parlamenti választáson le kell győznünk a bevándorláspártiakat, mert a jövőnk a tét – hangsúlyozta a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.
Gulyás Gergely: A Rákóczi Szövetség közösséget szervezett a nemzet szolgálatára
A miniszter a Rákóczi Szövetséget a leghasznosabb civil szervezetnek nevezte, és külön köszönetet mondott a 29,5 évig az elnöki tisztséget betöltő Halzl Józsefnek.
Idén 167,5 milliárd forintot biztosít a kormány a kkv-k erősítésére
György László kifejtette, hogy 45 milliárd forintot szánnak innovációra, 15 milliárd forintot a Magyar multi programra, 12 milliárd forintot pedig technológiaváltásra.
Sikeres magyar kiállás a hazai fuvarozók érdekében
A magyar küldöttség határozott fellépése akadályozta meg az EU-n kívüli országok fuvarozói kvótáinak növelését a Nemzetközi Közlekedési Fórum éves miniszteri csúcstalálkozóján.
Átprogramozott élet
Laboratóriumban szintetizált génállományú baktériumot hoztak létre brit kutatók — szakértők új életforma születéséről, a szintetikus bio­lógia újabb mérföldkövéről beszélnek.
Kövér László: Pótolhatatlan a Rákóczi Szövetség tevékenysége
Az elmúlt harminc év közösen folytatott nemzeti szabadságharc volt, amelyben a szervezet a nehéz időkben és jó időkben rendületlenül teljesítette vállalt szolgálatát.
Az osztrák kancellár ajánlatot tett az ellenzéknek a bizalom megszavazásáért cserébe
Sem a szociáldemokraták, sem a a szabadságpártiak nem döntöttek még véglegesen arról, hogy támogatják-e a bizalmatlansági indítványt.
Kémiai Nobel-díjas tudóssal találkozott Palkovics László Budapesten
A találkozón a rendkívül sikeres izraeli vállalkozói struktúráról beszélgettek, amely a világ első számú startup-országává tette a közel-keleti államot – mondta az innovációs és technológiai miniszter.
Európa Tanács: A Velencei Bizottság foglaljon állást az ukrán nyelvtörvényről
Kína Magyarország legfontosabb Európán kívüli külkereskedelmi partnere
Ha Magyarország nem védené a határát, Németországban sokkal több illegális bevándorló lenne
Ma is időszerű a magyar szabadság, az erős Európa és a kereszténység védelmének gondolata
Fidesz: Másokat kérnek számon azok, akik minden bevándorláspárti javaslatot megszavaztak

A Helyzet

Szkeptikus felütés
Az előrejelzések szerint euroszkeptikus siker várható abban a két tagországban, amelyek polgárai ma, elsőkként járulnak az urnákhoz a négynapos európai választásokon.
Szőcs László

Tollhegyen

Megint matiné
Jakab Péter ismét magára öltötte a Hír TV-ben egyszer már használt „Ez a tévé hazudik” feliratú pólóját, s abban próbált meg bejutni a TV2-be. Tisztán láthatjuk: a Jobbik is kifogyott az ötletekből.
Pilhál György

Poszt-trauma

Empirikusan bizonyított a migráció pozitív hatása
Végre mindent megtudhatunk a migráció előnyeiről.

Poszt-trauma

Gyurcsányné elkottyintotta magát
A Híradó véletlenül a DK stratégiáját leplezhette le.

Poszt-trauma

Franciaország nem a franciáké! – Megszállták a párizsi repteret a „feketemellényesek”
Ízelítő a Európai Egyesült Államokból.

VÉLEMÉNY

Műkedvelők elképzelések híján
Vasárnap az EP-választáson tartanak országos szintű közönségszavazást a DK-tól a Jobbikig tartó magyar parlamenti ellenzéki színház produkciójáról.
Pelyach Gergely

VÉLEMÉNY

Timmermans mozgalma tönkretenne minket
A szocialisták csúcsjelöltje szerint a társadalmak a világon mindenhol sokszínűvé fognak válni a jövőben, ez a világ jövője, így a közép-euró­pai országoknak hozzá kell ehhez szokniuk.
Fricz Tamás

VÉLEMÉNY

Németország az anarchia felé sodródik
Németországban olyan terv kivitelezése van folyamatban, amely értelmében az üres lakásokat „nagycsaládosok” (értsd: nagy létszámú bevándorló családok) részére az állam megvásárolná.
Prugberger Tamás

Kultúra

Varázsszőnyeges családalapító
Ha Guy Ritchie rendez egy feldolgozást, akkor biztosak lehetünk abban, hogy valami kicsit más lesz, mint a megszokott. Vagy nagyon más. Így van ez az Aladdin című legújabb filmmel is.

Sport

Tizenegy gólos veszprémi siker a döntő első meccsén
A Veszprém házigazdaként 35-24-re legyőzte a címvédő Szegedet a férfi kézilabda NB I döntőjének első, csütörtöki mérkőzésén.
A Fidesz ellen is mozgósít a liberális aktivista hálózat
Rövid idő alatt 77 nemzeti, konzervatív és bevándorlásellenes Face­book-oldalt és -csoportot hallgattatott el a világ legnagyobb és legbefolyásosabb liberális aktivista hálózata, az Avaaz.

LUGAS AJÁNLÓ

Hurrikán

LUGAS AJÁNLÓ

Földszagú gyertyakoppantó

LUGAS AJÁNLÓ

„Ha bejjebb nem látnak?”

LUGAS AJÁNLÓ

A királyné gyertyája

Az orbáni modell

Kárpát-medence és Közép-Európa

Az orbáni modell

Nemzeti alapon álló, öntudatos társadalom

Az orbáni modell

A tudatosabb életért

Ez történt 100 éve

Kommunista rettegés a hun hordák támadásától

Ez történt 100 éve

Lukács György népbiztos katonákat tizedeltet

Ez történt 100 éve

A Lenin-fiúk folytatják a likvidálásokat

Ez történt 100 éve

A véres vörösterror kiteljesedik

Karc FM műsorajánló

Bevándorlásellenes többségre van szükség
A brüsszeli elit nem hisz semmiben, egyetlen hatalomtechnikai vezérelvük van csupán: többség minden áron — fogalmazott a Magyar Nemzetnek Varga Judit európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkár.

Belföld

Orbán Viktor tanácskozott a kínai népi gyűlés elnökével
A miniszterelnök nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy fogadhatta a kínai házelnököt és megköszönte, hogy abban az évben érkezett, amikor a magyar-kínai diplomáciai kapcsolat 70. évfordulóját ünneplik.
Kormánypártok: Akiknek fontos a határvédelem, azoknak a Fidesz-KDNP-re kell szavazniuk
Bár Európa-szerte egyre több terror- és bűncselekményt követnek el bevándorló hátterű emberek, a brüsszeli bürokrácia egyáltalán nem foglalkozott a határvédelem kérdésével – mondta Kocsis Máté.
Megújult a Svábhegyi Bölcsőde
A kormány azt a világos célt tűzte ki, hogy 2022-re mindenkinek legyen lehetősége bölcsődébe íratni gyermekét – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Nem teremtés történt, hanem másolás
Bár korábban készültek szintetikus mikroorganizmusok, ez lehet az első példa arra, hogy az eredetihez képest rendszerszintű különbség volt az eredeti/természetes és a mesterséges élőlény között.

Külföld

Bréma Berlinre is kihatással lehet
Ha Bréma most vasárnap egy másik párt színeibe bújik, nagy a valószínűsége annak, hogy a Szociáldemokrata Párt, az SPD kilép a szövetségi kormányból.
Kelemen Hunor: Történelmi vétek, ha az RMDSZ nem kerül az Európai Parlamentbe
Az RMDSZ elnöke kifejtette: az EP-választásokkal egy időben kiírt népszavazás mozgósítani fogja a a román választókat, ezért a magyaroknak is többen kell elmenniük.
Az RMDSZ megvonta támogatását a bukaresti kormánykoalíciótól
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a bukaresti kormányt teszi felelőssé az úzvölgyi katonatemető körüli helyzet elmérgesedéséért, emiatt csütörtöktől kezdődően nem támogatja a kormányt.
Tájékoztatót kapnak Belgiumban a bevándorlók a társadalmi értékekről
A befogadóközpontokban az érintetteket a regisztrációt követően látják majd el ezekkel a dokumentumokkal, amelyeket megbeszélhetnek a létesítmény munkatársaival.

Gazdaság

Provokatív koponyák fesztiválja
Van egy fesztivál Budapesten, ahol a jövő legizgalmasabb kérdései kerülnek terítékre. Ahol hazánk és a világ élvonalából érkező tudósok, üzletemberek, paleontológusok, kiberszakemberek vitatkoznak.
Háborús hangulat a részvénypiacokon
A feltörekvő piacok részvényei megközelítőleg 10 százalékot gyengültek az elmúlt négy hétben, és ez a trend folytatódhat.
Szijjártó Péter: Francia cégek 40 milliárd forintnyi beruházást hoznak Magyarországra
Magyarország mind a gyógyszer-, mind az autóiparban komoly sikereket ért el az eddigi, hagyományos világgazdasági időszakban, fontos, hogy ezeket a sikereket az új, innovatív korszakban is elérje.
Akár növekedési többlettel is járhat az államháztartás pénzügyi tevékenysége
A gazdasági elemzések egyik jelentős dilemmája, vajon az állami kiadások és adóbevételek támaszt adnak-e a növekedésnek, segítik-e a fellendülést.

Kultúra

Renoir aktját péntektől kamarakiállításon mutatja be a Szépművészeti
A festményt a Szépművészeti Múzeum más korabeli impresszionista festményekkel, többek között Cézanne, Gauguin és Pissarro munkáival együtt mutatja be a közönségnek augusztus 20-ig.
Szövegek további napokra
Ignotus Hugót elsősorban a Nyugat folyóirat legendás főszerkesztőjeként tartjuk számon, a magyar kritikatörténelem meghatározó alakja volt.
Fekete kutya fekete kanapén
A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Házban tegnaptól látogatható Erik Kessels több élete című tárlat azzal szembesít, hogy milyen értékeket hagyunk veszendőbe.
Ma kezdődik a roma filmfesztivál
2019-ben a fesztivál ahhoz a 75 évvel korábbi eseményhez kapcsolódik, amikor 1944-ben az auschwitzi cigány családi táborban a romák fellázadtak az őket likvidálni akaró nácik ellen.

Sport

Niki Lauda emlékére is
Lewis Hamilton és persze a Mercedes másik pilótája, Valtteri Bottas így most Niki Lauda emlékéért is versenyezhet Monacóban.
Szabó Tünde: Egyedülálló a siófoki kézilabda akadémia
Siófokon minden szakmai háttér rendelkezésre áll a fiataloknak és az élsportolóknak ahhoz, hogy a világ legjobbjai legyenek.
Áder János: A horgászat a legtöbb embert vonzó szabadidős sport hazánkban
Egyre több horgász van Magyarországon, jelentősen nőtt a számuk az elmúlt években – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
Menetelnek az oroszok
A több világklasszissal – Ovecskin, Malkin, Panarin, Kuznyecov, Mozjakin, Sipacsov – felálló orosz válogatott a mezőnyben egyedüliként százszázalékosan zárta a jégkorong vb a csoportkörét.
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.