Keresés
Magyar Nemzet
2021. március 3., szerda, Kornélia napja
HÍR TV – KEMÉNYMAGJakabot most is csak beszippantotta a közeg.
Tömeges oltás lesz a hétvégén
Március 6-7-én a hatvan év alatti, krónikus betegek számára tömeges oltás lesz – jelentette be Dömötör Csaba.
Az egészségügyi dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új szerződését
A betegellátás biztosított, az egészségügyön azonban egyre nő a nyomás.
Szintet lépett Gyurcsányék hergelése a kínai vakcina ellen
Gyurcsány Ferenc álhírkampányt folytat Orbán Viktor beoltásával kapcsolatban.

Poszt-Trauma – Bayer Zsolt

Ez az átkozott bizonytalanság
Mit kezdjünk most ezzel a szlovák „bezzegséggel”?
Budai Gyula: Tanú van rá, hogy Czeglédy pénzt adott át Kunhalminak
A Fidesz országgyűlési képviselője arról is beszélt, hogy szerinte milyen módon fizetik meg Czeglédy hallgatásának árát.
Fekete-Győr ráébredhetett, el is ítélheti a bíróság
Demagóg és személyeskedő politikai támadások mögé bújva magyarázza a magyarázhatatlant a vádlott pártelnök.
Szó sincs néppárti gesztusról: téved a 444.hu
A balliberális portál teljesen félreértelmezi a helyzetet, a néppárt továbbra is a Fidesz felfüggesztésére gyárt szabályt.
Lenyeli a főváros a vendéglátósok bértámogatásait
Felháborító, arcátlanul arrogáns húzás belerúgni a veszteségektől földön fetrengő vállalkozókba és több ezer fővárosi munkavállalóba – jelentette ki Kovács László, az ipartestület elnöke.

Hírzóna

London életfogytiglannal büntetné az embercsempészeket
Az Egyesült Királyság szigorítaná az illegális migráció szervezőire kiszabható büntetést.
Megijedhetett az FKF a cég szennyesét ismerő dolgozóktól
Kapkodva, a végkielégítést is az előírtnál hamarabb utalva rúgja ki az FKF a cég szennyesét ismerő dolgozóit.
Váratlan fordulat: a skótok többsége elutasítja a függetlenséget
Skócia kezd hinni az egységben: egy új felmérés szerint csökken az elszakadást pártolók száma.
Ketyeg az óra: Szoboszlai sérülése nagy baj a válogatottnak
Közelegnek a márciusi vb-selejtezők, de a válogatott legjobbja idén még egy percet sem játszott.
A főpolgármester lebeszélné a cégeket az adókedvezményről
Mossa kezeit a városvezetés a budapesti vendéglátósoktól elvont adóelőlegek ügyében, aminek a visszafizetésére felszólították Karácsony Gergelyt. A főpolgármester máshogy is keresi a pénzügyi megoldást: a budapesti kkv-knak írt levelében több adófizetésre sarkallná a cégeket.
Jogtudatosítás címszó alatt érzékenyítenek az iskolákban
Soros civiljei hangsúlyozzák: az emberi jogi érzékenyítést nem lehet elég korán elkezdeni, ezért a legkisebbektől kezdve mindenkinek szerveznek érzékenyítő foglalkozásokat.

Belföld

Egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra
A Honvédkórház két telephelyén kedden délután 238 koronavírusos beteget kezeltek, közülük 33-an voltak lélegeztetőgépen.

Külföld

Az unió már fontolgatja a vakcinák rendkívüli jóváhagyását
Azt egyelőre nem említették, hogy mely oltóanyagokról lenne szó.

Gazdaság

Még mindig a kisebb méretű cégek körében népszerű az NHP Hajrá!
A tavaly novemberben 2500 milliárd forintra emelt keretösszegnek köszönhetően a program az idén is számos vállalkozáson tud segíteni.

A helyzet

Tele a hócipő
Nem kellene már sokáig szenvednünk a kijárási korlátozástól, a szeretteinkkel való találkozás, az ölelés hiányától.

Tollhegyen - Pilhál György

Tranzitsztori
Milyen „fogva tartás” az, amelyet bármikor el lehet hagyni?

Aktuális

Bőrszíne miatt diszkrimináltak egy fehér írót Hollandiában
Nyugaton tombol a rasszizmus, hisz egy fehér írót a bőrszíne miatt diszkrimináltak, a bőrszíne miatt vettek el tőle egy munkát.
Vereséggel tért vissza a sznúker egykori királya
A hétszeres világbajnok Stephen Hendry 51 évesen próbálja magát visszaverekedni a legjobbak közé.
Varsó I. – Sursum corda
A lengyelek olyanok, mint mi. Mindenképpen élni akarnak valahogyan. És élnek. Él ez a város is…
A dosszié összes cikke

Fricz Tamás blogja

Jourová asszony, ön viccelt? Mert nagyon nem tudtunk röhögni!
Itt már nem csak arról van szó, hogy Věra Jourová távozzon a pozíciójából.
Egy éve lehet azonnal átutalni
Bármikor elindíthatjuk a kívánt tranzakciót, amelyek 99 százaléka öt, 96 százaléka csupán két másodpercen belül célba ér.
Két megyeszékhelyünk van, amelyek eddig kimaradtak a jóból
Zalaegerszegnek 2017-ben egy hatalmas vihar tett be, a másik vesztes pedig Tatabánya.
A Dél-pesti Centrumkórház cáfolta az álhíreket
A fekvő- és járóbeteg-szakellátás is biztosított a Jahn Ferenc kórházban az intézmény által kiadott közlemény szerint.
Kizsákmányolta szakácsait a pakisztáni asszony
Fenyegette és fogva is tartotta szakácsait az éhbérért dolgoztató pakisztáni étterem-tulajdonos.
Kurz: Nem függhetünk kizárólag az uniótól
Az osztrák kancellár bejelentette, hogy Izraellel működnének együtt a koronavírus elleni küzdelemben.
Kispest – nagy fordítás: 0-2-ről állt fel a Honvéd az MTK ellen
Zsinórban a második mérkőzését nyerte meg a Honvéd. Gazdag Dániel góllal ünnepelte a 25. születésnapját, és utolérte Hahn Jánost a góllövőlista élén.
Itt az idő, hogy felvegyük a kesztyűt
Határozottan, minden térben és területen cselekedni. Még akkor is, ha igen erős az ellenszél. S főleg ezért!
Szabó S. András
Ne támogassuk a gonosz hangokat!
Legyünk többek és jobbak, hogy ne szemlesütve kelljen együtt dolgoznunk csak azért, mert mást gondolunk a világról.
Habodász István
A baloldal a végső harcra készül
A balos boszorkánykonyhában készülnek már a különlegességek, és mindet átjárja a „liberális” fűszer fanyar illata.
Bognár Zsolt
Háló vagy hal – a helyes gondoskodásról
A helyesen értelmezett gondoskodáspolitika segít, hálót akar adni, és nem halért sorban álló, kiszolgáltatott tömegeket akar kreálni.
Fülöp Attila
Napirenden tartják a szír elnök megbüntetését
A kormány és a biztonsági erők ellen már több európai államban nyújtottak be panaszt az áldozatok.
A Momentum hallgat Czeglédy jelöltségéről
A parlamenten kívüli ellenzéki párt is segítette, hogy az ügyvéd újra mentelmi jogot szerezhessen.
A kereszténygyalázás egyáltalán nem jópofa, kedves bírónő!
Nekem is lenne ötletem vicces karikatúrákra, melyekkel vallásokat lehetne gúny tárgyává tenni.
Bácskai Balázs
A Momentum meghirdette a bosszúkormányzás programját
Magyarország világelső lenne az egy főre eső ügyészségek számában.
Teveli Zoltán
Gulácsi és a szivárványcsaládok – Gyurcsány Ferenc likes this
A válogatott kapus feltehetően vállaltan lépett be a politikai térbe.
Felhévizy Félix
Megbukott a gonosz terv Orbán megbuktatására
Nem lehet minket palira venni!

Fókuszban

Műemlék lett a nagyváradi Sonnenfeld-palota
A Nagyváradon élők számára a Sonnenfeld-palota és nyomda ismert és közkedvelt helyszíne a városnak.
Czeglédy-per: egy stróman vallomása
Elé tettek egy nagy halom papírt, amit átolvasás nélkül alá kellett írnia.
Megmutathatja a világbajnok, hogy nem fogatlan oroszlán
Bemutatkozott Fernando Alonso csapata, az Alpine, a fekete-sárga Renault helyett kék autót keressünk.
Az abortuszt túlélő babáknak is járjon az orvosi ellátás + videó
A jelenlegi gyakorlatok szerint sok esetben nem segítenek az orvosok az abortusz után élve megszülető babákon.

Karc FM műsorajánló

Nem találja a kiutat a Kisvárda a gödörből
A Puskás Akadémia 1-0-s győzelmével kezdődött el a labdarúgó NB I 24. fordulója.
Legyőzte a csoportelsőt, bravúros sikerrel nyitott az FTC
A magyar csapat végig keményen küzdött a győzelemért, de csak a mérkőzés végén szerezte meg először a vezetést.
Joachim Löw megtört, Thomas Müllerék visszatérhetnek az Eb-n
Így akár Magyarország ellen is játszhat a több mint két éve kiselejtezett három világbajnok.
Mindenki ezt várta: végre leleplezték a Mercedest
Bemutatták az autót, amellyel Lewis Hamilton idén a Formula–1 nyolcszoros világbajnoka lehet.
Gemencbe már megérkezett Afrikából az első fekete gólya
A gólya 7 óra 16 perckor foglalta el a fészket, ezután körülbelül fél óráig takarította azt, majd feltehetően élelem után repült.
Banksy ezúttal a híres readingi fegyház falára rajzolt
A börtönből összekötözött lepedőkön át szökő foglyot ábrázoló graffiti jelent meg keddre virradóra a híres readingi fegyház téglafalán.
Kitört két indonéziai tűzhányó
Hamufelhőt lövellnek a magasba és egyéb forró vulkáni törmelékeket a hegyek oldalára.
A denevérek a Kiskunsági Nemzeti Parkban leltek új otthonra
A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnál lelt most új otthonra 89 mentett rőt koraidenevér.
Horthy a bányászoknál
Amerikában tiltólistán vannak a hazánkról szóló pozitív hírek, még Bandholtz amerikai tábornok cikkét sem hozzák le. Az elszakított területekre nem engedik be az anyaországi lapokat.
Megvédik Tisza István emlékét a rágalmazóktól
A MOVE elnöksége elítéli a forradalomban meggyilkolt volt miniszterelnök emlékének megsértését, szemben elnökükkel, Gömbös Gyulával.
Gömbös egykor Károlyi megbízottja volt
A magyarságot méltató üzenetet küld az új republikánus amerikai elnök, Warren G. Harding, mivel a magyarok hozzájárultak az USA naggyá tételéhez.
Zsidó–katolikus esküvő a bazilikában
Gróf Tisza Istvánról akarják elnevezni a debreceni egyetemet, miközben a meggyilkolt volt miniszterelnököt halálában is rágalmazzák.
Magyar politikusok hazaárulása
Károlyi Mihályt akarják kinevezni szerb segítséggel a leendő Baranya köztársaság élére. Kormányának egyik volt minisztere Nyugat-Magyarország Ausztriához csatolása mellett érvel.
A magyar hűség négy szobra
Átadják az elszakított országrészek szobrait a fővárosban a Szabadság téren. Minden lap kiemelten számol be a nagy tömeget vonzó ünnepi eseményről.
Felrobbantják a dévényi millenniumi emlékművet
A Lenin-fiúk által meggyilkolt Fery Oszkár csendőrtábornokról utcát készülnek elnevezni Budán.
Kásler Miklós: Biztosított az egészségügy megfelelő működése
Továbbra is biztosított az egészségügyi ellátórendszer működése az Emmi minisztere szerint.
Jourovához fordult a Heti TV ügyében Járóka Lívia
Járóka Lívia szerint sérti az EU alapvető értékeit, hogy kilakoltatják Európa egyetlen zsidó televízióját.
Ferenc pápa személyesen fogadta Kocsis Fülöp érsek-metropolitát
Ferenc pápát egyebek mellett Kárpátalja sajátos helyzete érdekelte a Kocsis Fülöppel folytatott megbeszélésen.
Felszálló ágban van a járvány harmadik hulláma
Az oltási stratégia célja, hogy hústvétra mindenki, megkapja a koronavírus elleni első oltását.
Karikó Katalin reagált a magyar oltási terv módosításaira
Három hét helyett ugyanis 35 nap is megfelel az oltóanyagból a második dózis beadási idejének.
Hollik: A tejfölös dobozos Gyurcsány ugyanaz a gazember, aki volt
Gyurcsány Ferenc arra kívánt utalni, hogy Orbán Viktor nem a kínai koronavírus-ellenes oltást adatta be magának.
Esterházy Jánosra, Közép-Európa vértanújára emlékezünk
Egyházi és világi intézmények Esterházy Emlékévet hirdettek a mártírpolitikus életművének népszerűsítése céljából.
Kocsis Máté: A régi világ embere Őszöd óta semmit sem változott
Pokoli nehéz volt, de megcsinálta. A kormányfőnek beadott vakcinát is képes volt megkérdőjelezni Gyurcsány Ferenc.
Túl sok volt az okos, fehér diák a haladó csoportban, most beszüntetik azt
Aggasztónak találta a vezetőség azt, hogy az iskolai haladó csoportokban a fekete bőrű diákok alulreprezentáltak.
Az Európai Unió oldaná meg a grúz válságot
Charles Michel tanácsi elnöknek sikerült asztalhoz ültetnie a kormánypártot és az ellenzéket. Moszkvának viszont nem tetszik az uniós nyomulás.
Lengyelország is kínai vakcinát vásárolhat
Hszi Csin-ping kínai elnök felajánlotta az oltóanyagokat Andrzej Dudának.
Bevándorláspárti rendezvényekre a válság közben is volt pénz
Súlyos csalás gyanújával indítottak kivizsgálást több bevándorláspárti szervezet ellen Olaszországban.
Hiánypótló mesterségesintelligencia-oktatás indul
A gazdaság minden szegmensében használják már a mesterséges intelligenciát, de erre dedikált üzleti képzés a hazai felsőoktatásban eddig nem volt.
Újabb autóipari beruházást jelentett be Szijjártó Péter
A Volkswagen Groupnak és a Volvónak is szállít vonóhorgokat az a németországi központú vállalat, amely most Kecskeméten bővíti a gyártási kapacitását.
A Fidesz felszólította Karácsonyt: fizesse vissza a támogatásokat!
A főpolgármester a budapestiek valós problémái helyett folyamatosan a kormány szapulásával van elfoglalva, a bajba jutott vállalkozásoktól veszi el a támogatást.
Nagy érdeklődéssel kezdődött az online dokumentumfilm-fesztivál
Örmény dokumentumfilmmel nyitotta meg virtuális kapuit a 7. Budapest International Documentary Festival. Tíz nap alatt harminc versenyfilm lesz látható a fesztiválon.
Felújítanák Nyirő József szülőfalujának titokzatos várát
Hivatalosan is kérelmezték a zsombori vár felújítását, amely így turisztikai célponttá válhat. Székelyzsombor az utolsó végvára a Homoród menti tömbmagyarságnak.
Karanténkomédia a virtuális térben
Egressy Zoltán Gordiusz című darabját viszi színpadra a Zichy Szín-Műhely társulata Fekete Linda, Gubik Ági és László G. Attila előadásában.
A múlt meghatározó pillanatai
A vállalati tanácsadást és agrármérnökséget irodalomra cserélő Oberczián Géza könyve, a Hátsó szoba egy kései pályakezdő munkája.

Ajánlók

Vértelen vámpírrománc
A Bridgerton család karácsonyi sikere után 2021 kezdetén az Erzsébet-kori Angliába szökhetünk A boszorkányok elveszett könyvének második évadával.

Ajánlók

Két hónapos ingyenes online vetítéssorozat indul
Látótér – Alkotóportrék az Uránia online csatornáján címmel március 1-jétől művészeti tárgyú portréfilmeket láthatnak a nézők az Uránia Nemzeti Filmszínház internetes felületén.

Ajánlók

Az angyalok neme – Időtlen jelképeink
A Munkácsy-díjas Stefanovits Péter azt mondja: ösztönösen állítja párhuzamba a szentet és a profánt. Hol az egyik, hol a másik erősebb.
Slovenia is the target this time, as the EU Commission condemns Slovenian Premier's criticism of a left-wing reporter.
Poland soon to be without an Ombudsman?
As the political crisis deepens due to the fight between the ruling Conservatives of the PiS and the Liberal opposition, Poland might soon have no more ombudsman
Has Salvini betrayed?
Has Salvini betrayed?
Matteo Salvini has joined the Draghi regime in Italy and appears to be embracing the EU establishment, at least for now.  Is this a permanent makeover for Lega and Salvini?
Vendéglátás a Madarasi Hargitán
A síközpont nem kevesebb mint négy étteremnek és további két bárnak is otthont ad.
„A délért meg kell küzdeni”
A festői Tisza-parton, szemben Temesvár folyójának, a Bégának torkolatával működik kissé elhanyagolt környezetben a Mala Carda, azaz a Kis csárda.
Székely ínyenckonyha Budapesten
Nagyon kellemes élmény volt egy ebédet elkölteni a Szék nevű étteremben, szívesen visszatérnék alkalomadtán.
Népzene nélkül a néptánc sem létezhet
A kollektív hagyománykészlet ugyan közösségi érvényű, de ugyanakkor személyes mondandókat is képes közvetíteni.
Sok furcsaságot eredményezett a világjárvány
A máshol elfogyasztott ebéd növeli a produktivitást, az angolok és amerikaiak azonban ennek ellenére szeretnek az asztaluknál étkezni.
Vajon mitől lesz elválaszthatatlan két ember?
„Tudom, hogy mielőtt végleg elmegyünk, egyszer úgyis az ajtómban állsz majd, kezet fogunk, és ott folytatjuk a mondatot, ahol megszakadt.”
Verseny a netes applikációkkal
Több mint negyedévszázadnyi gyűjtés eredménye a Mesés Babaház, mely kétezernél is több egyedi babát foglal magába.
Körtvélyessy Zsoltot a kisunokája élteti a legjobban
Képtelen újrakezdeni az életét felesége nélkül a 79 éves színész, aki mindent érintetlenül hagyott közös otthonukban.
Idegen bolygóra látogathat az Egy rém rendes család Al Bundyja
A sorozat másik főszereplője Sissy Spacek lesz, aki A szénbányász lányá-ért Oscart is kapott 1981-ben.
Közönség és sztárok nélkül kezdődött el a Berlinale
A világ legnagyobb filmes közönségfesztiválját az idén a koronavírus-járvány miatt átszervezték.
A mozgás erősíti a szívet!
Az öregkori szív- és érrendszeri megbetegedések mozgással elkerülhetőek.
Ez a zöldségfélék elkészítésének leginkább alulértékelt módja
Rendkívül ideális egy rohanós munkanapon, ugyanis minimális előkészítést igényel.
Korábban kezdődhet idén a medvehagyma szezonja
A hóvirág már javában díszlik, a csak röviddel utána hajtó kedvenc fűszernövény is megjelenik az erdőkben.
A közétkeztetés nagy szerepet játszik a hagyományok megőrzésében is
A helytelen táplálkozás negatívan hathatnak egészségi állapotunkra, ezért fontos a kiegyensúlyozott étrend.
Lemásolja egy rivális nagy funkcióját a népszerű böngésző
Elérhetővé vált a Chrome fejlesztői kiadásában a Vivaldi parancsfelülete.
Saját játékának kalózverzióját árulja egy francia játékkiadó
Nem megy simán minden játékipari együttműködés, ez azonban egy különlegesen abszurd sztori.
Itt az első teljes szénszálas borítású mobil + videó
Szenzációs a világ első tisztán szénszálas házú okostelefonja.
Végrehajtotta az első tesztrepülését egy pilóta nélküli vadászgép
Arra tervezték, hogy kötelékben repüljön a pilóták által irányított vadászgépekkel, és védelmet nyújtson nekik.
Kiderült, mit szeret a legjobban reggelire Harry és Meghan kisfia + videó
Erzsébet királynő egy gofrisütőt küldött Archie-nak karácsonyra, Meghan pedig mennyei gofrikat készít a kisfiának.
Palacsinta, egy ősrégi desszert különös története
Amerikai palacsinta banánnal és mandulaliszttel
Sokszínűen ízesíthető, vastag tésztájú finomság, mely könnyen válhat minden édesszájú kedvenc reggelijévé.
Villámgyors grízes tészta baracklekvárral + videó
Üzen az univerzum! Így készül a kínai szerencsesüti
Kétszáz éve született Bérczy Károly a Nógrád megyei irodalom egyik legnagyobb alakja

Bérczy Károly, aki Madách Imre jó barátjaként a reformkori műveltség kiemelkedő szószólója volt.
Erdei fülesbaglyok lepték el a fenyőfákat Heves megyében
Így működik az ételmentő applikáció Győrben + videó

Éttermektől, pékségektől, boltoktól vásárolhatjuk meg a többletként megmaradt finomságokat az eredeti árnál jóval olcsóbban.
Bajbajutott családokon segít lenyűgöző képeivel a tatabányai fotós
Komp is járt valaha Dunaújvárosban
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …

Ne maradjon le, legyen mindig naprakész, iratkozzon fel a Magyar Nemzet hírlevelére!