Keresés
Magyar Nemzet
2019. október 7., hétfő, Amália napja

A Helyzet

Tenyér a pánikgombon
Tizedik éve érnek fel szakadatlan politikai szomorújátékkal a hazai ellenzék megnyilvánulásai, de a legríkatóbb jelenetek alighanem azok, amikor a saját választóit nézi teljesen hülyének.
Szőcs László
Bepillantás a kulcslyukon
A hanganyagokból kiderül, hogy a főváros egyik kerületét már szét is lopták a szocialisták. A milliárdos adósságba vert Kispest polgárai húsz évig fogják fizetni a helyi baloldali politikusok dőzsölését.
Bácskai Balázs
Nem fantaszták
Ott láthattuk az összes rossz külsejű gazfickót, tüntetni az „igaztalanul megvádolt” László Imre mellett, s a vádat ismertető média, a vádló – és természetesen a kormány ellen.
Bayer Zsolt
Áramszünet
Didier Reynders biztosjelölt az igazságügyi területet kapná Ursula von der Leyen testületében, azaz ő irányítaná, mely tagországgal kapcsolatban veszik elő a szöges korbácsot.
Sitkei Levente
Biztonság
Orbán Viktor bejelentette, hogy a nyugdíjprémium átlagos összege idén 20 160 forint, a nyugdíj-kiegészítésé pedig 11 ezer forint lesz; a pénzt novemberben egy összegben kapják kézhez a nyugdíjasok.
Jakubász Tamás
Esély nélkül
Trócsányit nem azért meszelték el – 12:9 arányban, politikai választóvonalak mentén –, mert ügyvédi irodája dolgozott a magyar kormánynak, hanem azért, mert Orbán Viktor embere.
Szőcs László
Kérés a miniszterelnökhöz
Akkor lennénk jó európaiak, ha kétharmados győzelmünk után haladéktalanul felkérnénk az ellenfeleinket kormányalakításra.
Bayer Zsolt
Bűnözőmentő civilkedés
Carola Rackete civil hajóján legalább három, borzalmas bűnöket elkövetett fiatalember is megbújhatott, mintegy félszáz fő között. Azaz öt-hat százaléknyi bűnöző.
Szőcs László
Pancsermaffia
Ha maradt még Karácsonyban valami férfiasság, akkor most leteszi a lantot, s befejezi ezt az amúgy is félszívvel és félésszel folytatott kampányát.
Néző László
Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.