idezojelek

Gonosz lélek közeleg

Most Szabó Tímea jelentette ki, hogy támogatja Márki-Zay Pétert, de az ördögöt is támogatná, ha Orbán Viktor ellenében indulna.

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
Cikk kép: undefined

A Párbeszéd politikusai időnként elveszítik a fonalat, és azt mondják, ami a szívükön tanyázik. Most Szabó Tímea jelentette ki, hogy támogatja Márki-Zay Pétert, de az ördögöt is támogatná, ha Orbán Viktor ellenében indulna.

Ez pedig igencsak súlyos kijelentés. Az ördög ugyanis nem jó. Az ördög épp azért ördög, mert ő a gonosz, a mindent elpusztító erő, akivel természetszerűleg nem lehet szövetséget kötni. Ez ebben az esetben nem vallási kérdés. Az ördög testesíti meg mindazt, aminek ellent kell mondani, hiszen törvényszerűen a pusztulásba visz. Szabó Tímea viszont a tévében kijelenti, hogy neki aztán valóban teljesen mindegy, hogy ki, csak győzze le Orbán Viktort.

Ez a kijelentés két dolgot bizonyít. Szabó Tímea kizárólag a hatalomgyakorlás bűvkörében él, a hatalmat látja az ország vezetésében, nem a szolgálatot, s ez mozgatja a mindennapokban. Orbán Viktort démoni ellenségnek tekinti, így számára a parlamenti demokrácia valóban élet-halál harc. Tökéletesen mindegy, hogy a kormányzat milyen lépéseket hozott, amelyek segítik az emberek boldogulását, Szabó Tímea feltehetően örülne annak, ha tűzeső hullana az égből és meghasadnának az egek, a síró kövek pedig maguk alá temetnék a miniszterelnököt. Mert neki az ördög is jó partner, ha Orbán Viktor ellen kell küzdeni. Szabó Tímea emellett egy roppantul ügyefogyott, túl gyorsan beszélő politikus, aki előbb ejti ki a szavakat, s utána töpreng el az értelmükön.

Szabó Tímea azonban nem az első, aki szívesen vette volna a pokol fejedelmének segítségét. Egykoron pártelnöktársa, Karácsony Gergely is incselkedett a bukott angyallal. A 2018-as országgyűlési választások előtt a jelenlegi budapesti főpolgármester azt mondta, az ördöggel is lehet szövetkezni, de úgy, hogy mi ne váljunk ördögökké. A teo­lógiailag kevéssé megalapozott kijelentés akkor se volt túl sikeres, a következményeket a választóurnáknál mindenki tudja. A tétova politikus akkoriban a jelenlegi baloldali összefogás mellett érvelt, pontosan úgy, mint Gyurcsány Ferenc, aki a legfőbb szószólója volt a közös listaállításnak és az esélyes jelöltek előzetes kiválasztásának. Abban a helyzetben Karácsony Gergely ki nem mondott ördöge Gyurcsány Ferenc volt, és arra szólított fel, hogy fogadja el mindenki a Fidesz legyőzéséhez vezető ajánlatot, mert bizony még a kénköves leheletű volt kormányfővel is szövetkezni kell.

Persze ez az ördög azért mindig amolyan ismert, nagyon baráti ördög volt számukra, nem véletlen, hogy annyira könnyen adták el a lelküket a párbeszédes vezetők. Nem valami nagy párt ugyan, de a társpártelnökök ismert emberek, és mindketten lesüllyedtek már a lehető legalacsonyabb szintre öt hónappal a választások előtt. Jó eséllyel az a pokoli szövetség már régen megköttetett, a részleteket természetesen nem tudjuk, de azért sejtéseink lehetnek.

Nagyon örvendetes volna, ha egy bizonyos színvonal megmaradna a politikában, ha nem őrülnének bele választott képviselők a hatalmi harcba, nem dehumanizálnák az ország vezetőit, s nem állnának önként a gonosz oldalára. Mert ez nem egy óvoda, nem egy valóságshow, nem egy szórakoztató esztrádműsor, hanem az élet. Ebben pedig nem szövetkezünk az ördöggel, hanem ellenzékiként is az ország érdekében dolgozunk. Ha nem vagyunk elegek az embereknek, akkor bizony el fogjuk bukni a választásokat, de ez se jogosít fel arra senkit, hogy ennyire megalázza önmagát a tévékamerák előtt. Ez nem az az út, amely a hatalomba visz. Ez a pokol felé vezet.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.