idezojelek

A gazemberek jogállama

Gazember az, aki törvénytelen eszközökkel akarja helyreállítani az állítólag felszámolt jogállamiságot.

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó
Cikk kép: undefined

Miután az ellenzék miniszterelnök-jelöltje szerint sötétben tartott és trágyával etetett laskagomba az új identitásom, úgy veszem dehumanizáló megjegyzését, hogy rám sem érvényesek többé a finnyás balliberálisok által megfogalmazott stíluselvárások. Jóleső felszabadultsággal mondom tehát ki: gazember az, aki törvénytelen eszközökkel akarja helyreállítani az állítólag felszámolt jogállamiságot, felelőtlen politikai kalandor az, aki feles többséggel akar megváltoztatni kétharmados törvényeket, és polgárháborús uszító az, aki megfelelő felhatalmazás nélkül akarja átírni az alaptörvényt.

Érdemes elmorfondírozni azon, hová is soroljuk Fleck Zoltánt, aki Márki-Zay Péter közjogi szakértői csapatának a vezetője – bizony, már ilyen is van! –, és a felsorolt aljasságokat gátlás nélkül követné el azonnal, ha valami borzalmas baleset következtében a kormányzó hatalom közelébe kerülnének Gyurcsány emberei.

Rögtön az első napon kirúgnák a legfőbb ügyészt, szélnek eresztenék a Költségvetési Tanácsot, elzavarnák az Alkotmánybíróságot. Szerintük ugyanis hiába a hathatós külföldi segítség, a legalantasabb eszközök bevetésével sem tudnak majd olyan arányban győzni, hogy minden hatalom rögvest a kezükbe kerüljön. Merthogy állítólag a Fidesz pártkatonákkal ültette tele hosszú évekre előre a hatalom megosztását szolgáló intézményeket. Így pedig meglátásuk szerint nem lehet majd kormányozni. Kormányozni persze semmilyen körülmények között nem tudnának, hiszen minden erejüket lekötné a várható koncon való marakodás, de mennyivel egyszerűbb borítékolható bukásukat is ráfogni jó előre a jelenlegi kormányra. Vagyis, mondjanak most erről bármit, a saját embereikkel akarják telerakni ezeket az intézményeket, mert totális (rém)uralomra törnek. Balliberális pártkatonákat ültetnének minden meghatározó pozícióba. Éppen ők akarják felszámolni a jogállamot.

Emlékezzünk vissza, Orbán Viktor azt mondta annak idején: Kis felhatalmazás, kis változás, minél nagyobb felhatalmazás, annál nagyobb változás. És lett kétharmad, és lett új alaptörvény. Ehhez képest most kétségbeesett, ugyanakkor minden ízében romlott jogi csűrés-csavarás, valóságtól elrugaszkodott okoskodás végén mindent ki akarnak dobni, amiért megküzdött az ország az elmúlt évtizedben. A veszély óriási, talán még fel sem fogjuk igazán, mekkora. Már nem is rejtik véka alá, hogy valóban mindent alárendelnének a globalista, föderalista érdekeknek, lemondanának hazánk minden önrendelkezési jogáról, gyakorlatilag tevékenyen részt vennének a nemzetállam felszámolásában. Ehhez szükséges nekik a teljhatalom. Márki-Zay állítólag már meg is szerezte néhány Orbán-fóbiás magyargyűlölő támogatását Brüsszelben ehhez a gyalázathoz. Se jogállamisági mechanizmus, se hetes cikkely, se ilyen-olyan jelentés nem fenyegeti majd a hűen szolgáló gazembereket.

Amikor például megkérdezik Fleck Zoltánt, ugyan árulná már el, mi a fészkes fene baja van a jelenlegi alkotmánnyal, nem okoz meglepetést, mit hoz föl példaként: „A Fidesz alaptörvénye elképesztően kirekesztő. Nagy társadalmi csoportokat foszt meg az egyenjogúságtól. Például a nem heteroszexuálisokat.” Helyben vagyunk! Az LMBTQ-lobbi kiszolgálása előbbre való minden családvédelmi intézkedésnél. A demográfiai problémákat majd megoldja a meg nem védett kerítésen átgázoló illegális bevándorlók hada, gyermekeink, unokáink pedig akár több nemváltóműtéten is részt vehetnek ingyen. Egyébként is együnk kevesebbet, csak hetente fürödjünk, fűtés helyett öltözzünk otthon is rétegesen, és a haza fényre derül. Lesz itt még fergeteges buli, amikor egybekel az őzlábgomba a gyilkos galócával!

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.