idezojelek

Majd Indiában!

Tőrőlmetszett baloldali onnan ismerszik meg, hogy sosem fogy ki a világmegváltó ötletekből, népnevelő javaslatokból.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined

Tőrőlmetszett baloldali onnan ismerszik meg, hogy sosem fogy ki a világmegváltó ötletekből, népnevelő javaslatokból. Olyanokból, amelyeket akkor is végrehajt(ana) rajtad, ha nyilvánvalóan beledöglesz. Igazából minden ötlete ilyen. Hiába szól észérv, logika, tapasztalat amellett, hogy ne erőltesse a dolgot – ő erőlteti. Mert ő modern, haladó és progresszív. Ami meg most van, az számára mucsai és elmaradott. E kommunista típusú emberkísérletek általában addig szoktak tartani, míg ki nem fogynak a mások pénzéből, illetve rájuk nem omlik az általuk emelt államputri. Olyankor megbuknak. Viszont frenetikus ötleteikkel továbbra is jelentkeznek: régebben a Gyűjtőfogházból, mostanság a magyarországi ellenzék padsoraiból.

Azt javallja nekünk ez a Márki-Zay Péter, hogy menjünk Indiába szemműtétre. Ő ugyanis olyan szupermodern, ultrahaladó egészségügyben gondolkozik, amely nem vacakol majd bizonyos zöldhályog-műtétekkel, hanem kezünkbe nyomja a repjegyet és elzavar minket pár ezer kilométerrel arrébb, oldják meg a szemproblémáinkat ott, az Indus vidékén. Nem vicc, tényleg ezt mondta!

Idézem is szó szerint (a suk-sükölésekkel együtt): „Vannak olyan speciális kezelések, amit önök nem akarják, hogy Makóra vigyék önöket. Az amerikaiak a szemműtétek bizonyos fajtájára, amit a zöld hályognak hasonlóan nagyon ritka szembetegségek, inkább az amerikai biztosító is azt mondja, hogy inkább menjen el, adok egy repülőjegyet, menjen el Indiába. Most, ha ott kezd el babrálni a szikével valakinek a szemébe azért, hogy hát most én nem emlékszem, tíz éve nem csináltam ilyet, de megpróbáljuk. Inkább menjen Indiába olyanhoz, ahol sokszor csinálja. Én azt gondolom például, ha már szemészetet mondtam, a legtöbb szemészeti beavatkozás az nem egy sürgősségi beavatkozás, menjenek oda.”

A ragozási, alany-állítmány egyeztetési nehézségeken elegánsan lépjünk túl! Figyeljünk a mondandóra! Ami nagyjából ez: Makó és egész Magyarország Mucsa, orvosaink hitványak, ezért külföldön kell megműtenünk a szemünket (meg a bütykünket és a prosztatánkat is). Magyar orvos rossz, indiai (kongói, román satöbbi) orvos jó. Péter úr ötlete csodálatos; kár, hogy még nem nyomtatták ki óriásplakátokon, s nem szórták tele vele az országot…

A baloldali vágyminiszterelnöknek még számos, hasonlóan nagyszerű elképzelése van az egészségügy gatyába rázására. Tavaly novemberben egy gárdonyi fórumon például azt fejtegette: meg kell ismertetni az elmaradott magyarságot az amerikai rendszerrel, s akkor majd a kórházakban „fűszoknyás lányok mojitót szolgálnak föl, hogyha valakinek a biztosítása vagy a saját pénztárcája azt is fedezi”. Szerinte álszentség azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet, mert igenis az. „Nincs olyan, hogy ingyenes egészségügy, ez egy illúzió” – mesélte a gárdonyiaknak az ismert gombaszakértő. Kérdés, melyik ökör tanácsadója mondta Márki-Zaynak, hogy most ingyenes. Tudniillik nem az. Aki dolgozik, járulékot fizet, részben abból működik az egészségügy. A maradékot pedig kipótolja az állam az adónkból. Többek között erre találták ki az államot úgy ötezer éve: hogy szervezzen, összefogjon, segítsen. Hogy ne hagyjon senkit az út szélén. Se a szegényeket, se azokat, akik valamilyen súlyos betegség miatt évtizedekig egészségügyi ellátásra szorulnak. Utóbbiakat ugyanis az üzleti egészségügy röhögve kifosztaná, sorsára hagyná. Az üzleti egészségügy pontosan olyan, mint a kommunisták meg a liberálisok: pénzéhesek, erkölcstelenek, istentelenek. Még szerencse, hogy a magyarok rajonganak az üzleti egészségügyért, imádják, ha gyógyítás címén kifosztják őket. 2008-ban a vizitdíjas népszavazáson már megmutatták. Szóval csak hajrá, Péter úr!

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Teknős Miklós)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.