idezojelek

Tankok helyett EBESZ

Kádár szovjet tankokat hívott, húsz kis Soros-nyúlvány meg az EBESZ-t, hogy hátha bele tudnak köpni a magyarok levesébe.

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás
Cikk kép: undefined

Behívták Magyarországra az EBESZ-t, vagyis az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetet. Azért hívták őket, hogy „teljes körű választási megfigyelési missziót” hajtsanak végre április 3-án. Itt ugyanis állítólag (a szélbal–széljobb ellenzék állítja) választási csalás készül, illetve egyéb borzalmak. Borzalom egyébként már most is van, tudniillik nem a nyugati fősodor szerint kívánatos kesztyűbábok vannak hatalmon idestova tizenkét éve. Ezért is kell ide az EBESZ, hátha bele tudnak köpni a magyarok levesébe, mint Péter úr a maszkba. Aztán – ha úgy alakul – jöhetnek a kéksisakosok meg a NATO is, ki tudja.

Ilyen „teljes körű missziót” legfeljebb katonai junták honába szokott vezényelni az EBESZ, esetleg emberevő vidékekre – nem pedig olyan ezeregyszáz éves, demokratikus kultúrállamokba, mint szép hazánk. Ócska provokációról van tehát szó. S megint ugyanazok a „civilnek” hazudott nemzetközi terrorszervezetek ficeregnek a háttérben, amelyek Gyuri bácsi zsoldjában Európa lakosságcserés elárasztásával, nemzetközi emberkereskedelemmel („migráció”), az őslakók kulturális, nemzeti, vallási és nemi identitásának szétzúzásával foglalatoskodnak. Húsz kis Soros-nyúlvány hívta be az EBESZ-t, mint például a Háttér Társaság, a Helsinki Bizottság, az Eötvös Károly Intézet, a Transparency vagy a TASZ. Ugyanazok, akik évek óta Magyarország nemzetközi elszigetelésén, pénzügyi tönkretételén fáradoznak.

Kádár szovjet tankokat hívott, ezek meg az EBESZ-t. Mert magukban ők sem bírnak a „kilencmillió fasisztával”.

Mintha bárki a nyilas–bolsevikokon kívül valaha választási csalást követett volna el e honban. Mintha nem Dobrev, Donáth és Fekete-Győr nagyapjának kommunista csürhéje szervezte volna a kék cédulás választást. S mintha nem ugyanez a kommunistából brüsszelitává vedlett brigád találta volna ki a láncszavazást, amellyel 2002-ben egy paraszthajszállal kicsikarták a győzelmet. A csalássorozatot négy évvel később, 2006 márciusában Bácsics Gyula, a Pest megyei 6. számú választókerület választási bizottságának MSZP-s alelnöke leplezte le a Hír TV Célpontjában. A módszer pofonegyszerű volt: egy szavazó bement a szavazókörbe, magához vette a szavazólapot, és csak az üres borítékot dobta az urnába. Az üres szavazólapot elvitte a „bázisra”, ahol azt az MSZP-s pártmunkások kitöltötték, majd a következő lefizetett szavazó borítékban bedobta, és hozott egy újabb üres lapot. És így tovább. Tény: 2002-ben a szavazókörök nyolcvan százalékában, mintegy kilencezer szavazókörben találtak üres borítékot. Ez legalább 180 ezer törvénytelen voksot jelenthetett, miközben a választás mindössze egyetlen mandátumon, pár száz szavazaton múlt.

2014-ben is választási csaláson törte a fejét a baloldal, csak kicsit másképpen. A hírhedt bajai kamuvideóval (akkor is) megpróbálták csalás gyanújába keverni a Fideszt egy időközi voksolás előtt. Ám lebuktak. A HVG.hu-n közzétett felvételen egy közvetítő kétszázezer forintot adott át helyi férfiaknak, és további pénzt és tűzifát ígért nekik, ha ők és családtagjaik a Fideszre szavaznak. Utóbb kiderült: a megrendezett jelenetet Kőrös Gusztáv DK-politikus és csapata adta elő MSZP-s megrendelésre. A botrányba a HVG.hu akkori főszerkesztője és Déri Balázs, az MSZP kommunikációs igazgatója belebukott. És akkor ezek hívják be Magyarországra az EBESZ-t? Ezek fenyegetőznek, zsarolnak és vádolják sunyi módon, jó előre választási csalással a nemzeti oldalt? Ezek, akiknek lételemük a csalás, a kamuvideózás, a láncszavazás, a kék cédulázás? Hogy nem sül le a képükről a bőr! Április 3-án nemcsak az amerikai porszívóügynököt és Kabul Rózsáját, hanem az EBESZ-t is visszazavarhatjuk oda, ahonnan jöttek!

Borítókép: Szovjet tank az Üllői úton Budapesten, 1956. november 4-én (Fotó: Fortepan/Nagy Gyula)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Fogadj be, Európa? Köszi, mégse!

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Csanytelek az egész ország

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Nevelőedző

Fricz Tamás avatarja
Fricz Tamás

Nem állunk meg Schwechatnál

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.