idezojelek

Siralmas mellébeszélés

Nagy a zsizsegés az ellenzéki pártok háza táján, amióta Kocsis Máté azt kérte a kormánytól, oldják föl a titkosítását az úgynevezett guruló dollárokról szóló jelentésnek.

Gajdics Ottó avatarja
Gajdics Ottó
Cikk kép: undefined

Nagy a zsizsegés az ellenzéki pártok háza táján, amióta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője azt kérte a kormánytól, oldják föl a titkosítását annak a jelentésnek, ami a balliberális összeborulás kampányára érkezett kétmilliárd forintnyi dollár útját vizsgálta. Ha kissé átírjuk a lókötő róka meséjét, amiben eleinte senki nem tudja, ki lopta el a sün tökistállóját a kis lovakkal, de végül a lókötő lelepleződik, érteni fogjuk izgalmukat.

Azt kérdezik most a kis sünök, a nemzetük sorsáért felelősséget érző magyar választópolgárok, akiktől majdnem ellopták legféltettebb kincsüket, a hazájukat: ki tudott arról az összefogottak közül, hogy valamilyen úton-módon Amerikából érkezett dollármilliók kerültek abba a nagy kádba, amiből finanszírozták a Márki-Zay Péterrel súlyosbított választási kampányukat? Én nem, mondta az LMP. Ha tudtam volna, a saját milliárdjaimból kevesebbet lökök abba a koszos szélű kádba. Én nem, mondta a Demokratikus Koalíció, mi csak a sajtóból értesültünk erről az egészről. Én nem, mondta a Jobbik, találgatásokba pedig nem bocsátkozunk. Én nem, mondta a Momentum, mi mindig mindenben betartjuk a törvényeket. Én nem, mondta az MSZP, mi nem követtük ezt figyelemmel. Én sem, tette hozzá a Párbeszéd, bár ők még arra sem válaszoltak, honnan volt Karácsony Gergelynek félmilliárdja, mielőtt meggondolta magát, és visszalépett a jelöltségtől.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miután kezdett forrósodni a talaj a lábuk alatt, előpattant a bukott miniszterelnök-jelölt is. Ő nem mondhatta, hogy én nem, hiszen az ő csillapíthatatlan beszédkényszere következtében tudunk az egész ügyről, ezért serény maszatolásba fogott. Tegnap délelőtt még arról hadovált, hogy ő kampánykörúton volt, a költéseket nem ő hagyta jóvá, azokról a kampánystáb egyeztetett mind a hat párttal. Azt is hozzátette végtelenül cinikusan, hogy azért kellett folyamatosan egyeztetni, nehogy tiltott kampányfinanszírozás esete forogjon fenn. Ám tegnap délután már az volt a markáns tengerentúli stílusjegyekkel felcicomázott mellébeszélés tartalma, hogy a pártok nem kérdezték meg őt erről a pénzről, ő pedig nem adott tájékoztatást szövetségeseinek a választás előtt külön erről a támogatásról. Egyébként is, a mozgalmához érkezett milliókból „nem kerültek párthoz”, az „csak nem pártos kampányt finanszírozott”.

Ekkor a sünöknek erősen el kellett gondolkodniuk, birtokában vannak-e még józan eszüknek vagy az összevissza hadováló lókötőnek mentek el otthonról. A Gyurcsány vezette baloldal persze azt hiszi, jól kifundálta, hogyan lehet kijátszani a vonatkozó törvényeket, hogyan lehet külföldről finanszíroztatni azokat a hazug, valóságtól elrugaszkodott lejárató akciókat, amiket ők kampánynak becéztek. A nem annyira kormányváltásra, mint inkább a teljes ellenzéki térfél megszállására törekvő ripacs még abba is belement, hogy a feleségét vesztesnek hozzák ki az előválasztásnak csúfolt színjáték során, annyira számított a Márki-Zay mozgalmán keresztül befolyó dollárokra.

A nagy csel lényege, hogy a pénzt fogadó szervezet nem párt. Igaz, hogy ez adja a pártok miniszterelnök-jelöltjét, de a pártok kampányában hivatalosan nem vesz részt. Persze dehogynem, csak ők úgy képzelték, ez letagadható. Valamin azonban nagyon összeveszthettek a vereség után, mert a pénz sorsára homályos köd ereszkedett, a leszerepelt vásárhelyi próféta pedig elkezdett énekelni. Itt tartunk most. És a sünöket nagyon izgatja továbbra is, van-e hazánkban megfelelő törvényi eszköz a hazaárulás néven nevezésére. Márki-Zayék szerint nincs, ezért mernek szórakozni velünk. Így egyetlen reményünk a titkosítás feloldása, hogy legalább azt megismerhessük, amit nem tudtak eltitkolni.

Borítókép: Márki-Zay Péter (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.