idezojelek

Ingyengazemberek?

Mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, a másokat oly fölényesen kioktató és lopással, korrupcióval gyanúsító EP megbukott.

Cikk kép: undefined
Fotó: Andre Pain

Csak most értettem meg, miért nem szerepelhetett az Európai Unió alapszerződésében az Európa keresztény gyökereire való utalás. Az unió bizonyos urai, politikusai és tisztségviselői ugyanis már nem az Ó- és az Újszövetség, hanem egy Bűnszövetség emberei. Azt már régen tudjuk, hogy az uniós intézmények, különösen az Európai Parlament a rendszerszintű és szisztematikus korrupció fészkei. A különös és némileg meglepő inkább az, hogy mindez most nyilvánosságra került. Meggyőződésem, hogy a belga rendőrség nem magától lett hirtelen ilyen okos és éber. De hogy pontosan mi történt, azt talán soha nem tudjuk majd meg. Lehet, az uniós intézmények közötti hatalmi villongások rántották le a leplet erről az egész képmutató bűnbandáról, lehet, valamelyik tagországnak lett elege az EP packázásaiból, de az is előfordulhat, hogy az unión kívülről érkezett az atombomba.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De itt és most ez mindegy is. A lényeg, hogy mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, a másokat oly fölényesen kioktató és lopással, korrupcióval gyanúsító EP megbukott. Naponta visznek el képviselőket, családtagjaikat, munkatársaikat, lassan már nem is ott tartunk, hogy a korrupt EP-képviselők saját focicsapatot alakíthatnak a börtönben, de csoportmérkőzéseket kell majd játszaniuk, hogy kiderüljön, ki a legjobb. 

Szóval ez az EP megbukott, és innentől kezdve bármit mond, hiteltelen, nevetséges. Itt lenne az ideje, hogy minden egyes képviselője elszámoljon a nyilvánossággal, ki, mikor, mennyiért befolyásolta vagy próbálta befolyásolni valamely ügy kedvező elbírálásáért.

Itt lenne az ideje annak is, hogy a magyarországi baloldal által Brüsszelbe delegált képviselők is kiálljanak a nyilvánosság elé, és elmondják az igazat. Mert most persze mindenki sunnyog, hazudozik, úgy tesznek, mintha nem is ismerték volna, sőt szinte nem is látták volna a korrupció gyanújába keveredett képviselőtársaikat soha, de az internet nem felejt. Pillanatok alatt meg lehet találni a lebukottak és a magyarországi képviselők között a kapcsolatot: közös szelfik, közösen szervezett konferenciák, vacsorák stb. 

Gyanússá épp a tagadás teszi politikusainkat. Különösen, ha megnézzük, hogyan szavaztak azokban az ügyekben, amelyek nyilvánvalóan fontosak voltak a megvádolt társaiknak. Szinte kivétel nélkül elfogadták azokat az állásfoglalásokat, jelentéseket, amelyekért vélhetően a bőröndnyi pénzeket kapták a bűnszervezet tagjai.

Persze az is lehet, hogy Ujhelyi, Gyöngyösi vagy Dobrev Klára ingyen gazemberek, s akkor nem rúghatják majd a bőrt a börtönválogatottban, de a politikai felelősségük akkor is vitathatatlan. Mert az is lehet, Eva Kailiék csak szóltak, hogyan kell szavazni, Katar vagy Marokkó ügyei­ben, cserébe meg ők a Dobrevéknek kedves ügyekben nyomták a szavazógombot ész nélkül. Például Magyarországot vagy a magyar kormányt elítélő voksolások alkalmából. Mi ez, ha nem korrupció, erkölcsi züllöttség, csak éppen nem eurómilliók cserélnek gazdát, de a jogtalan előnyszerzés azért megvalósul.

Nincs könnyű helyzetben a magyarországi baloldal. Itthon az Amerikából kapott dollármillióktól sajog a fejük, odakint pedig a ki tudja honnan bebőröndölt eurómilliók gyanúja lengi körül őket. S ebből a bűzlő mocsárból csak úgy szabadulhatnának, ha őszintén elmondanák, amit tudnak. Bár én akkor sem lennék nagyon szomorú, ha bármelyikük egy brüsszeli börtönstadionban (amilyen luxusban tartják a letartóztatottakat, azon se lepődnék meg, ha ilyen is lenne) rúgná a gólokat valamelyik korrupt rabtársának. Még meg is tapsolnám.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Andre Pain)  
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.