idezojelek

Pressman viszketegsége

Mégis, mit akar elérni nálunk Pressman, már persze azontúl, hogy eljátszik egy szerepet?

Szőcs László avatarja
Szőcs László
Cikk kép: undefined
Fotó: Koszticsák Szilárd

Ott feszít az amerikai nagykövet a The New York Times címlapján, jelentőségteljes tekintettel néz ki egy ablakon, miközben a fotó alatti riportban hosszasan sajnáltatja magát, hogy milyen ellenséges közegben kell dolgoznia Magyarországon. Egy nappal korábban pedig David Pressman e-maillel (!) gazdagította a Politico egy cikkét, a változatosság kedvéért a magyar kormányra panaszkodva. Van ebben valami igen ellenszenves, de ne üssük le a magas labdát, hogy esetleg Press­man saját maga az. Valójában a fondorlatosan felépített, inszinuáló hozzáállása, illetve a (magyar) nyilvánosság miatt az (amerikai) nyilvánosságban való – több mint látványos – siránkozása viszolyogtató.

Vegyük sorjában! A nagykövet felfújja az őt itt ért állítólagosan homofób sérelmet: egy tacepaóról van szó, amely sajnálatos eset, de nem jellemző Budapestre, ellentétben az évi több száz antiszemita incidenssel New Yorkban, Pressman szülőhelyén. Kirakja az irodában az eset fotóját, majd engedi, hogy a The New York Times befotózza azt. A „sztárriportban” persze nem szerepel, hogy 

a magyar vezetés láthatóan tapintattal viszonyul Pressman nálunk meg nem honosodott családmodelljéhez.

Novák Katalin és a nagykövet januári protokollfotóján kettejük mellett ott áll az elnök asszony férje, valamint Pressman férje is. A nagykövet másik fő – alá persze nem támasztott – sérelme, hogy a magyar vezetés és a jobboldali sajtó Putyin-párti, továbbá orosz propagandának ad teret. – Az a fránya sajtó! Írogatnak összevissza! – szólalhatott meg a kisördög Pressmanben, a szólásszabadság régi élharcosában. Egyébként a Biden-kormánnyal egyazon liberális alomból való Politico igencsak alacsonyra teszi az orosz propaganda mércéjét. Említett cikkében a Budapesten már – hm, mondjuk így – ismertséget szerzett Bayer Lili elrettentő példaként közli: miközben az európai fővárosokban ukrán zászlók lobognak, nálunk most viszik színre Prokofjev operáját, a Tolsztoj művére írt Háború és békét. Hűha, nagy a baj ott a toronyban! Amerikai fizikusok tegnap egy liliben határozták meg az orosz propaganda mértékegységét.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Beszélj, beszélj; igen jól hallom én panaszod” – fordul Bánk bán Tiborchoz. 

Pressman a Telex vállán is kisírhatta volna magát a rongyos háromszázmillióért, amit a minisztériumától kapnak.

De hol maradt volna akkor a kívánt médiahatás? Amit a világ egyik legbefolyásosabb sajtóorgánuma, az online kiadásával együtt világszerte tízmilliók által olvasott The New York Times biztosít? Így meg elolvassa a világpolgár a cikket, és megállapítja: a magyarok ellenségesek, kiszolgálják Putyint, és homofób aktivistáik eveznek a Dunán. Ha pedig majd amerikai lobbistát fizetünk, hogy helyrehozza a tengerentúlon ezt az országképet, akkor le lehet adni a drótot az ellenzéknek, hogy milyen sokba kerül, miközben nincs vécépapír a kórházakban. Bravó! Ezek után csak egy kérdés van: mégis, mit akar elérni nálunk Pressman, már persze azontúl, hogy eljátszik egy szerepet? A feltűnési viszketegségben szenvedő diplomata olyan, mint az a futballbíró, aki azt hiszi, miatta jár a tömeg a stadionba. Sérelmezi, hogy a magyarokat nyilvánosan utasítgató szavait a kormány visszautasítja, majd újra és újra okot ad erre? Pedig ha tárgyalóasztalhoz akar(na) ülni, rendelkezésre állnak diplomáciai csatornák. Igaz, az is beszédes, hogy öt hónapja nem jut be a miniszterelnökhöz, aki az előző amerikai nagyköveteket heteken belül fogadta.

Kinéz az ablakon, a távolban fehér vitorla: Katajev regénye elevenedik meg. Propaganda, megmondták a kémsuliban is. Homofób aktivistákat hozhat a szél, sok klikket a fotó.

Borítókép: David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Negyven évünk Soros Györggyel

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.