Baloldali bolhaálmok

A magyarországi baloldal, némi szájhúzogató színjáték után, végül csak behódolt Gyurcsánynak.

Néző László
2020. 08. 27. 6:00
KARÁCSONY Gergely; Balázs Péter; GYURCSÁNY Ferenc
Minden jel szerint Gyurcsány több fronton is elkezdte gyengíteni a konkurens pártokat Fotó: MTI Fotó: Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Van egy (több is) bűne a 2006 utáni magyar politikai közéletnek. Közös bűn ez, mindannyiunk keresztje: politikusoké, szakértőké, újságíróké s természetesen választópolgároké. Úgy tettünk 2006 ősze – az őszödi beszéd kiszivárgása, békés tüntetők véresre veretése – után, mintha Gyurcsány Ferenc a magyar politika része lenne. Orrunkat befogva, de mégis bevettük ebbe a nagy játékba, néha röhögtünk rajta, néha kigúnyoltuk, fejére olvastuk ezer gonoszságát, de a játékba tartozónak tekintettük. Miután most Vidnyánszky Attilát – s rajta keresztül lényegében mindenkit, aki Orbán Viktort támogatja – a legócskább bolsevik módon megfenyegette, azt hiszem, itt az ideje kijelenteni, hogy nem játszunk tovább vele. Nem tekintjük a magyarországi közélet részének, s aki vele szövetkezik, az a továbbiakban ne merészelje a szájára venni a demokráciát meg az európai értékeket. Aki vele szövetkezik, éppen olyan büdös kommunista, mint ő.

A magyarországi baloldal végül mégiscsak behódolt neki, némi szájhúzogató színjáték után. A Jobbik gyakorlatilag a DK labanctagozata lett, az MSZP meg az ügyifogyi platformja. Most az LMP is kitárta a szívét előtte. Legalábbis ha hinni lehet egy Kanász-Nagy Máté nevű emberüknek, aki pártja társelnöke szeretne lenni. Az elnökjelölt szerint nincs itt az ideje a finnyáskodásnak, közös kormányzásra kell készülni Gyurcsánnyal. Na most joggal kérdezhetik a kedves olvasók, hogy ki a ménkű ez a Kanász-Nagy? A fene se tudja, de egészen biztosan fontos ember, ha Gyurcsánnyal közös kormányzásról álmodik. Lehet, mégis azoknak van igazuk, akik a zöldpártokról azt mondják, hogy olyanok, akár a dinnye: kívül zöld, de belül piros. Ámbár láttam én már olyan dinnyét is, amelyik kívül ugyan zöld volt, belül viszont tök üres. Ez a Kanász-Nagy is erre hajaz valahogy. Antall József politikai mikiegereknek nevezte az efféléket, de azért ne bántsuk meg ezzel az egereket. Ezek politikai bolhák csupán, nagyítóval jó, ha látjuk őket, ahogy ugrálnak, csípnek néha, céltalanul szinte, mert ez az egyetlen dolog, amit tehetnek, amihez értenek. Szóval akkor mégsem lehet más, mert nincs másik, csak a Gyurcsány az LMP-nek is. Legalábbis ez idáig nem határolódott el nagy ívű politikusától a párt.

De ha már a bolhákról esett szó, itt van ez a másik, a Fekete-Győr András, csak hogy a háromnevűeknél maradjunk. Ez is kormányzásra készül, persze Gyurcsánnyal, ki mással. De ez már egy mérgesebb bolha, nagyobbakat ugrik, ezért önmagát is nagyobbnak képzeli. Meg is fenyegette rögvest a fideszeseket, hogy itt aztán olyan számonkérés lesz a politikai és egyéb bűneik miatt, hogy ihaj. Nagy kő esett le a szívünkről, hogy viszont azt is megígérte a képzelt kormányzásukról, hogy lámpavason nem fog lógni senki. Azért persze érződik ezen az ígéreten, hogy ugyan nagyon is kedvére volna az a lámpavas, de hát ugye az unió, az ENSZ meg a többi, mégse lehet mindent, még nekik se, akik pedig képzeletben már úgy legyőzték Orbán Viktort, hogy szégyenében el is bujdokolt. Még időben. Pedig ha lámpavas és kötél sajna nem is, de egy dohos börtöncella kijárt volna neki.

De hát végül is semmi érdemleges nem történt, az álmodók tovább álmodoznak, mint gyermekek Gyurcsány kebelén. S kicsiny kis bolhák nagy cirkuszi porondról álmodnak, a közönség őrjöngve tapsol, ők pedig ugranak és ugranak, egyre fentebb, s már nem is bolhák, hanem valami mások, valami nagyobbak, szemmel láthatók…

Hagyjuk is őket álmodozni, ne csináljunk mi se belőlük elefántot.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.