Egyértelmű módosítás

Vegye tudomásul minden haladó baloldali propagandista, hogy a most módosított alaptörvény sem szól bele senki magánéletébe.

2020. 12. 16. 6:00
null
Budapest, 2012. január 3. Magyarország alaptörvényének sorszámozott díszkiadásának 300. példánya a Kortárs festõk a magyar történelemrõl címû kiállításon, amely része az alaptörvény hatályba lépése alkalmából rendezett Hõsök, királyok, szentek - A magyar történelem képei és emlékei címû kiállításnak, a Magyar Nemzeti Galériában. MTI Fotó: Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rögtön itt az elején figyelmeztetem mindazokat, akik szerint evidens dolgokat fölösleges az alaptörvénybe foglalni, hogy az alábbiakban éppen ezekről az evidenciákról lesz szó. Ha valaki eddig nem tudta feldolgozni azt a traumát, hogy a tegnapi szavazással a magyar alaptörvény szerint is az anya nő, az apa pedig férfi, az fogadja szeretettel segítségül a következő néhány gondolatot.

A teljesen félreértelmezett egyenlőségeszme jegyében mára odáig jutott a balliberális gondolkodás, hogy férfi és nő között a legszívesebben eltörölne minden különbséget. Kétségbeesetten noszogatják a tudományt, hogy tegye lehetővé a férfiaknak a gyermekszülés csodáját, és hisztérikusan kelnek ki a természet törvényeinek igazságtalansága ellen, mert azok szembemennek agyament ideológiájukkal. Az sem érdekli őket, hogy józanul gondolkodó nők nem kérnek abból az egyenlőségből, amit a genderharcosok ki akarnak vívni nekik. Nem beszélve a férfiakról, akik ha normálisak, nem engednek abból az alapállásból, hogy a nők eleve sokkal különbek és csodálatra méltóbbak, mint ők.

De a balliberális gondolkodás nem áll meg itt, és a semmiféle tekintélyt nem ismerő, mindenre kiterjesztett szabadság jegyében nekirontott az ember hagyományos identitásainak, módszeresen igyekszik felszámolni mind a nemzeti, mind a vallási, és mostanság a nemi identitást is. Visszaélve az alapvető emberi jogok iránt mindenkiben meglévő vággyal és megkülönböztetett tisztelettel, minden aberrá­ciót alapjoggá akarnak hazudni. A hagyományos identitásaitól megfosztott embert állítják példaképpé, azokat pedig, akik ragaszkodnak ezekhez, megbélyegzik. Így lesz a még józanul gondolkodókból homofób, xenofób, iszlamofób, rasszista, kirekesztő és náci. De vegye tudomásul minden haladó baloldali propagandista, hogy a most módosított alaptörvény sem szól bele senki magánéletébe, nem mondja meg senkinek, hogyan éljen, és nem korlátoz senkit semmiben. A korlátot a természet törvényei jelentik, és addig jó, amíg azokat nem tudják legyőzni!

De ha már jogok, akkor az együtt élő azonos nemű párok figyelmébe ajánlanám az örökbe fogadni vágyott gyermekek jogait. Nekik ugyanis joguk van anyához és apához, akik pedig definíció szerint nők és fér­fiak. Azt pedig eddig elismerték a legvadabb liberálisok is, hogy szabadságuk addig terjed, ameddig nem korlátozzák másokét. Ne akarják hát korlátozni a gyerekekét sem. Ezért az örökbefogadást azoknak kellene sokkal könnyebbé tenni, akik nőként és férfiként házasságot kötöttek, gyermeket szeretnének, de valamilyen okból nem adatott meg nekik ez az áldás. Több barátom, ismerősöm embert próbáló erőfeszítéseit néztem végig közelről, míg beteljesülhetett álmuk, és végre magukhoz szoríthatták fogadott gyermeküket. A kormánynak rajtuk, nekik kell segíteni, és nem a család hagyományos fogalmának átértelmezésével kell bajlódnia. Gyermekek százainak lehet így sokkal jobb élete, miközben az egynemű párokat semmilyen joghátrány nem éri.

Ha a kamasz gyermekeiket hormonkezelésre hurcoló, eszüket vesztett szülőkre, az ajtófélfával házasodó elmeháborodottakra, az óvodásokat homoszexualitásra érzékenyítőkre, az anya és apa elnevezések eltörlői­re, a hetvenvalahanyadik nem bevezetőire gondolunk, akkor beláthatjuk, hogy a fenti hagyományos értékrendet számtalan irányból éri fenyegetés. Több országban már a munkahely elvesztésével, kiközösítéssel, szellemi-lelki megsemmisítéssel jár együtt, ha valaki védekezni mer a fenyegetések ellen. Ezért kérjük, hogy minden balliberális vegye figyelembe az ebben az értékrendben hívő emberek érzékenységét. Csak annyi empátiát, tiszteletet kérnek a még józanul gondolkodók maguknak, amennyit a balliberális progresszió követel a másságnak. Erről szól az alaptörvény kilencedik módosítása.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.