Középpontban

A családvédelmi akciótervvel megvalósul az, ­amiért a Nagycsaládosok Országos Egyesülete harminc éve küzd, vagyis a család a kormányzás középpontjába kerül.

2019. 02. 21. 6:00
null
Minél előbb vágunk bele a gyűjtögetésbe, annál alacsonyabb a konstrukcióhoz kapcsolódó díj (képünk illusztráció) Fotó: Havran Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miközben egyes szélsőséges vélemények szerint minden megszületett gyermek évi 58 tonna gázzal járul hozzá az üvegházhatáshoz, mások pedig azt vallják, Európában, így hazánkban is majdani afrikai bevándorlókkal, még később robotokkal kellene pótolni a népességfogyást, szerencsére léteznek más álláspontok is. Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete elnöke – maga is ötgyermekes édesanya – úgy látja, a családvédelmi akciótervvel megvalósul az, ­amiért a szervezet harminc éve küzd, vagyis a család a kormányzás középpontjába kerül. Való igaz, Európában példátlan mértékű támogatásban részesülhetnek azok a magyar fiatalok, akik családot szeretnének alapítani vagy akik már most is egy vagy több gyereket nevelnek.

Nem volt ez mindig így. Gondoljunk a Bokros-csomag családokat sújtó intézkedéseire vagy arra, hogy az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése előtt éppen a nagycsaládosokat sújtó intézkedések ellen volt tüntetés. Később a „szakértői” Bajnai-kormány is abban látta az eszeveszett hiány pótlásának egyik megoldását, hogy három helyett két évre csökkentette a gyed, illetve gyes időtartamát. E lépések súlyos bizalomvesztést okoztak – az állam bármikor elveheti azt a kevés pluszjuttatást, amelyben a gyermeket nevelők részesülnek. Az intézkedések hamar meglátszottak a csökkenő születésszámban.

Amikor a 2010-ben megalakuló kormány első intézkedései között állította vissza a hároméves gyest vagy vezette be a családi adókedvezményt, valami megváltozni látszott. Évről évre újabb kedvezmények léptek életbe, kilenc esztendő alatt a családokra fordított támogatások összességében a kétszeresükre nőttek. Noha a születésszám nem indult emelkedésnek, azt sikerült elérni, hogy a szülőképes nők termékenységi rátája (hogy átlagosan hány gyermeknek adnak életet) néhány év alatt 1,2-ről 1,5-re növekedjék. Orbán Viktor ebben a helyzetben jelentette be az újabb, minden eddiginél bőkezűbb támogatásokat – jelezve, hogy ez sem zárt lista, azaz további lépésekre van kilátás.

A július 1-jétől elérhető intézkedésekkel lényegében leomlik a házasodó, gyermekre vágyó magyar fiatalok előtt tornyosuló egyik legnagyobb akadály: saját lakásba tudnak költözni. A gyerekszámtól függően 10-15 millió forintos csokos kölcsön mellé a tízmillió forintos, nullaszázalékos, szinte teljes egészében támogatássá alakítható hitellel a jövőben akár több mint 27 millió forintot kaphatnak a párok úgy, hogy azt már használt lakás vásárlására is fordíthatják.

Ennyi pénzből a legtöbb vidéki városban önerő nélkül is megfelelő lakáshoz lehet jutni, de Budapesten is a vételár jelentős részét fedezi az összeg. Az új otthont építő vagy vásárló családok pedig akár 35 millió forintot kaphatnak úgy, hogy abból csak 15 milliót kell visszafizetni, de ez is csökkenthető a gyerekek születésekor az állam által előtörlesztett milliókkal.

Ha három éve ilyenkor, az otthonteremtési program bővítésekor azt írtuk, hogy „a csok lett a téma buszon, villamoson, az esti sorozat helyett, a családi asztalnál, iskolában és munkahelyen egyaránt”, akkor ez most fokozottan igaz. A beszédes nevű Kincs (Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért) felmérése szerint a kisgyereket ­nevelő édesanyák szinte száz százaléka egyetért a programmal, sőt minden második édesanya szeretne újabb gyereket. Éppen a néhai Kopp Mária és Skrabski Árpád kutatásaiból tudjuk, hogy a magyar fiatalok kettőnél több utódot szeretnének, de a körülmények sokszor odavezetnek, hogy csak egy, legfeljebb kettő születik meg közülük. Ha máskor nem, most valós esély van rá, hogy a vágyott gyerekek is megérkezzenek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.