Lakmuszpapír

Most az a szerencsés helyzet is előállt, hogy a szakma érdekképviseletei és a kormányzat között eredményes az együttműködés. Van miért összefogni, aki ugyanis nem épít, az rombol.

A jelenlegi építőipari fellendülés nagy lehetőség az alvállalkozóknak is Fotó: Havran Zoltán

Tessék megkapaszkodni, bődületesen nagy szám következik: mintegy 25 ezermilliárd forint értékű megrendelésállománya van a magyarországi építőiparnak a következő öt évre. Ez jóval nagyobb összeg, mint amennyi az oly sokszor emlegetett európai uniós támogatási keret, amely a 2014–2020-as fejlesztési időszakra kilencezermilliárd forintot jelent.

Az építőipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazattá erősödött az elmúlt néhány évben. Volt honnan visszakapaszkodni, a Gyurcsány-kormány megszorításai 2006-ban indították el a lejtmenetet, amelyet a válság tovább súlyosbított. Abban az időszakban pénz híján eltűnt a kereslet, sem állami, sem magánberuházásokra nem lehetett számítani. A vállalkozók nem tudták megtartani embereiket, akik közül többen vették a kalapjukat és külföldre távoztak. Olyan mértékűvé vált a leépülés, hogy már akkor arról beszélt a szakma, ha egyszer újra szárnyra kap az ágazat, akkor nem lesz kinek malteroskanalat a kezébe adni. Ez majdhogynem így is lett.

Az építőipar ma már kiugróan teljesít, februárban a termelés növekedése éves összevetésben elérte a 48 százalékot. Erre évtizedek óta nem volt példa. Az állami és a magánszektor megrendeléseiből sincs hiány. Mindehhez több kormányzati intézkedés jelentős segítséget ad. Ilyen a családi otthonteremtési kedvezmény, az ötszázalékos áfakulcs vagy éppen a vállalatok technológiai korszerűsítését célzó támogatás. Aki nem építkezik, az is tapasztalhatja, hogy épül az ország. Ha sétálunk az utcán, ha kinézünk az autó vagy a vonat ablakából, szinte biztosan feltűnnek a magasban a toronydaruk a nagyobb városokban, de a kisebb településeken is sorra épülnek a családi házak.

Az építőipar olyan, mint a lakmuszpapír. Pontosan megmutatja, milyen állapotban van az adott ország gazdasága. Ha konjunktúra van, akkor az ágazat is erősödik, míg ellenkező esetben gyorsan elkezdődik a visszaesés. A kormány több szempontból is jól döntött, amikor rábökött erre a területre. Az építőipar felfutása ugyanis jelentős lendületet ad a belső piacnak. Így több lábon tud állni a magyar gazdaság, amely erősen exportközpontú. Életre keltek a terület vállalkozásai, bővül a foglalkoztatás, növekszik a GDP. Másfelől olyan programokkal társulnak a kedvezmények, amelyek támogatják a családok gyermekvállalását. Hátradőlni azonban nem lehet. Ahhoz, hogy az eredmények tartósak legyenek, megoldást kell találni a munkaerőhiányra. Ez ugyanis gond, még akkor is, ha nem olyan nagy probléma, mint a munkanélküliség.

A jó munkaerőt kétféle úton lehet csatasorba állítani. Aki kiment külföldre, azt haza kell csábítani, míg itthon gondoskodni kell az utánpótlásról. Jó hír, hogy egyre többen döntenek úgy, hogy Magyarországon keresik meg a kenyérre valót. A kerítés ugyanis Nyugat-Európában sincs kolbászból. Lapunk hasábjain is olvasható volt, hogy milyen körülményekkel találkoztak Németországban és Angliában hazánkfiai. Egyik hónapról a másikra ott sem lehet meggazdagodni, jelentősebb összeget legfeljebb az tud megspórolni, aki úgy él, mint egy aszkéta. Bár a bérek még mindig magasabbak kint, mint itthon, Magyarországnak mégsem a német keresetekkel kell versenyeznie. Annyi pénzt kell adni, amennyi elég a tisztes megélhetésre. Erre teremthet lehetőséget az elmúlt években tapasztalható béremelkedés. A képzésben pedig valóban érdemes követni a német mintát, ahogy azt az építőipari szakszövetség javasolja.

Most az a szerencsés helyzet is előállt, hogy a szakma érdekképviseletei és a kormányzat között eredményes az együttműködés. Van miért összefogni, aki ugyanis nem épít, az rombol.