Zivataros jelenünkből

Vajon milyen kulturális nyomot hagytunk ezekben az évtizedekben, hogyan reflektálunk korunk, a magunk problémáira? Húsz év múlva, ha visszatekintünk, mit fogunk gondolni korunk magyar kultúrájáról?

Pataki Tamás
2020. 01. 22. 6:00
null
Szécsény, 2015. január 23. Kölcsey Ferenc Himnusz címû versének eredeti kézirata a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeumban 2015. január 23-án. A múzeumban a magyar kultúra napja alkalmából kiállítják a Himnusz eredeti kéziratát és I. Károly király 1334. május 5-i adománylevelét. MTI Fotó: Komka Péter
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sokszor úgy beszélünk a kultúráról, mintha az egy magunkon kívül lévő dolog lenne. Iskolai előadás vagy pátoszos szavalat, amely alatt illik vigyázzban állni. Pedig a részünk, az, ahogyan beszélünk, szóhasználatunk már többet elárul a kultúránkról, mint hinnénk.

A magyar kultúra napját ünnepeljük ma. A közösségi oldalakon posztoljuk a kötelezőket, megosztjuk a kedvenc versünket, József Attilá-s képünket, esetleg meghallgatjuk az obligát Latinovits-versmondást, és ezzel meg talán az évi egy színházi előadás, az éppen időszerű hol­lywoodi kasszasiker megnézésével letudtuk a kötelességünket. Merthogy leginkább annak érezzük egy könyv elolvasását is.

Ha számokban nézzük, a magyar kultúra szárnyal. De vajon milyen magasan? Egyre inkább úgy érzem, hogy a magyar kultúrát kezdjük elfelejteni, egyfajta nemzetközi sorozat- és popkultúrára épülő pótlékkal helyettesítjük. Önazonosságunk, egyedi világlátásunk pedig ezzel arányosan fogy. Vajon csak a versbeli pilótának térkép e táj, vagy már lassan nekünk is azzá válik? Ha azt mondom, Kápolnásnyék, eszünkbe jut-e Vörösmarty, s ha azt, hogy Nikla, gondolunk-e Berzsenyire?

A nemrég elhunyt Roger Scruton filozófus azt írta a minimális szépségről – ami lehet egy bájos utca, jó cipő, gyönyörű kivitelű könyv –, hogy ezek sokkal fontosabbak a mindennapi életünkben, és bensőségesebben szövik át racionális döntéseinket, mint a nagy műalkotások. Így kellene minimális kultúráról is beszélnünk, ha azt akarjuk, hogy tíz-húsz év múlva is megértsük egymást, és ne csak egy országnyi magyar nyelvet beszélő, de legfeljebb rétegkultúrában létező vagy személyes kultúrákba visszavonuló egyének társasága legyünk.

A magyar kultúra napján nem árt eltűnődnünk a kultúra minőségén is. Nézzük meg a könyvesboltok eladási toplistáit. Mit látunk? Talán Csoóri Sándor összes verseit? Egy Németh László-regényt? Sokan olvasnak ma Magyarországon, de a legtöbben talmit, bulvárt, felejthető selejtet. A kultúrmocsok ömlik be külföldről, és megtermeljük a magunk részét is. A sok lúd egyszer csak disznót győz. Szép és becsülendő dolog, hogy 2010 óta évente több pénz jut a kulturális ágazat szinte minden részére, jó, hogy ez fontos a kormány számára, de ha csak számokban beszélünk a kultúráról, ha csak statisztikákat mutatunk fel, akkor tulajdonképpen mit állítunk ezzel?

Vajon milyen kulturális nyomot hagytunk ezekben az évtizedekben, hogyan reflektálunk korunk, a magunk problémáira? Húsz év múlva, ha visszatekintünk, mit fogunk gondolni korunk magyar kultúrájáról? Néha úgy tűnik, mintha művészeink a kordivatnak hódolnának, nem törődve azzal, ami az egész közösségük számára fontos lenne. Nemrég volt száz éve annak, hogy Apponyi Albert elmondta a huszadik századi magyar történelem egyik legfontosabb beszédét. Vajon miért nem jutott eszébe senkinek egy feszült, kemény politikai thrillert készíteni erről a történetről? A király beszéde című Oscar-díjas filmért rajongtunk, miért ne működhetne egy hasonló magyar alkotás? Témáink a lábainknál hevernek, mégsem nyúlunk értük.

Csoóri Sándor azt írta, hogy a mohácsi vészig nem volt magyar nyelvű irodalom, a nagy megrázkódtatás azonban magunk felé fordított minket, és Janus Pannonius egyetemes latinjából átléptünk a fájdalom és a fenyegetettség anyanyelvébe. A tragikus fordulat tehát megtermékenyítő lehet. Legyünk hát önazonosak, mert csak akkor alkothatunk nagyot, a kultúrát pedig ne letudandó, hanem egy örök feladatnak tekintsük. Legyen a mindennapjaink szerves része, mert azért van.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.