BÉT: gyengült a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 135 pontos nyitás után az előző napi záró értéke alá csökkent pénteken délelőtt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 135 pontos nyitás után az előző napi záró értéke alá csökkent pénteken délelőtt.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint új kormányzati, politikai korszaknak, a kötelező szakértelem korszakának kell következnie. Lendvai szerint az elmúlt 16 hónap a sokkhatások időszaka volt, amelyet elkerülhetetlennek nevezett. Hibaként mindös
Felújították és látogatóközponttá alakították a gyulavári kastélyt, az 500 millió forintos beruházást Máhr András, az agrártárca szakállamtitkára és Perjési Klára, Gyula polgármestere avatta fel pénteken.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 135 pontos nyitás után az előző napi záró értéke alá csökkent pénteken délelőtt.
Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője szerint új kormányzati, politikai korszaknak, a kötelező szakértelem korszakának kell következnie. Lendvai szerint az elmúlt 16 hónap a sokkhatások időszaka volt, amelyet elkerülhetetlennek nevezett. Hibaként mindös
Felújították és látogatóközponttá alakították a gyulavári kastélyt, az 500 millió forintos beruházást Máhr András, az agrártárca szakállamtitkára és Perjési Klára, Gyula polgármestere avatta fel pénteken.
Korábban szó volt róla az MSZP azonban nem csatlakozott ahhoz a nyilatkozathoz, amelyben hat szociáldemokrata párt elítéli az amerikai rakétapajzs egyes elemeinek cseh- és lengyelországi telepítését. Szekeres Imre honvédelmi miniszter, a párt elnökhelyet
Ughy Márk, Radnai György és Nógrádi Árpád nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, így a tatabányai klub közös megegyezéssel szerződést bontott velük.
Nincs olyan információ, amely szerint szélsőséges csoportok bejelentett rendezvényeken törvénysértő megmozdulásokra készülnének – derült ki Tóth Gábor szavaiból pénteken. Budapest rendőrfőkapitánya elmondta azt is: a Miniszterelnöki Hivatal elállt a
Az egyházmegyében működő egyházi fenntartású iskolákat továbbra is súlyos helyzetbe hozzák az önkormányzati oktatási intézményekhez képest igazságtalan mértékben csökkenő állami támogatások – jelentette ki pénteken Veres András szombathelyi megyéspü
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) elfogadta a a Szili Katalin által előterjesztett nemzetpolitikai stratégiát és az erről szóló nyilatkozatot. Ennek alapján létrejön a határon túli magyar közösségek brüsszeli lobbiirodája, amelyhez a kormá
Miután csütörtök este Párizsban kihirdették a kémbotrány büntetéseit, a belgiumi Spában minden visszatért a régi kerékvágásba, péntek délelőtt már edzettek a pilóták.
A gyermekvállalási kedv növelése lehet gyógyír Magyarország népesedési problémáira – szögezte le Harrach Péter egy uniós tanulmánnyal kapcsolatban, amely hazánkat is olyan országként jellemzi, amelynek az elkövetkező időszakban nagy szüksége lehet b
Pályatársai, barátai, művészek, közéleti személyiségek búcsúztatták Gyurkó László Kossuth- és József Attila-díjas írót a budapesti Farkasréti temetőben pénteken.
Internetes rablót fogott a rendőrség Nyíregyházán. A 18 éves kállósemjéni fiatalember a világhálón szemelte ki áldozatát, akit a személyes találkozón rabolt ki – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság.
Abszolút értékben is csökkentek tavaly a fogyasztói árak Szlovákiában. Északi szomszédunknál augusztusban 0,1 százalékkal csökkent az infláció. Szlovákiában a második fél évben 4,0–5,6 százalékkal csökkenhet a gáz ára, miután január 1-jétől egyszer
Összeférhetetlenséggel indokolja parlamenti képviselői mandátumáról történt lemondását Kis Zoltán szabad demokrata országgyűlési képviselő. A politikus 17 évi parlamenti képviselőség után jövő hétfőtől a Regionális Fejlesztési Holding Zrt. vezérigazgatója
Napos idő várható, csapadékra ne készüljünk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 fok körül alakul, fronthatás nem várható.
Váratlanul távozott a Malév vezérigazgatója.
Nem nyomoz tovább a rendőrség a pécsi emberkísérletügyben, a vizsgálat ugyanis nem erősítette meg bűncselekmény gyanúját – tájékoztatta a baranyai rendőrség sajtóreferense pénteken az MTI-t.
Mintegy 300 millió forinttal kevesebbet kap vissza a személyi jövedelemadóból a központi költségvetéstől a szolnoki önkormányzat. Az önkormányzat lekötött kötvényeinek kamataiból, illetve telkek eladásából próbálja fedezni a hiányt.
Négynapos sztrájkba kezdtek péntek reggel a legnagyobb olasz hírügynökség, az ANSA újságírói, tiltakozásul a cégvezetés azon terve ellen, hogy 2008–2009-ben csökkenti az alkalmazottak számát. A tervek szerint a munkát kedd reggel veszik fel újra.
Szűcs Lajost, Pest Megye Közgyűlésének elnökét, a megyei védelmi bizottság elnökét a védelmi iroda tájékoztatta arról, hogy Pest megye területén a korábban elrendelt árvízvédelmi készültséget 2007. szeptember 13-án 18.00 órától 16 településen megszüntetté
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Brüsszel a zöld-vörös ideológiához ragaszkodva semmit nem ad fel az európai országok gazdasági létalapját adó ipar és mezőgazdaság elsorvasztásához vezető korlátozásaiból.
A madridi klub jelentős átalakuláson megy keresztül a nyáron.
Kiderült, mi okozta a balesetet.
A támadás jelentős károkat okozott a polgári infrastruktúrában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.