Keresés
Magyar Nemzet
2019. október 20., vasárnap, Vendel napja
Archívum, Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/demjan-sandor-orulhet-tomeges-leepites-johet-a-kozszferaban-3868113/

Demján Sándor örülhet, tömeges leépítés jöhet a közszférában

Ötmilliárdot nyert az uniótól a nemzetgazdasági tárca a létszámcsökkenés kezelésére.

Csoportos létszámleépítést hajthat végre a közszférában a választások után a kormány. Legalábbis erre lehet következtetni abból a Létszámleépítések megelőzése és kezelése elnevezésű uniós pályázatból, amit a Nemzetgazdasági Minisztérium nyert meg. A kormányzati pályázati portálra feltöltött támogatási döntés még december 22-én született. A gazdasági tárca által elnyert összeg 5 milliárd forint, amit három évig lehet fölhasználni. Azok a munkavállalók alkotják a kiemelt projekt célcsoportját, akik a vállalkozásoknál vagy a közszférában „adott esetben bekövetkező csoportos létszámleépítések során érintetté válhatnak”. Az elnyert 5 milliárd forintból segítenék, hogy a közszférából elbocsátott dolgozók a versenyszférában tudjanak elhelyezkedni. Szintén ebből a keretből finanszíroznák a kormányhivatalok a leépítéssel érintett munkavállalók számára az újbóli elhelyezkedést elősegítő úgynevezett outplacement-szolgáltatásokat és -képzéseket. Ez személyes tanácsadást jelent: föltérképezik az újbóli elhelyezkedés vagy szakmaváltás lehetőségeit.

Az teljesen kizárt, hogy a tavaszi országgyűlési választás előtt csoportos létszámleépítést jelentene be a kormány. Ugyanakkor a közelmúltban már voltak olyan hangok, amelyek a közszférában jelentős leépítést követeltek. Még december elején Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) elnöke arról beszélt a 19. alkalommal megrendezett vállalkozók napján: fontos volna, hogy megvalósuljon a közszféra létszámcsökkentése, hiszen a 350 ezer fölösleges állami alkalmazott foglalkoztatása óriási teher a gazdaságnak. Úgy fogalmazott: a választások után keményen, sőt, agresszíven fognak majd érvelni a kormánynál annak érdekében, hogy ezeket a munkavállalókat irányítsák át az üzleti szférába.

– Amíg ez nem történik meg, addig Magyarország nem tud fejlődni. Ez óriási kolonc, a szükségtelen foglalkoztatás parazitizmus – magyarázta Demján Sándor. Szerinte a jelenlegi 160 helyett 20 jó kórház is elég volna, és a vállalkozó csökkentené a felsőoktatásban és a közoktatásban dolgozó pedagógusok számát is. Érvelését azzal támasztotta alá, hogy míg Németországban az összes alkalmazott kilenc százaléka dolgozik a közszférában, addig Magyarországon 19 százalékuk.

Szakszervezeti körökben finoman szólva sem arattak osztatlan sikert a VOSZ elnökének szavai. „Demján Sándorban ezek szerint egy új köz-, felsőoktatási és egészségügyi, valamint államigazgatási szakértőt tisztelhetünk! Azt, hogy új szakértelmét honnan szerezte, nem tudni, célja azonban nyilvánvaló” – közölte az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés. Majd követelték, hogy Demján Sándor kérjen bocsánatot a megsértett közszféra dolgozóitól. A szervezet szerint éppen elég megaláztatást kell elviselniük ezeknek az embereknek mindennap, nincs szükségük ilyen sértésekre. Eközben a Jobbik úgy reagált: az Orbán-kormány a magyar állami egészségügy lezüllesztésén munkálkodik azért, hogy aztán magánformában fizetőssé tegye, és ezt a bizniszt a haverok kezére játszhassa. – A Jobbik elképedve hallgatta, hogyan foglalta össze Orbán Viktor egyik fő szövetségese, Demján Sándor, Magyarország egyik legbefolyásosabb embere, mit vár el a kormánytól, vagyis mi tekinthető a Fidesz kormányprogramjának, ha Orbán Viktor megnyeri a 2018-as választást – közölte Z. Kárpát Dániel. Az ellenzéki párt alelnöke szerint annak a fideszes gazdaságpolitikának a fokozásáról lenne szó, ami továbbra is az olcsó munkaerőre, az egészségügy és oktatás kivéreztetésére épít.

Az Orbán-kormány 2010 óta a közszférával kapcsolatban mindent mondott, és annak az ellenkezőjét is. Orbán Viktor hét évvel ezelőtt egymillió új munkahelyet ígért. „Ezeket a munkahelyeket nem az állam fogja létrehozni. Nyilvánvaló, hogy a magyar állam sohasem fog tudni létrehozni egymillió új munkahelyet, és ez nem is lenne kívánatos, épp elég nagy baj az ma is, hogy a piacon alkalmazottak és a közszférában alkalmazottak aránya egészségtelenül tolódott el a közszférában alkalmazottak javára, tehát növelni kell a piac részesedését” – mondta még 2010-ben a miniszterelnök. Az akkori 319 ezer állami alkalmazottal szemben ma 472 ezren állnak a köz alkalmazásában, azaz 152 ezerrel többen kapják bérüket adófizetői pénzekből, mint a kormányváltás idején. Ennek ellenére a közszférát is egyre inkább megbénítja a munkaerőhiány. A Belügyminisztérium által működtetett Közigállás.gov.hu oldal szerint jelenleg 2400 közalkalmazotti vagy köztisztviselői állásra lehet pályázni. Ezek közül nagyjából ötszáz tanári állás, több száz orvost is keresnek, és rengeteg önkormányzat ügyintézőket próbálna magához csábítani.

Lázár János kancelláriaminiszter még 2016-ban jelentette be a kormány nagyszabású bürokráciacsökkentési tervét. Ám Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára tavaly októberben elismerte: a kormány bürokráciacsökkentése kudarcot vallott, ugyanis minden íróasztal meg tudja magyarázni a létjogosultságát. Az állami karrier jelenleg nem túl csábító, hiszen közeledés sincs a kormány és az érdekképviseletek között a bérrendezés ügyében. Az önkormányzati tisztviselők szinte bizonyosan sztrájkba lépnek január 12–15. között.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Kiemelt

Varga Mihály: Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna
A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a magyar gazdaság már megtette a lépéseket a várható gazdasági lassulás ellen.

Poszt-trauma

Gyurcsányék az SZDSZ hangján gyalázzák a magyarokat
El a kezekkel a kommunistáktól!

Poszt-trauma

Abortusz mint prevenció
A szimbolikus ügy nem tartozik a főpolgármester kompetenciája alá.

Poszt-trauma

Meddig tarthatja meg ebül szerzett pozícióját Mohács polgármestere?
Nagyon erős felkiáltójel került a végül „megválasztott” Csorbai neve mellé.

Poszt-trauma

Balos tempó Budapesten
Karácsonyék ennyire félnek?

Premier League

Mit tegyünk, ha Klopp-pal csal a feleségünk?
Különösen fájó lehet egy Manchester United szurkolónak, hogy fut a Liverpool szekere. A legnehezebb talán az egészben, hogy a siker kulcsát, Jürgen Kloppot képtelenség nem szeretni.

Nincs megállás

Karácsonynak lesz stop, nem a stadionoknak
Nem fogja tudni leállítani a nagy világversenyekhez kapcsolódó létesítmény fejlesztéseket Karácsony Gergely, mivel azok kiemelt beruházások és állami tulajdonú területen valósulnak meg.

Aktuális

Boris Johnson kért is halasztást, meg nem is
Újra az EU térfelén pattog a labda brexitügyben: teljes mértékben az állam-és kormányfők belátásán múlik, hogy a miniszterelnök vagy a – látszólag működésképtelen – londoni parlament iránymutatását követik.

Fricz Tamás blogja

Itt járt „Európa” a budapesti kampányban
Több magyar ellenzéki politikus is részt vett egy találkozón a romkocsmák környékén, amelyet többek között a Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest szervezett.

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …