Keresés
Magyar Nemzet
2019. október 20., vasárnap, Vendel napja
Archívum, Belföld
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/wallenberg-ugye-messze-tulmutat-a-kontinensen-4212560/

„Wallenberg ügye messze túlmutat a kontinensen”

Az egyháznak és az államnak is szüksége van arra, hogy szembenézzen saját múltjával – mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára.

A Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház és a Wallenberg Emlékbizottság rendezvényén a helyettes államtitkár – aki egyben evangélikus országos felügyelő – rámutatott: a sokféle történelmi személyiség, „ez a színes arcképcsarnok mind mi vagyunk”, hibákkal, bűnökkel és jó cselekedetekkel együtt.

Mint mondta, a korábban fajvédő politikust, Bajcsy-Zsilinszky Endrét a nácik ölték meg, Sztehlo Gábor evangélikus lelkész pedig a holokauszt idején zsidó embereket mentett, és 1945 után is pártfogolta a kommunista rendszer üldözötteit. Wallenberg személyében nemcsak azt az embert láthatjuk, aki a vészkorszak idején embereket mentett, hanem a kommunizmus áldozatát is – tette hozzá.

Wallenberg ügye messze túlmutat a kontinensen is

Prőhle Gergely hangsúlyozta: „helyesen tesszük, hogy az államot és az egyházat elválasztjuk egymástól, (…) mégis meg kell állapítanunk, hogy vannak olyan ügyek, amelyek esetén az állam és az egyház érdekei egybeesnek”, a Wallenberg-megemlékezés ilyen alkalom, sőt „Wallenberg ügye messze túlmutat a kontinensen is”. Megemlítette, hogy Európában „az állami lét a zsidó-keresztény kultúrára épül”, és ez is azt jelenti, hogy sokszor egybeesnek állam és egyház érdekei.

Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke elmondta: „szükségünk van arra, hogy helyet találjunk magunknak Wallenberg mellett”. A református püspök utalt arra, hogy a második világháború után nem sokkal Pátzay Pál elkészítette ugyan Wallenberg szobrát, de azt másnapra virradóra ismeretlenek megrongálták, és a sérült szobor Debrecenbe került.

Emlékeztetett arra, hogy az 1950-es évek első felében a hortobágyi lágerekbe száműzött emberektől elvették a személyazonossági igazolványukat. Ehhez kapcsolódva megjegyezte, amit Wallenberg tett, azt üzeni, hogy „az ember méltósága, személyazonosságának megőrzése minden körülmények között (…) keresztény kötelesség”.
Megállapította, hogy a rendezvénnyel hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minden dolog, „ami Istentől elrendeltetett, helyére kerüljön”.

Amíg létezik antiszemitizmus, addig Wallenberg munkája nem befejezett

Anna Boda, Svédország magyarországi nagykövetségének ügyvivője kiemelte: Wallenberg Magyarország történelmének legsötétebb időszakában érkezett ide, és elszántságával több mint tízezer embert mentett meg. Hangsúlyozta: a holokauszt borzalmait soha nem szabad elfelejteni, és azt a tudást, hogy mi történt a holokauszt alatt, tovább kell adni a következő generációknak. Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg antiszemitizmus és diszkrimináció létezik, addig Wallenberg munkája még nem teljes, éppen ezért a társadalmi párbeszédre továbbra is szükség van.


Ilan Mor, Izrael magyarországi nagykövete beszédében kiemelte: Wallenberg munkásságát Izrael a Világ Igaza-díjjal ismerte el, rajta kívül pedig több mint 23 ezer olyan embert tüntettek ki, akik nem zsidó létükre mentették a vészkorszak idején zsidó embertársaikat. Mint mondta, az izraeliek „felülemelkedtek a bosszúvágyon”, és díjjal jutalmazzák „azt a relatív kevés embert”, akik embereket mentenek. A díjalapítás bizonyítja, hogy „párbeszédben vagyunk”, és „nem a bűntudatkeltésről beszélünk, hanem a kollektív felelősségről” annak érdekében, hogy „ami velünk megtörtént, az soha ne történhessen meg más kisebbséggel” – fogalmazott.

Tíz éve állítottak szobrot

A köszöntők után Martin Modeus svéd evangélikus püspök előadásában megemlítette: „Wallenberg személye lenyűgözi az embereket”, ennek ellenére alig tíz éve van szobra Svédországban, és tevékenysége a tankönyvekben is alig szerepel. Az emlékülésen előadást tartott Horváth Erzsébet, a református egyház zsinati levéltárosa, továbbá Gombocz Eszter főiskolai tanár, majd a rendezvény végén Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök felolvasott egy svéd imádságot.

Az eseményen megjelent mások mellett Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Jákob János protestáns tábori püspök, Román István főrabbi és Szita Szabolcs, a budapesti Páva utcai Holokauszt Emlékközpont vezetője. Az emlékülés előtt koszorúzást és imádságot tartottak Raoul Wallenberg budapesti szobránál.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Kiemelt

Varga Mihály: Magyarország szeretné, ha a Világbank a migrációt kiváltó problémákra koncentrálna
A miniszter arról is nyilatkozott, hogy a magyar gazdaság már megtette a lépéseket a várható gazdasági lassulás ellen.

Poszt-trauma

Gyurcsányék az SZDSZ hangján gyalázzák a magyarokat
El a kezekkel a kommunistáktól!

Poszt-trauma

Abortusz mint prevenció
A szimbolikus ügy nem tartozik a főpolgármester kompetenciája alá.

Poszt-trauma

Meddig tarthatja meg ebül szerzett pozícióját Mohács polgármestere?
Nagyon erős felkiáltójel került a végül „megválasztott” Csorbai neve mellé.

Poszt-trauma

Balos tempó Budapesten
Karácsonyék ennyire félnek?

Premier League

Mit tegyünk, ha Klopp-pal csal a feleségünk?
Különösen fájó lehet egy Manchester United szurkolónak, hogy fut a Liverpool szekere. A legnehezebb talán az egészben, hogy a siker kulcsát, Jürgen Kloppot képtelenség nem szeretni.

Nincs megállás

Karácsonynak lesz stop, nem a stadionoknak
Nem fogja tudni leállítani a nagy világversenyekhez kapcsolódó létesítmény fejlesztéseket Karácsony Gergely, mivel azok kiemelt beruházások és állami tulajdonú területen valósulnak meg.

Aktuális

Boris Johnson kért is halasztást, meg nem is
Újra az EU térfelén pattog a labda brexitügyben: teljes mértékben az állam-és kormányfők belátásán múlik, hogy a miniszterelnök vagy a – látszólag működésképtelen – londoni parlament iránymutatását követik.

Fricz Tamás blogja

Itt járt „Európa” a budapesti kampányban
Több magyar ellenzéki politikus is részt vett egy találkozón a romkocsmák környékén, amelyet többek között a Vote4Budapest, illetve a Night Embassy of Budapest szervezett.

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

A weboldalon sütiket használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsuk. Részletes leírás …