Keresés
Magyar Nemzet
2019. július 20., szombat, Illés napja
Archívum, Kultúrgrund
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/kulturgrund/sofi-oksanen-az-elnyomas-modszerei-univerzalisak-4069759/

Sofi Oksanen: Az elnyomás módszerei univerzálisak

Interjú napjaink egyik legsikeresebb írójával, aki a könyvfesztivál díszvendégeként érkezett hazánkba.

– Édesanyja észt, édesapja finn. Hogyan befolyásolta ez az interkulturális közeg az életét, és miként hatott az írásaira?
– Két eltérő rendszer vett körül gyermekként, két különböző kultúrába nőttem bele. Ez remek helyzet egy író számára, hiszen lehetőséget teremt rá, hogy egyszerre legyen bennfentes, mégis kívülálló.

Műveit finnül írja, sosem tervezte, hogy észt nyelven alkosson?
– Az iskolában finnül tanultam, és az esetemben az oktatás nyelve bizonyult meghatározónak, így finnül írok.

A regényeivel párhuzamosan, vagy azokat megelőzően a történeteket színdarabban is megörökíti. Így könnyebb felépíteni a karaktereket?
– Ez a történettől függ. A Tisztogatás esetében nem terveztem, hogy regényt írok, de a színdarab megszületése után mégis nekiláttam a munkának. A Mikor eltűntek a galambok két változata párhuzamosan készült, a kérdés csak az volt, melyiket fejezem be el előbb. Végül úgy alakult, hogy a kiadóm szerkesztője gyorsabban olvasott, mint a Nemzeti Színház dramaturgja, így a regény jelent meg elsőként. A színdarab egyébként több helyen is eltér a regénytől, amelyben Edgar íróként jelenik meg, amit azonban nehezen lehetett volna színre vinni, így a darabban Edgar fényképész lett. Ugyanazt a propagandamunkát végzi, mint a regényben, ám szavak helyett képekkel dolgozik.

Műveiben a történelmet személyes történeteken keresztül meséli el, amelyek sok esetben eltérnek a hivatalos történetírás téziseitől. Mit gondol, a tudományos kutatások eredményei megváltoztatják, torzítják a privát történelmi tapasztalatot?
– Attól függ, melyik országban él az ember, és melyik korban. Jó példa erre a finn történelemoktatás, amely napjainkban a náci Németországot és a Szovjetuniót egyaránt totalitárius diktatúraként értelmezi, de ez nem volt mindig így. A finnlandizáció időszakában, vagyis amikor a 2. világháborút követően Moszkva számos kérdésben beleszólt a látszatra független Finnország politikájába, az oktatásban teljesen más kép alakult ki a Szovjetunióról. Ez a történelemfelfogás komoly károkat okozott. A szovjetek által bekebelezett Észtországban természetesen még látszatra sem volt szabad az oktatás, ott a Moszkvából diktált igazságok alapján tanították a fiatalokat. Mindeközben azonban elevenen élt az emberek tudatában a saját privát történelmük, amely az igazságot képviselte a hivatalos történetírás torzításaival szemben.

 

Az irodalom nyelve elég szabad ahhoz, hogy azok helyett beszéljen, akik már nem mondhatják el a történetüket?
– Igen, mindenképpen. A diktatúrák ezért is tartanak tőle: az irodalom veszélyes fegyver lehet. Másfelől sokkal egyszerűbb elolvasni egy jó regényt, mint egy történelemkönyvet. Az irodalom sokkal szélesebb közönséget is elérhet, mint a szaktudomány. Természetesen a tudományos kutatás is elengedhetetlen, ám ha sok emberhez akarunk szólni, az irodalom a legjobb eszköz. Az olvasóim jelentős részének például semmilyen kapcsolata nincs Észtországgal, az én könyveimből mégis megismerik a történelmét.

A Mikor eltűntek a galambok című új regénye három ember sorsát tárja elénk. Roland elkötelezett hazafi, Juudit férjétől elhidegülve egy német tiszt szeretője lesz, míg a férj, Edgar, aki Roland unokatestvére is egyben, igazi opportunista, mindig az éppen aktuális hatalomhoz dörgölőzik. A regény Roland és Juudit bukásával és a besúgóvá vált Edgar diadalával ér véget. Ez a közelmúlt történelmének tanulsága: mindig a megalkuvó kerül ki győztesen?
– A történet valójában boldogan ér véget, hiszen Észtország 1991-ben visszanyerte a függetlenségét. A regény azonban a hatvanas években zárul, amikor még elképzelhetetlennek tűnt, hogy a szabadság pillanata eljön egyszer. A történet két idősíkon játszódik: arra a két évtizedre koncentráltam – a negyvenes évektől a hatvanas évek közepéig – amikor Észtország háromszor is gazdát cserélt. Előbb az oroszok, majd a németek foglalták el, végül ismét a Szovjetunió, és ezzel hosszú időre megszűnt az ország függetlensége. Nyugaton a hatvanas évek a hippimozgalmakról és Woodstockról szólt, Észtországban, és sok más hasonló sorsú országban azonban szó sem volt Woodstockról. Szintén a hatvanas években kezdték el Nyugaton feltárni a holokauszt történetét, amely remek lehetőséget biztosított a Szovjetunió számára, hogy a népirtást saját politikai céljaira használja fel. Észtországot bűnösként tüntették fel, amely együttműködött a náci Németországgal, így legitimálva az ország bekebelezését, amivel óriási károkat okoztak.

Ez a hamis kép motiválja, hogy feltárja Észtország 20. századi történelmét?
– Abban az időben, amikor a Sztálin tehenei című első regényemen dolgoztam, a generációm tagjai számára a Szovjetunió már csak valami nagyon távoli, megfoghatatlan dolog volt. Ezért is lepődtek meg annyira, amikor az orosz politika hangneme nyersebbé, agresszívebbé vált. Nem ismerték, és nem is foglalkoztak a közelmúlt történelmével, így nem tudták hova tenni Oroszország nagyhatalmi retorikáját. Ezért is akarom alaposan feltárni a második világháború utáni korszakot, hiszen meg kell ismernünk a gyökereinket, tudnunk kell, honnan jöttünk. S mivel akkoriban eszembe sem jutott, hogy a könyveim megjelennek majd Finnországon kívül, az első számú célom az volt, hogy a finnek számára feltárjam a közelmúlt történelmét.

Mit gondol, minek köszönhető, hogy könyvei várakozása ellenére világszerte sikeressé váltak?
– Erre nem tudok egyértelmű választ adni, hiszen nem ismerem eléggé azokat az országokat, ahol megjelentek a könyveim. A témám mindenesetre általános érvényű. Úgy tűnik, a diktatúra struktúrái, amelyek a regényeimben megjelennek, mindenhol megegyeznek. Az elnyomás módszerei univerzálisak. A politikai agresszió, a kínzások, a leigázás egy tőről fakadnak, akárhol történjenek is. Jó példa erre a könyveim mexikói sikere. Sosem gondoltam, hogy a világ másik felén is érdeklődnek majd Észtország sorsa, vagy a Szovjetunió erőszakos terjeszkedése iránt. De mivel az elvándorlás Mexikóban is hangsúlyos kérdés, és az ő szomszédságukban is ott egy nagyhatalom, a problémáink hasonlóak, így nem ismeretlen számukra a regényeim világa.

 

Kelet-Európára hatványozottan érvényes mindez.
– Sok minden van, ami ebben a régióban egyértelmű. A kelet-európai újságírók sosem teszik fel azokat a kérdéseket minden alkalommal, amelyeket a nyugatiak, akiknek fogalmuk sem lehet egy diktatúra valódi természetéről. Nehéz olyasvalakinek elmagyarázni a totalitárius rendszerek működését, az elnyomást, a társadalom minden szintjét átható félelmet, aki sosem tapasztalta a saját bőrén. Mindez itt, Kelet-Európában a történelmi traumák miatt magától értetődő.

Észtországnak sikerült feldolgoznia a múlt tragédiáit?
– Néhány évvel ezelőtt zajlott Észtországban Arnold Meri háborús bűnös pere, akit Oroszországban a mai napig hősként tisztelnek. Meri aktívan részese volt a deportálásoknak, emberiség elleni bűnökért állt bíróság elé. Az orosz média felkapta az ügyet, folyamatosan tájékoztatták a közvéleményt a per alakulásáról, és természetesen egészen másként írták le a történetet, mint az észtek. Így fordulhatott elő, hogy a tárgyalás alatt, az áldozatok leszármazottai szeme láttára, észtországi orosz gyerekek virágot hintettek a hősként tisztelt vádlott fejére. A helyzet tehát a mai napig meglehetősen bonyolult Észtországban.

Az orosz olvasók hogyan viszonyulnak a műveihez?
– Az új regényem májusban jelenik meg Oroszországban, meglátjuk, hogyan fogadják majd. Az előző könyvemről azt hiszem, hivatalosan egy sort sem írt senki, ennek ellenére sok orosz olvasóm van. Különösen azok körében, akik beszélnek idegen nyelveket. A Tisztogatás orosz fordítását alig lehetett beszerezni, mivel az ottani kiadó nem terjesztette. Elérhető példányok nélkül pedig nehéz olvasókat szerezni.

Regénye szomorú aktualitást nyert az elmúlt hónapokban. Nemrég egy esszét szentelt az orosz–ukrán konfliktusnak, amelyben Oroszország mellett a nyugati hatalmakat is bírálta.
– A Nyugat nyilvánvalóan nem készült fel egy ilyen helyzetre. Jelen pillanatban nem látom, hogy milyen sors vár Ukrajnára. Ha Oroszország továbbra is felhatalmazva érzi magát arra, hogy megsértse egy független állam integritását, akkor a helyzet tovább súlyosbodhat. Éveken át a balti államok voltak az oroszok legfőbb ellenségei. Persze ezek a kis országok nem jelentethetnek igazi fenyegetést, de Oroszországnak szüksége volt fiktív ellenségekre. Abban az időben sokat foglalkoztam a pszichológiai hadviseléssel, a félretájékoztatással, politikai propagandával, de reméltem, hogy ez sosem válik igazán égető kérdéssé. Sajnos mára mégis azzá vált.

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Kiemelt

A székelyföldi Atyhán felszentelték a tűzvész után újjáépített római katolikus templomot
A felszentelési ünnepségen Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár megemlítette, hogy a magyar kormány 42 millió forinttal támogatta a templom újjáépítését.

Poszt-trauma

Kilövési engedély Kolinda Grabar-Kitarovićra?
A balliberális sajtó céltábláján a horvát elnök.

Poszt-trauma

Méretes pofont kapott Gyurcsány Ferenc
Egy csapásra atomjaira hullott a teória.

Poszt-trauma

Vona csak leépül szép csendben
Rajzfigurákkal beszélget a „törzsi háborúkról”.

Poszt-trauma

Már megint a keresztekkel van a baj
Ezúttal a német rendőrségnek.

Még 12 évig törlesztünk

Óránként négyezer autó zúdul az M7-esre hétvégén
Szinte nincs nyári hétvége balatoni óriásdugók nélkül, ám az M7-es sztráda bővítése jelenleg nincs napirenden. A legzsúfoltabb időszakban megnyithatják a leállósávot is a forgalom előtt.

Elvándorlás helyett visszavándorlás

Folyamatosan javul az életminőség
Az elvándorlási trendek megfordulása mögött húzódó okok egyike lehet, hogy Magyarországon az elmúlt években nőtt az emberek úgynevezett szubjektív jólléte.

Aktuális

Árulókból hősök
Az új védelmi miniszter asszony, Annegret Kramp-Karrenbauer első hangsúlyos politikai megszólalását ma, az 1944. jú­lius 20-án Hitler ellen elkövetett bombamerénylet 75. évfordulóján tartja.

Fricz Tamás blogja

Novak Djokovics, a lenézett „kelet-európai” teniszbajnok
Boris Becker nem bírta tovább, és a vasárnapi wimbledoni férfi egyes döntő után a BBC-ben beszólt a közönségnek.

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.