Keresés
Magyar Nemzet
2019. március 20., szerda, Klaudia napja
Archívum, Politikafüggő
A cikk emailben történő elküldéséhez kattintson ide, vagy másolja le és küldje el ezt a linket: https://magyarnemzet.hu/archivum/politikafuggo/soha-ne-mondd-hogy-soha-4020456/

Soha ne mondd, hogy soha

A kérdés továbbra is az, mikor lesz érdemi kihívója a Fidesznek.

Bár még nincs vége az idei parlamenti szezonnak, kijelenthetjük, hogy a 2015. év különösen fordulatosra sikerült politikai szempontból. Májusig a kormányzó pártok olyan zuhanórepülést produkáltak, amire senki nem fogadott volna a 2014-es választások másnapján. Nyár elejétől viszont olyan felívelésnek lehettünk szemtanúi, amire szintén nem számított senki a két időközi választási vereség – Veszprém és Tapolca – után. S hogy mi ebből a tanulság? Az, hogy soha ne mondd, hogy soha. És persze az, hogy a politika izgalmas.

2014 tavasza óta nagyot fordult a politikai élet – gyakorlatilag 360 fokot. Ami azt jelenti, hogy többé-kevésbé ugyanoda jutottunk vissza. Hiszen honnan is indultunk? A Fidesz–KDNP hozta a kötelezőt, zsinórban megnyert három országos választást, az ellenzék romokban hevert – mármint a baloldal, de a Jobbik is elérni látszott a támogatási plafonját –, és úgy tűnt, az egyetlen kérdés az, hány újabb ciklusra rendezkedhet be a jobboldal Magyarországon. A permanens kampányba egyre jobban belefáradt választók közül sokan remélték – köztük a kormány támogatóinak egy része is –, hogy végre elérkezett a sokat emlegetett konszolidáció ideje. Ez azonban elmaradt, mivel a biztos felhatalmazás tudatában a miniszterelnök s vele együtt a Fidesz második vonala is elérkezettnek látta az időt néhány felszín alatt tartott belső konfliktus rendezésére. Ebből azonban jóval nagyobb káosz kerekedett, mint azt korábban bárki is gondolta volna.

A saját belharcaival elfoglalt Fidesz kiengedte kezéből a politikai napirend meghatározását, amit az előző ciklusban gyakorlatilag sikerült mindvégig magánál tartania. Ehhez persze az is kellett, hogy a kormány felforgassa azt a sajátos „médiaegyensúlyt”, amelyet addigra kialakított. 2014 ősze az első nagyobb kormányellenes megmozdulások időszaka volt, 2015-re pedig úgy tűnt, a jobboldalnak nincs érdemi politikai mondanivalója. Inkább csak kétségbeesett kísérleteket láthattunk a kezdeményezés visszaszerzésére – csekély sikerrel. A Fideszhez kapcsolódó, egymás után kipattanó ügyek – lásd még: „urizálás” – a pár hónappal azelőtt még rájuk szavazókat is elbizonytalanították, és a felmérések szerint a párt támogatottsága egészen a kemény magig olvadt. Többek között ennek tudható be a mozgósítás kudarca a szimbolikus jelentőségű veszprémi időközi megméretésen, amely a kétharmad elvesztésével járt 2015 februárjában. Az áprilisi tapolcai választás pedig azt jelezte, nemcsak a bal-, hanem a radikális jobboldal is képes egyéni körzetek elhódítására.

Tapolca persze ennél többet is jelentett: úgy tűnt, vége a Fidesz dominanciájának, és hamarosan reális kihívóként kell számolnia a Jobbikkal. Ekkortájt indította el Vona Gábor a „néppártosodási” folyamatot, s pártjának az időközi választási győzelemmel sikerült áttörnie a médiában előtte emelt falakat. Ha visszaemlékszünk, április végén még úgy tűnt, innentől a Fidesz és a Jobbik párharca kerül a politikai élet fókuszába. S ez voltaképpen így is történt, csak nagyon másként, mint ahogy azt Vona Gábor szerette volna. Bármit gondoljunk is a bevándorlásról és annak kormányzati kezeléséről, igen valószínű, hogy ha a Fidesz tétován reagál a nyári migrációs helyzetre, azzal valóban maga mellé emelte volna a Jobbikot, s ma egészen másként alakulnának a politikai erőviszonyok. Orbán Viktor azonban a vártnál keményebb fellépés mellett döntött, és újabb nemzetközi konfliktusokat is vállalt, ami belpolitikailag kifizetődőnek bizonyult (a külpolitikai értékeléssel egyelőre érdemes kivárni, mert ha változik is az európai közhangulat, ma még nem lehet megmondani, mennyit hoz és mennyit visz a külkapcsolatok terén a miniszterelnök különutas politikája).

Némileg leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy 2015 közepén a Fidesznek három politikai feladatot kellett megoldania: visszaszerezni a kezdeményezést, újra megszólítani és hadrendbe állítani a 2014-ben rá szavazók jelentős részét, valamint visszaszorítani a potenciális kihívó pozíciójából az ellenzéki pártok egyikének szerepébe a Jobbikot. A migrációs válság (bel)politikai kiaknázásával Orbán Viktor mindezt kivétel nélkül abszolválta. S ezzel visszajutottunk oda, ahonnan indultunk: a Fidesz–KDNP hozta a kötelezőt, a baloldal romokban hever, a Jobbik támogatottsága visszaállt a 2014-es választás idején elért szintre, és úgy tűnik, az egyetlen kérdés jelenleg az, hány újabb ciklusra rendezkedhet be a jobboldal Magyarországon. Ráadásul az őszi hónapok azt mutatják, az ellenzék továbbra sem tudta sikerrel visszahozni azokat a „forró” témákat a köztudatba, amelyeket a bevándorlás kérdése nyár eleje óta kiszorított onnan. Persze a legfontosabb tanulság: soha nem mondd, hogy soha. Ki fogadott volna 2014 közepén arra, hogy a Fidesz által kialakított centrális erőtér megingatható? És ki tett volna nagyobb összeget 2015 elején arra, hogy helyreállítható?

Fogadásokat most sem érdemes kötni. Bár a kormány ismét megingathatatlannak tűnik, 2014–2015 fordulóján valami mégis megváltozott. Míg az előző ciklusban a korrupció kérdése csak a szűkebb ellenzéki nyilvánosságban volt téma, addig mostanra átszivárgott a szélesebb közvéleménybe. S az is jól látszik, hogy egy másik szempontból is oda tértünk vissza, ahonnan elindultunk: amint a Fidesz nyeregben érzi magát, rögtön gazdasági holdudvarának átrendezése, illetve az új kedvezményezettek megerősítése kerül belpolitikai figyelmének középpontjába (lásd a puszta politikai racionalitással nem magyarázható földprivatizációt vagy a közbeszerzési törvény legutóbbi módosítását). Ahhoz persze, hogy ebből az ellenzék profitálni tudjon, először is ellenzék kell. A kérdés tehát továbbra is az, mikor lesz érdemi kihívója a Fidesznek. Soha ne mondd, hogy soha?

Csak egy kattintásra van attól, hogy ne maradjon le a Magyar Nemzet mérvadó híreiről!

IDE kattintva feliratkozhat hírlevelünkre, mi pedig napi két e-mailben elküldjük Önnek legfontosabb cikkeinket. (Ez a szolgáltatás ingyenes!)

Kiemelt

Kossuth életműve nagy és láthatatlan
„Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassandrának igaza volt!” 125 éve hunyt el Kossuth Lajos államférfi, Magyarország kormányzója Torinóban.

Poszt-trauma

Ön befogadná Alit?
Provokatív, de nem indokolatlan kérdést tett fel a svéd portál.

Poszt-trauma

Kamu alapelvek a Facebookon
Ahol még az emberi minimum is hiánycikk.

Poszt-trauma

Sargentini nem nyugszik és pesszimista
Már ő is meg akarja mondani, mik a kereszténydemokrata értékek.

Poszt-trauma

Szabó Tímea szavaival adott mattot az ellenzéknek Orbán Viktor
Nagyon nekifeszültek.
Völner Pál: Az unió részéról sokszor beszélünk lopakodó jogalkotásról
A politikus Handó Tünde kijelentésére reagál, aki szerint az egyes ügyekben már sok esetben nem a magyar bíróságok mondják ki a végső szót, hanem uniós igazságügyi testületek.

Fricz Tamás blogja

Nincs alku
Számos jel arra mutat, hogy a néppárton belüli hangadó, meghatározó – döntően nyugat- és dél-európai – pártok minden áron a magyar pártszövetség kizárását akarják elérni.

Hirdetés

Vissza az oldal tetejére
Tisztelt olvasóink!
A Magyar Nemzet teljes archívumának feltöltése folyamatban van. Hamarosan az összes korábbi cikk elérhető lesz, addig szíves türelmüket kérjük.
a Magyar Nemzet szerkesztősége

Oldalainkon sütiket használunk a jobb működés érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkból tájékozódhat az Ön adatainak védelméről. Adatvédelmi nyilatkozatunkat itt olvashatja el.