2018-tól 2022 elejéig 2500 kilométer mellékúthálózat újulhat meg

A Magyar Falu Program keretében, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában, 2018-tól 2022 elejéig az országos mellékúthálózat 2500 kilométeren újul meg 230 milliárd forint kormányzati támogatásból – mondta a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos pénteken, Alcsútdobozon.

Forrás: MTI2020. 10. 30. 20:44
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyopáros Alpár a Biatorbágyot, Etyeket és Alcsútdobozt összekötő út négy kilométeres szakaszának átadóünnepségén arról beszélt, hogy a 2021. évi költségvetés újabb 100 milliárd forintot irányoz elő a mellékúthálózat fejlesztésére, így 230 milliárd forintnyi beruházás készülhet el 2021 végére, 2022 elejére.

Hozzátette, hogy a Magyar Falu Programban az önkormányzatok saját fenntartású közútjaira is juttatnak pénzt, az elmúlt két évben 900 önkormányzat több mint 18 milliárd forintot kapott mellékút-felújításra. Fejér megyében 50 település több mint egymilliárd forinthoz jutott, amiből 66 kilométernyi utat modernizáltak – fűzte hozzá a kormánybiztos.

Tessely Zoltán, a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos, egyben a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta, hogy a Biatorbágy – Etyek – Alcsútdoboz útvonal felújítása öt szakaszra tagolódik, ebből kettő befejeződött, és egy még folyamatban van. Tájékoztatása szerint az egyik befejeződött útfelújítás 489 millió, a másik pedig 600 millió forintba került, a folyamatban lévő pedig 72 millió forintba fog kerülni. A három szakaszt követő, még hátralévő két részből az egyik 63 millió forint, a másik 189 millió forint költséggel készül el, így az öt szakaszé összesen 1,614 milliárd forint lesz – fűzte hozzá a miniszterelnöki biztos.

Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke azt mondta, hogy a fejlesztések nagyrészt nemzeti forrásból valósulnak meg. Hozzátette, hogy elindult 1,412 milliárd forintos keretből a Vereb – Vál – Etyek – Gyúró úthálózat tervezése, valamint nettó 650 millió forintból a váli Ürményi-kastély teljes felújításának a tervezése is. Ezek a fejlesztések még előttünk állnak – jelezte a megyei közgyűlés elnöke.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója arról tájékoztatott, hogy a Biatorbágy – Etyek – Alcsútdoboz összekötő út négy kilométeres szakaszának munkálatai során 2300 köbméter aszfaltot építettek be, kijavították az útpadkát és új felfestést, valamint új jelzőtáblákat kapott az útszakasz a vízelvezető rendszer megújítása mellett.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.