„A zene hidat képez ember és ember között”

– A megtelt Szent István-bazilikában nagy sikerrel tartották meg szerdán este a világ első lovári nyelvű miséjének bemutatóját. A Le Devleske (Istennek) című mű a kávéházi cigányzene és a magyar népzene elemeit ötvözi – mondta el lapunknak Lakatos György, a Nemzetközi Euchrisztikus Kongresszusra készített előadás zenei koordinátora.

Csekő Imre
2021. 09. 02. 14:24
Forrás: Facebook
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szent István-bazilikában 2018 karácsonyán odalépett hozzám Erdő Péter bíboros úr azzal, hogy a liturgiát lefordították lovári nyelvre, amellyel kellene valamit kezdeni. Későbbi találkozásaink során mindkettőnkben megerősödött az elhatározás, hogy megzenésítsük a szöveget

– nyilatkozta lapunknak a lovári mise megvalósítását koordináló hegedűművész, Lakatos György.

A Le Devleske (Istennek) című, a szentmise állandó, a hívek által énekelt részeit tartalmazó zeneművet Oláh Patrik Gergő szerezte, és a bazilikában szerdán tartott nagy sikerű bemutató előadásában közreműködött a Belvárosi Ferences Kántorátus, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar kamarazenekara, a Grazioso, Farkas Rózsa, Liszt Ferenc- és Artisjus-díjas cimbalomművész, Szőke Nikoletta és Takács Nikolasz énekesek. A bemutatón Alpaslan Ertüngealp vezényelte a darabot.

– Fontos szempont volt az úgynevezett kávéházi cigányzene és a magyar népzene megjelenítése, amelyek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. Így vannak a darabban magyaros motívumok és a kávéházi cigányzenére hajazó zenei struktúrák is, de sok más népcsoport zenei identitása is hatott a műre

– hangsúlyozta Lakatos György, aki beszámolt arról is, hogy a szólisták, a zenekar és a kórus is rengeteget készült, külön-külön mindenki megtanulta a saját maga szólamát, és csak az elmúlt napokban indult el a közös próbafolyamat.

– Hegedűművész, tanárember vagyok, a családom mindig is római katolikus volt. Eszerint éltek az őseim, és így hagyták el ezt a világot. Ez a mostani előadás megerősítése az én vallásosságomnak, és segíthet bemutatni, hogy népcsoportunk, a cigányság mennyire sokszínű – fejtette ki Lakatos György, aki reméli, hogy a lovári mise bemutatása talán segíthet csökkenteni a negatív sztereotípiákat is, hiszen – mint fogalmazott – „a zene hidat képez ember és ember között”.

A Szent István-bazilikában szerdán koncert formájában elhangzó zeneművet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson, szeptember 9-én a Hungexpón szentmisén, liturgikus keretek között is hallhatják majd a hívek. 

Lakatos György azt is elmondta lapunknak, hogy született a műből egy orgonaverzió is, ha tehát egy templom igényt tart rá, nyugodtan a műsorra tűzhetik a lovári misét, hiszen annak zenéje a gregoriánból fakad, így abszolút befogadható és énekelhető a zenei kultúra iránt érdeklődő emberek számára.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.