Gyilkosságokra készülő magyar terrorista csoportot számoltak fel

Állami vezetőket, kormánypárti és baloldali politikusokat, devizahitelekben ítélkező bírókat és családtagjaikat akarták meggyilkoltatni a magukat a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetői. A Terrorelhárítási Központ felszámoló egységei fogták el a gyilkosságokra készülő szélsőségeseket.

2021. 09. 27. 18:03
null
A legfőbb ítélkező fórum szakértői száznegyven pert tekintettek át Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kommandósok rohanták le annak a szélsőséges politikai nézeteket valló magyar csoportnak a vezetőit és tagjait, akik a devizahitelek miatt állami vezetők, kormánypárti, illetve baloldali politikusok, hitelezési ügyekben ítélkező bírák és családtagjaik meggyilkolására készülődtek. A Központi Nyomozó Főügyészség friss közleménye szerint élet elleni bűncselekmény miatt vették őrizetbe a magukat a Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának nevező csoportosulás vezetői.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt folytat nyomozást, amely ügyben hétfőn bűnügyi akciót tart. A közlemény szerint a nyomozó ügyészség további bizonyítékok beszerzése és az elkövetők elfogása érdekében több helyszínen összehangolt eljárási cselekményeket – motozásokat, kutatásokat és lefoglalásokat – hajtott és hajt végre, továbbá több személyt is meggyanúsított, illetve gyanúsít.

A megalapozott gyanú lényege szerint 2021. szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – 

a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, hogy ha ölnek, öljenek szépen.

A radikális politikai nézeteket valló csoportosulás tagjaival vezetőjük közölte, hogy 

hadiállapot van, és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen az ún. devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra – az én ítéletem halál.

Ezt követően a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és baloldali vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre.

A magát bírónak nevező férfi – akit korábban Molotov-koktéllal elkövetett rongálás miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek – felszólította a végrehajtó testületet az ítélet végrehajtására, azzal, hogy mivel az „jogszerű”, nem valósít meg bűncselekményt. A csoportosulás másik vezetője arra utasította a tagokat, hogy ne szervezetten, hanem egyesével öljenek.

Az emberölések végrehajtására többen jelentkeztek.

A cikkünk megjelenésekor is folyamatban lévő bűnügyi akció végrehajtásában a Terrorelhárítási Központ, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, a Készenléti Rendőrség egyenruhás állománya és a Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság is közreműködött. Az ügyészség eddig két elkövető őrizetét rendelte el, és vizsgálja súlyosabb bűncselekmény megvalósulását is.

Devizahitelek miatti bosszú mint indíték már felmerült egy korábbi robbantás kapcsán. Néhány hete számoltunk be arról, hogy eredménytelenül zárták le a Lehel úti bankrobbantás miatti nyomozást. A támadás 2014. január 13-án éjszaka történt. Ekkor egy 180-185 centiméter magas, motorosdzsekit, kezeslábast viselő, bukósisakos, nőies mozgású ember érkezett krosszmotoron a CIB Bank Lehel úti fiókjá­hoz. Leparkolt, a bank ajtajába lerakott egy csomagot, majd elhajtott a belváros felé. A tettes a csomagban elrejtett, TNT-alapú robbanóanyagot gyújtózsinórral hozta működésbe. A detonáció beszakította a bankfiók ajtaját, szétszakította az ATM-et, az iroda belsejét romba döntötte. Egy hajléktalan szemtanú szerint a motoros feltűnően nyugodt volt. A merénylő az utcai kamerák felvételei szerint a Szentendrei úton távozott a fővárosból. Ugyanez a motoros 2014. január 7-én a Raiffeisen bank Váci úti fiókjának üvegportálját is betörte. Az emiatt indult nyomozást összevonták a bankrobbantás ügyével. A Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói egyebek mellett ellenőrizték a pénzintézetekben fenyegetőző, kiabáló ügyfeleket is, ezernél több állampolgári bejelentést vizsgáltak meg. Hat lehetséges indítékot vizsgáltak, köztük a bankok elleni bosszút is.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.