Kelemen Hunor: Nem lehet büntetlenül hátat fordítani a hagyományoknak

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke szerint a globális Nyugat értékválságban van.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2021. 09. 23. 20:39
KELEMEN Hunor
Kolozsvár, 2018. július 7. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke beszédet mond a Vallásszabadság Háza avatóünnepségén a kolozsvári unitárius templomban 2018. július 7-én. A Vallásszabadság Házát a korábban püspöki rezidenciaként szolgáló, felújított középkori műemléképületben alakította ki a Magyar Unitárius Egyház. MTI Fotó: Biró István Fotó: Biró István
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Értékválságban van a globális Nyugat, ebből kiutat az alapértékek tisztázása, a világos jövőkép, erős talapzat, gyerekvállaláshoz, -neveléshez szükséges szövetet visszaépítő családpolitika és a bátor politikusok jelenthetnek

– hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Románia miniszterelnök-helyettese a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson csütörtökön.

A politikus szerint a Nyugat nem azért van válságban, mert nincs mit enni, nincs elég ruha vagy nincs fedél az emberek feje fölött – bár rengetegen nélkülöznek –, hanem azért, mert nem lehet büntetlenül hátat fordítani a görög–római, zsidó–keresztény hagyománynak.

Nem lehet büntetlenül eltörölni a történelmet és a kultúrát, nem lehet kizárólag az egyént a közösség fölé emelni, nem lehet demográfiai problémát helyesen és tartósan megoldani úgy, hogy azt gondoljuk, a hiányzó munkaerő külső forrásból pótolható

– tette hozzá.

Ezután Kelemen Hunor Romániáról szólva kiemelte, hogy az ország nem túl biztató demográfiai kihívásokkal néz szembe: az idénymunkások és a diákok kivételével négymillió, a területén született polgár él külföldön, az ország az elmúlt 31 évben évente egy Marosvásárhely nagyságú város lakosságát vesztette el, és a nagyszámú elvándorlás mellett egyre kevesebb gyermek születik.

– A tőke az olcsó munkaerőt keresve kelet felé, a szakképzett munkaerő a kelet-európai társadalmakból nyugatra tart a jobban fizető munkahelyek reményében, utóbbi felbomlott családokkal, magukra hagyott gyermekekkel és a szakképzett munkaerő hiányával jár 

– jegyezte meg az RMDSZ elnök, hangsúlyozva, hogy ez a trend hosszabb távon a szociális és nyugdíjrendszer fenntarthatatlanságával, több régió elnéptelenedésével jár.

Kelemen Hunor szavai szerint a kilenc hónapja hivatalban lévő kormánykoalíció tisztában van azzal, hogy több fronton kell lépnie, ezért elsőként az életminőség feltételein kívánnak javítani.

Példaként említette: tízmilliárd eurós beruházási program indult utak, víz, csatorna- és földgázhálózatok építésére, hogy egyetlen közösség, település se legyen, amelynek nincs alapvető infrastruktúrája. Továbbá a kormánykoalíció újragondolja a családtámogatási rendszert, mert olyan új támogatási politikára van szükség, amely segíti a fiatal családokat, ösztönzi a gyerekvállalást, -nevelést, a lakásvásárlást, emellett pedig folytatják a bölcsődeépítési programot.
 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.