Pietro Parolin bíboros Ferenc pápa budapesti és szlovákiai útjáról beszélt

Budapesten és Szlovákiában nagy várakozás előzi meg a szentatya érkezését 34. apostoli látogatása előtt. Pietro Parolin bíboros államtitkár még az utazás előestéjén válaszolt a Vatikáni Rádió kérdéseire, hangsúlyozva, hogy Ferenc pápa kívánsága az imából fakad, ez a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lezárásának és szlovákiai látogatásának ösztönzője.

Magyar Nemzet
Forrás: Vatikán News2021. 09. 12. 11:17
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Vatikáni Rádió újságírója hosszan beszélgetett Pietro Parolin bíboros államtitkárral, aki elmondta, hogy az eucharisztikus kongresszusok az ünneplésre, az elmélkedésre, a tanulásra, az eucharisztia misztériumának elmélyítésére adnak alkalmat. A budapesti kongresszuson ezekben a napokban pontosan ez történik – írja a Vatikán News. A kongresszus célja, hogy a híveket az eucharisztikus életre buzdítsa és vezesse. 

Felidézte Ferenc pápa egy 2018-ban mondott beszédét, amelynek gondolata alapvetően fontos: „A szentmise után már nem saját magunkért, hanem másokért élünk.”

Erdő Péter bíboros erre utalt abban a nyilatkozatában, amikor a népekkel való testvériség elmélyítéséről szólt. Az eucharisztia Krisztus szeretetét mutatja meg számunkra, amellyel képesek leszünk arra, hogy embertársainkban testvért fedezzünk fel.

Ferenc pápa budapesti látogatása után Szlovákiába megy, ahol egy olyan néppel fog találkozni, amelyben benne él Szent Cirill és Szent Metód emlékezete és öröksége. Parolin bíboros felidézte Szent II. János Pál pápa „Slavorum Apostoli” k. enciklikáját, amelyben 

a keleti és nyugati hagyományok közötti összekötő kapocsnak, szellemi hídnak nevezi őket.

Európa e két társvédőszentje ma is példaként szolgál arra, hogyan lehet az evangéliumot más-más kultúrák között hirdetni. Ferenc pápa ma arra hívja az egyházat, hogy legyen nyitott a világra és hirdesse az evangéliumot. Ez a megfelelő nyelvezet felfedezését jelenti, hogy a világ képes legyen az örömhír befogadására. Fontos tehát – magyarázta Parolin bíboros – a missziós vonás, valamint 

a különbözőségek befogadása a katolikus világba, hogy ezáltal egy „szimfonikus” egységgé tudjon formálódni.

A szlovákiai látogatás programjait illetően, amelyekből a Vatikáni Rádió újságírója a roma közösséggel való kassai találkozóját emelte ki, Parolin bíboros elmondta, hogy az egyfajta folytatása a szentatya romániai látogatásának, ahol szintén alkalma volt erre. A pápa szándéka a roma közösség iránti figyelmének kimutatása, a közösség értékeinek hangsúlyozása, amely a családra, a szolidaritásra irányul, végül pedig a társadalomba való beilleszkedést jelentő erőfeszítések támogatása. A szentatya mélyen átérzi az emberek szenvedéseit, amely ez alkalommal is megmutatkozik.

Ferenc pápa a sasvári nemzeti pálos kegyhelyen mutat majd be szentmisét a Hétfájdalmú Szűzanya liturgikus ünnepén. Parolin bíboros kifejtette, hogy a szentatyának ez különösen jelentős pillanat lesz, amely lehetőséget ad számára ezen a népi vallásossági ünnepen való részvételre.

Mária tisztelete különösen fontos a pápának, amely argentin mivoltából fakad, ugyanakkor Európában is mélységes gyökerekkel rendelkezik. A sasvári nemzeti kegyhely példa a Mária iránti tisztelet jelentőségére egy nép, egy közösség életében – magyarázta a bíboros államtitkár. Hangsúlyoznunk kell továbbá, hogy a pápa zarándoklata Sasvárra sebészeti műtétét követi, ezért háláját kívánja kifejezi a Szűzanyának a sikeres beavatkozásért, valamint Mária oltalmába ajánlja a szenvedőket, a törékeny és sebezhető embereket, különös tekintettel a pandémia időszakára.

Végül az interjúban Pietro Parolin bíboros kifejtette, hogy a szentatya vágyakozással tekint útjára, az a kívánsága, hogy találkozhasson ezekkel a közösségekkel, a hívekkel, akik már várják őt. A világjárvány miatt a pápai utak is visszaszorultak, ebből kifolyólag a szentatya még jobban érzi a találkozás hívását. Az emberekkel, hívekkel való közvetlen kapcsolat, a találkozás öröme különösen is jellemzi Ferenc pápa péteri szolgálatát, és most újból ebben lehet majd része.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.