Freund Tamás: Harcolni kell az áltudományok ellen

A tudományos tényekkel alátámasztott híreket az emberek kevésbé hiszik el, mint a hangzatos, izgalmas álhíreket – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kedden, a Középiskolai MTA Alumni program elindulását bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten. A kutató szerint a fiatalokat segíteni kell abban, hogy képessé váljanak a hiteles információk felismerésére.

2021. 10. 28. 14:31
Alumni Program elindulását bejelentő sajtótájékoztató Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Fontos felvértezni a fiatalokat minden létező tudományos eszközzel az áltudományok elleni küzdelemben. Ebben a harcban sajnos vesztésre állunk – mondta Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke kedden, a Középiskolai MTA Alumni program elindulását bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten. A Bolyai- és Széchenyi-díjas világhírű agykutató szerint az áltudományok elleni küzdelem jelenlegi állását jól mutatja, hogy „megakadtunk a járvány elleni küzdelemben”.

A 60 százalékos átoltottságtól nem nagyon tudunk előrébb jutni. Egyes európai országokban – akiket korábban még megelőztünk – már 90 százalékhoz közeli az átoltottság. Nálunk valamiért ez még nem sikerült. Hiába foglaltunk állást minden lehetséges csatornán az oltóanyag mellett, mégsem jutottunk egyről a kettőre.

Az MTA elnöke szerint a tudományos tényekkel alátámasztott híreket az emberek valamiért kevésbé hiszik el, mint a „hangzatos, izgalmas, olykor sci-finek tűnő, időnként teljesen elmebeteg nyilatkozatokat, amelyek rendkívül gyorsan terjednek a közösségi média felületén”. 

Freund Tamás elmondta, a Középiskolai MTA Alumni Program célja, hogy népszerűsítsék a problémacentrikus, kritikus gondolkodást a fiatalok körében, illetve hogy segítsék őket abban, hogy képesek legyenek a hiteles információk felismerésére és megkülönböztetésére az egyre gyorsabban terjedő áltudományos hírektől. 

– Ők a következő generáció, őket kell tudománybaráttá tenni, őket kell olyan szinten megismertetni a tudomány módszertanával, hogy meg tudják majd különböztetni azokat az áltudományos eredményektől – részletezte. – Éppen emiatt az egész országnak jót tenne, ha a program népszerűségnek örvendene – zárta gondolatait a kutató. 

A Középiskolai MTA Alumni Programot Freund Tamás, az MTA elnöke indította, amelyhez eddig az Akadémia köztestületének csaknem 1300 tagja csatlakozott, vállalva, hogy saját egykori középiskolájában vagy más hazai és határon túli iskolákban mutassa be kutatási területét és kutatói hétköznapjait a diákoknak.

Az MTA beszámolója szerint a Középiskolai MTA Alumni program elindulása óta népszerű a fiatalok körében, a résztvevő középiskolák száma folyamatosan nő. Az eddig jelentkezett iskolákban idén szeptemberben elkezdődtek az első tudomány-népszerűsítő előadások és beszélgetések, vagyis az „alumni klubok” rendezvényei. A program hivatalos nyitórendezvényének a veszprémi Lovassy László Gimnázium adott otthont október 15-én, az a középiskola, ahonnan Freund Tamás kutatói pályája elindult.

Borítókép: Teknős Miklós

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.