Gyurcsány Ferenc és a dublőrei

– Most is Gyurcsány Ferenc Magyarország kormányfője, csak Bajnai Gordon személyében egy dublőrt állított a kormány élére – mondta Orbán Viktor 2009-ben, amikor Gyurcsány a volt miniszterével, Bajnai Gordonnal tolatta le az emberek torkán a megszorításokat. Most Márki-Zay Péter a dublőr, aki a DK elnökének hatalomra jutását készíti elő.

2021. 10. 20. 7:30
Gyurcsány Ferenc; Bajnai Gordon
Budapest, 2008. augusztus 26. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Bajnai Gordon a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter az Országház Munkácsy termében tartott sajtótájékoztatón, miután az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) részeként megvalósuló Iskolafelújítási Program pályázatairól döntött a kormány. MTI Fotó: Kovács Attila Fotó: Kovács Attila
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Mondtam neki, elnök úr, könyörgöm, azért dolgozom, hogy a DK ne a legerősebb ellenzéki, hanem a legerősebb kormánypárti frakció legyen – ezt mondta saját bevallása szerint Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferencnek. Hódmezővásárhely polgármestere megnyerte a baloldalon a miniszterelnök-jelölti pozícióért rendezett előválasztást. Eldőlt az is, hogy a 2022-es választások után Gyurcsány pártjának lesz a legnagyobb frakciója a baloldalon. Ez azt jelenti, hogy Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferenc politikai foglya lesz, mert támogatás nélkül tehetetlen lesz. Ezt a gyakorlatot már jól ismeri Karácsony Gergely főpolgármester, aki a Demokratikus Koalíció (DK) támogatása nélkül lépni sem tud Budapest irányításában. Gyurcsány Ferenc kiváló hatalomtechnikus, nem most bújik először egy „kirakatbábu” mögé. 

„Azt hallom, hogy a változásokhoz szükséges összefogásnak, az ahhoz szükséges stabil kormánytöbbségnek és az ellenzék józan magatartásának én vagyok az akadálya. Remélem, hogy így van, hogy csak én magam vagyok az akadálya, mert ha igen, akkor ezt az akadályt én most megszüntetem”

– mondta Gyurcsány Ferenc 2009. március 21-én az MSZP rendkívüli kongresszusán. Gyurcsány kormányfőként megbukott, a hazugságoktól a megszorításokig bukdácsoló politikája csődöt mondott. Lemondása után egy nappal ezt írta a The Washington Post:

Gyurcsány Ferenc nem rejtette véka alá, hogy súlyos csorba esett a tekintélyén 2006-ban, amikor nyilvánosságra került egy gyűlésen mondott beszéde, amelyben elismerte: a gazdasági helyzetet illetően hazudtak, hogy megnyerjék a választásokat. A rádióban is bejátszott beszéd tiltakozásokat és zendüléseket váltott ki, amelyekben ezrek sebesültek meg.

A cikk arra is felhívta a figyelmet, hogy „Gyurcsány Ferenc, miközben új kormány alakítását javasolta, úgy tűnik, bebiztosította helyzetét. Néhány órával ugyanis azután, hogy közölte, kész lemondani, újraválasztották a Magyar Szocialista Párt elnökévé, a szavazatok több mint nyolcvan százalékával. Ezáltal beleszólást nyert lehetséges utóda kiválasztásába.”

És a múlt szálai itt érnek össze a jelennel. Tragikomikus miniszterelnöki szereplőválogatás vette akkor is kezdetét, majd végül Bajnai Gordon, Gyurcsány volt minisztere lett a kormányfő. 

A The Washington Post így jellemezte akkor az ország gazdasági állapotát: „A gazdaság helyzetén erősen rontott a globális pénzügyi válság, a kormány 25,1 milliárd dollárnyi hitelt vett fel a Nemzetközi Valutaalaptól és más intézményektől. Miután megingott a befektetők bizalma azzal kapcsolatban, hogy az ország képes-e visszafizetni adósságait, a forint jelentősen meggyengült, s a jegybank emiatt nem tudott kamatot csökkenteni a gazdaság ösztönzésére. A magyar gazdaság 2009-ban várhatóan öt százalékkal fog zsugorodni.” A The New York Timeshoz hasonlóan a The Washington Post is idézett olyan elemzői véleményt, hogy Gyurcsány Ferencnek a lemondás bejelentésével az volt a szándéka, hogy megerősítse párton belüli helyzetét.

– Most is Gyurcsány Ferenc Magyarország kormányfője, csak Bajnai Gordon személyében egy dublőrt állított a kormány élére – mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke 2009 szeptemberében. Gyurcsány Ferenc megbukott, volt minisztere vitte végig a megszorításokat a Nemzetközi Valutaalap gyámsága alá került országban. A gyes időszakának a megkurtításától a 13. havi nyugdíj elvételéig Bajnai mindent véghezvitt.

Bajnai Gordon 2009. október 20-án az ATV műsorában arra a felvetésre, hogy a baloldal Gyurcsány Ferenc dublőreként tartja őt számon, úgy reagált: vállalása inkább egy kaszkadőri feladatra emlékezteti, de nem helyettesít senkit, megpróbál Magyarország érdekében egy olyan gazdaságpolitikát folytatni, amelynek nyilvánvaló eredményei vannak.

Az eredmények elmaradtak, 2010 után az Orbán-kormány tette rendbe az államháztartást, melynek köszönhetően az ország kiszabadult az unió túlzottdeficit-eljárása alól. A gazdaság növekedése azóta is az unió élmezőnyben van, Gyurcsány Ferenc pedig ismét valaki más mögé bújva akar visszatérni a hatalomba.

Borítókép: Kovács Attila

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.