– A nemzeti kormányzatok tehát természetüknél, szerkezetüknél fogva tudják megfelelően kezelni a pandémiát?
– Nekik vannak meg erre az eszközeik és lehetőségeik, például a kormányzatoknak áll módjukban megszervezniük az államot, hogy képessé tegyék a védekezés struktúráinak a létrehozására és működtetésére. Ám ezekkel megfelelően kell élni, emellett pedig fel kell ismerni, hogy mely lépés a leginkább célravezető az adott helyzetben. Ahogyan azt is, hogy egy-egy döntésnek milyen következményei lesznek, a különböző dilemmákat hogy érdemes feloldani.
– Említene néhány példát?
– Például bölcs döntés volt a magyar kormány részéről katonai igazgatás alá rendelni a kórházakat, mivel ez volt szükséges az egészségügyi ellátórendszer kapacitásainak a működőképes állapotban tartásához és megszervezéséhez. A magyar állam hadra lett fogva, és ennek köszönhető, hogy nem láttunk olyan képeket, mint amilyenek Bergamóból, Portugáliából, vagy Romániából érkeztek.
– Gondolom, az sem mindegy, hogy azzal mit kezdett a politika, hogy felerősödött az emberek bizonytalanságérzete és ingerültsége.
– Igen, ezzel a dilemmával is szembesültek a kormányzatok: a vírus kikezdte az emberek türelmét. Nem tudtuk, hogy meddig leszünk mi bezárva, meddig lesznek az üzletek, éttermek zárva, meddig nem végezhetjük a megszokott módon a munkánkat, mikor láthatjuk újra távoli családtagjainkat, barátainkat. Mindent eluralt a bizonytalanság.
A kormányoknak például nagyon körültekintően azt kellett mérlegelniük, hogyan védjék úgy az emberi életet, hogy a gazdaság se omoljon össze.
Nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt, a jó megoldást az olyan kényes dilemmákban is, mint hogy milyen mértékben korlátozhatják az emberek szabadságjogait annak érdekében, hogy kiszorítsák a vírust. Ahogyan az olyan kérdésekben is, hogy kötelezővé lehet-e tenni az oltást? Ha ezt az emberek nem fogadják el, akkor lehet-e külön szabályokat hozni az oltottakra és az oltatlanokra? Ezek azért kegyetlenül nehéz dilemmák, mert nincs tökéletes feloldásuk. Cselekedni viszont kell.
– Ha viszont pusztán egyfajta kísérletezésről van szó, akkor szerencse kérdése, hogy sikeresnek lehet-e nevezni egy kormányzatot vagy sem?
– Nem erről van szó. A szerencse mellett kormányzati képességek, a cselekvés képességének a felmutatására is szükség volt. Vagyis politikai képességekről beszélünk. A politikában a dolgoknak sorrendisége van. Például amikor még nincs vakcina, akkor másképp kell védekezni, más megoldást kell találni arra, hogy ne terhelődjön túl az egészségügyi ellátórendszer. Láttuk, a cselekvő kormányzatok zártak és elkülönítettek. Azért kellett zárni, hogy lassítsák a vírus terjedését. Amikor viszont már van oltás, akkor már az oltás a megoldás, a vakcina győzi le a vírust. Ekkor az elzárás már akár olyan indokolatlan szabadságkorlátozás lehet, amit nehezen fogadnak el az emberek. Amikor pedig már túl vagyunk a nehezén, akkor újra lehet indítani a gazdaságot, és olyan segítséget kell adni a családoknak, és a vállalkozásoknak, amelyekkel helyre lehet állítani a megszokott életüket.
– Mennyire lehet objektívan megállapítani, hogy egy adott kormányzat hogyan teljesített ezekben a kérdésekben?
– Meg tudta-e a szervezni az államot, működőképes maradt-e az állam és különböző ellátórendszerek, vagy nem bírták a terhelést és összeomlottak. De itt szerepet játszik a kormánnyal szembeni bizalom is. Romániában vagy Bulgáriában ezért is alacsony az átoltottság, mert az állam polgárai nem bíznak az államban. De ide tartozik az is, hogy egy társadalom elfogadja-e a politikusok döntéseit.
Sokat elárul, hogy míg Nyugat-Európa számos országában tömegtüntetések zajlanak, addig itthon nem tapasztalunk ilyesmit.
Ráadásul a liberális Hollandiában a rendvédelmi erők erőszakot vetettek be a tüntetők ellen. Abban pedig, hogy az emberek készek legyenek együttműködni a vezetőikkel, nagy szerepe vannak, hogy a kormány cselekedjen, de kiszámítható módon, azaz ne rángassa a kormányt. Németországban, Ausztriában, Portugáliában és Spanyolországban hol szigorítottak, hol lazítottak: amikor kicsit lejjebb mentek a számok, akkor engedtek, majd amikor rosszabbodtak a járványügyi adatok, még durvábban szigorítottak. A nyugat-európai országok demonstrálóinak ebből lett elegük, mivel kiszámíthatatlanná vált az életük.
– A magyar miniszterelnöknek pedig köztudottan az az egyik alapelve, hogy „nix ugribugri”.
– Pontosan, és a nyugodt kormányzás jelentősen hozzá is járult ahhoz, hogy Magyarországon zökkenőmentesen történtek a korlátozások, majd a gazdaság újraindítása is. Például a harmadik járványhullámban tavaly novembertől idén tavaszig ugyanazok a szabályok voltak érvényesek. Magyarország nem rángatta a kormányt. Már-már visszatértünk a vírus előtti életünkhöz. A védekezés legfontosabb eszközeként a kormány arra biztat mindenkit, hogy vegyük fel az oltásokat, és ma mindenkinek van is vakcina. Más, kevésbé szerencsés és kevésbé jól kormányzott országokban jelenleg is zárnak, s kijárási, illetve lakhelyelhagyási tilalom van érvényben.
– Hogyan befolyásolta a hazai politikai erőviszonyokat a pandémia?
– Úgy látom, a Covid alapvetően nem változtatta meg a politikai erőteret Magyarországon. Továbbra is az a helyzet, hogy a kormány cselekszik, azon dolgozik, hogy megszervezze a védekezés struktúráit. Az ellenzék pedig sem gyakorlati, sem morális értelemben nincs cselekvő helyzetben. Még a szükséges intézkedések meghozatalában is képtelenek voltak együttműködni a kormánnyal, ráadásul végig kritizálták a védekezést. Azt gondolom, hogy ennél több lett volna elvárható egy felelős ellenzéktől egy háborúhoz hasonlító válsághelyzetben.
– Erre azt lehet mondani, hogy az ellenzék dolga, hogy kritizálja a kormány döntéseit. Arra is akadt példa, hogy tényekkel támasztották alá a bírálatukat, például jóval több lélegeztetőgépet szerzett be a kormány, mint ahányat végül használatba állítottak.
– Még szerencse, hogy nem kellett az összes lélegeztetőgépet használni. A járvány természetéből következik, hogy egy bizonytalansági helyzetben kellett cselekedni. A pandémia elején nem tudtuk, mennyire fertőző a vírus, és hogy milyen arányban okoz súlyos megbetegedéseket. Képzeljünk el egy olyan vészforgatókönyvet, amelyben jóval többen szorulnak invazív lélegeztetésre, mint ahány gépet megrendelt a kormány, és több ezer ember halt volna meg emiatt.
Azt pedig kritikán alulinak tartom, hogy a magyar baloldal kamuvideókkal próbálta megrengetni az emberek bizalmát az egészségügyben, és tudatosan olyan politikát folytattak, hogy elbizonytalanítsák az embereket a vakcinák hatásosságát illetően.
Akkor is átléptek egy határt, amikor Brüsszelt kérték, hogy büntesse meg Magyarországot, amely eközben minden erejével a járvány elleni védekezésre koncentrált.
