Közokirat-hamisítás vádjával jelentették fel V. Naszályi Mártát

Az I. kerület párbeszédes polgármestere a testület által elfogadotthoz képest százmillió forinttal eltérő költségvetési rendeletet hirdetett ki 2020-ban. Az I. kerületi Fidesz szerint V. Naszályi Márta ezzel a lépéssel közokirat-hamisítást követett el, ezért a kormánypárti képviselők rendőrségi feljelentést tettek a polgármester ellen.

2021. 12. 03. 15:00
null
20200825 Budapest Átadásra került a Tabánban lévő sport- és szabadidőpark, amely a „Budapest 2019 – Európa sportfővárosa” program keretében újult meg a FŐKERT Nonprofit Zrt. megvalósításával. fotó: Teknős Miklós (TEK) Magyar Nemzet képen: V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester Fotó: Teknős Miklós
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Véleményünk szerint Váradiné Naszályi Márta, az I. kerület baloldali polgármestere meghamisította a Budavári Önkormányzat 2020. évi költségvetését. Ezért hivatalos személyként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettének gyanúja miatt képviselőtársaimmal feljelentést tettünk – mondta el Gulyás Gergely Kristóf, a Fidesz budavári önkormányzati képviselője. A kormánypárti képviselők azért tettek feljelentést a párbeszédes polgármester ellen, mert a testület 2020. február 20-án tárgyalta és elfogadta az önkormányzat költségvetését, ám V. Naszályi az elfogadott tervhez képest százmillió forintnyi átcsoportosítást hajtott végre.

– A százmillió forintos átcsoportosítás a kihirdetett rendeletből már kimaradt. Ezt a közokiratot valaki meghamisította – nyomatékosította a képviselő, hozzátéve: amikor észlelték az eltérést, egyből az illetékes kormányhivatalhoz fordultak, a vizsgálat után az önkormányzat feletti szerv hatályon kívül helyezte az addig kihirdetett 2020-as költségvetési rendeleteket, és a képviselő-testület által kihirdetett rendeleteket írta elő. Gulyás szerint a költségvetéssel való machinálás korábban sem állt messze a baloldaltól, de ilyen nyílt, szégyentelen törvénysértésre még nem akadt példa. Az I. kerület büdzséjét a Magyar Államkincstár is alkalmatlannak minősítette, és a szervezet elmarasztalta a kerületvezetést.

– A baloldali kerületvezetések közül ezzel a budavári önkormányzat új szintre emelte az inkompetenciát. Már csak azt nem tudjuk eldönteni, hogy szakmaiatlanság vagy szándékos nyereségvágy vezérelte őket. Mert a baloldalra mindkettő erősen jellemző – reagált a hírre a Budapesti Fidesz.

A polgármester elég szabadosan gazdálkodik az önkormányzat pénzével. Miként a Magyar Nemzet is beszámolt róla, Karácsony Gergely párttársa, V. Naszályi Márta harmincmillió forintot adományozott a budaváriak pénzéből a Főkertnek. Az önkormányzati előterjesztés szerint minderre azért volt szükség, hogy garantálják a Vérmező parkjának gondozását. Az önkormányzat kénytelen volt mélyen a zsebébe nyúlni, mert a zöldfelületet rehabilitálni kell, sok helyütt kikopott a növényzet. Azaz a főváros helyett a budaváriak fizetik meg Karácsony Gergely főpolgármester felelőtlen gazdálkodását. Jobb híján V. Naszályi egy személyben még a rendkívüli jogrend alatt arról döntött, hogy ezt a munkát a Főkertnek kell megvalósítania, amihez az önkormányzat 30 millió forinttal járult hozzá, hogy elfedjék a Párbeszéd társelnökének városüzemeltetési hiányosságait. 

Borítókép: V. Naszályi Márta (Fotó: Teknős Miklós/Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.