„Nem tartom egy korrekt embernek azt, aki ilyeneket beszél”

Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke is reagált Márki-Zay Péter antiszemita kijelentésére.

Magyar Nemzet
2022. 01. 27. 11:26
null
20211010 Budapest Kormányváltó nagygyűlés fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet képen: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke, miniszterelnök-jelölt Fotó: Kurucz Árpád
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem tartom egy korrekt embernek azt, aki ilyeneket beszél” 

– fogalmazott Turai János, a Váci Zsidó Hitközség elnöke Márki-Zay Péter, az egyesült baloldal miniszterelnökének zsidókkal kapcsolatos, napokban tett kijelentésére reagálva. Hozzátette: „egy bocsánatkérés megfelelő lenne, de az úgysem fog elhangozni”.

Turai János mindezt sajtókérdésre válaszolva mondta a Váci Zsidó Hitközség, a Duna–Ipoly–Galga Zsidó Oktatási és Kutatközpont, valamint a váci Magyar–Izraeli Baráti Kör szerdai, az emberi méltóság védelmében tartott közös gyertyagyújtásán. Az esemény apropója a váci baloldali képviselők napvilágra került antiszemita és rasszista bejegyzései és a Váci Zsidó Hitközség elnökének megfenyegetése volt.

A Váci Zsidó Hitközség elnöke hozzátette: magyarok vagyunk, és ez a közös nevező.

Az utóbbi hetekben szinte nem telik el nap anélkül, hogy az egyesült baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter ne tenne valamilyen botrányos kijelentést. Ezek közül is talán a legnagyobb negatív visszhangot kiváltó volt, amikor egy vasárnap esti élő videóbejelentkezésében azt mondta, 

„a Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés”. 

Bár a magát független-objektívként aposztrofáló baloldali média az esetre mély hallgatással válaszolt, rengetegen emelték fel hangjukat Márki-Zay szavai ellen.

– Egyre hajmeresztőbbek a zsidóságra történő hivatkozásai Márki-Zay Péternek 

– fogalmazott lapunknak Szabó György, a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) elnöke.

– Nagy érdeklődéssel figyelem a már ismétlődő vasárnaponkénti stand up comedy előadásait, amelyek méltán szórakoztatják valamely lepusztult kocsma közepesen erős alkoholos állapotban lévő közönségét – tette hozzá.

– Már vizionálom jövő vasárnapi bejelentését, amely az e heti megnyilatkozásának folytatásaként a Terror Háza bezárásáról és az eredeti funkció visszaállításról szólna. Hiszen a fideszes zsidók számbavétele nyilván önnek nem elég. Mindenesetre szólok, ne felejtsen el kihagyni a felsorolásból, se mint fideszest, se mint zsidót 

– rögzítette.

– Mindezzel együtt úgy gondolom, hogy előremutató lenne a választási kampányt nem felelőtlen kijelentésekkel megtölteni. Kérem, hogy a zsidóságot ne használja alantas politikai céljai elérése érdekében. Hiszen, mint ahogy ebből a levélből is kitűnik, a zsidó társadalom színes, akár politikai, akár bármely más tekintetben – hangsúlyozta a Mazsök elnöke.

– A Magyarhoni Zsidó Imaegylet (Zsima) növekvő aggodalommal tapasztalja, hogy a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás alapvető jogát az utóbbi időben, politikai okokból többen korlátozni kívánják – reagált Márki-Zay kijelentésére a szervezet közleményben. A Róna Tamás által elnökölt szervezet emlékeztet, 

ennek riasztó példája, hogy megtámadták Veszprémy László Bernátot, aki rámutatott az antiszemita és szélsőséges személyek tűrhetetlen megnyilvánulásaira, növekvő aktivitásukra.

Emellett a Zsima veszélyesnek tartja azokat  a nyilatkozatokat, amelyek szerint az „ördöggel is” összefognának a fent említett politikai erők, céljaik érdekében olyanokkal  is hajlandók együttműködni, akik szélsőségesen fenyegetnek, gyűlöletet szítanak. – A magyarországi zsidóság keserű tapasztalataiból jól tudja, hova vezet a gyűlöletbeszéd, ezért visszautasítjuk azt, hogy népcsoportokat és társadalmi rétegeket negatívan minősítsenek, egymás ellen uszítsanak mindenkit – hangsúlyozzák.

Ceglédi Zoltán baloldali véleményvezér Facebook-posztjában csupán egy sokatmondó kérdéssel reagált Márki-Zay szavaira: 

Nem lehetne, hogy inkább írja ki Áder János jövő vasárnapra a választást, és befejezzük ezt az egészet? – írta.

De nem ő az egyetlen a balliberális oldalról, aki nem tudta szó nélkül hagyni Márki-Zay produkcióját. Hont András szintén Facebook-bejegyzésében fejtette ki, hogy kezdi rendkívül kényelmetlenül érezni magát Márki-Zay megnyilvánulásai miatt. Mint írta, 

érkezett a szokásos vasárnapi bejelentkezés, amelyből kiderült, hogy MZP nyilvántartja a fideszes zsidókat. Szó szerint azt mondta, hogy a „Fideszben is van néhány zsidó, csak kevés”. A következő számláló, amit fölállít akkor ez lesz? 

Mindig a legjobb résznél lesz vége. Izgatottan várom a jövő vasárnapot, mert akkor talán azt is megtudjuk, hogy zsidóból, vagy melegből van több a Fideszben 

– reagált Facebook-bejegyzésében Schiffer András, az LMP volt elnöke, aki szerint Márki-Zay megszólalásai egy jó sorozathoz hasonlítanak. 

Borítókép: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke, miniszterelnök-jelölt (Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.