Szijjártó: Létezésünk veszélyt jelent a liberálisok számára + videó

A külgazdasági és külügyminiszter az amerikai Fox televíziós csatornán adott interjút, ahol Tucker Carlson neves konzervatív újságíró kérdésére a határvédelem, a migráció, illetve Magyarország nemzetközi megítéléséről beszélt.

Forrás: Facebook2022. 01. 20. 14:17
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Magyarország nem a leggazdagabb ország a világon, még csak Közép-Európában sem, de mégis sikerült felépítenie egy falat a határon mintegy húsz perc alatt. Komolyan veszik a határőrizetet. Ez nem valami csúcstechnológiájú határfal, hanem egy kettős kerítés, középen egy úttal. A különbség az, hogy hajlandóak megvédeni, nem viccelnek

mondta az interjút megelőző bejátszásban Tucker Carlson, a Fox News neves konzervatív újságírója, majd köszöntötte Magyarország külgazdasági és külügyminiszterét.

Szijjártó Péter elsőként nagyrabecsülését fejezte ki, amiért az újságíró bemutatta a valóságot Magyarországgal kapcsolatban. Elmondása szerint ez rendkívül ritka, hiszen általában azokkal a hazugságokkal és álhírekkel kell szembesülni, amelyeket a nemzetközi liberális mainstream hoz létre. A határvédelem és a migráció témakörére térve a tárcavezető jelezte, hogy amikor ezekről a mindenkit érintő fontos kérdésekről tárgyal az Európai Unióban, a külügyminiszterek szöveges üzeneteket küldenek neki a vita során, hogy jól csinálja, csak így tovább.

Mivel azonban ők a nemzetközi liberális mainstream, az NGO-k és a politikai elit részéről is nyomás alatt állnak, nem tudnak őszinte politikát folytatni

– magyarázta a miniszter. Magyarországon azonban mutatott rá politikai stabilitás áll fenn, ezért mindenki kimondhatja amit gondol, és annak megfelelően cselekedhet. 

Szijjártó Péter szerint azért gyűlölik a magyar kormányt, mert patrióta, keresztényalapú politikát valósít meg. 

„A mi módszerünk a konzervatív, patrióta, kereszténydemokrata módszer, tiszteletben tartva a történelmi és vallási örökségünket, tiszteletben tartva az értékeinket, mint a család – ez is meghozza a sikert. Tehát azért akarják, hogy elveszítsük a következő választást, mert alapvetően eltávolítanák a hatalomból az egyik utolsó sikeres konzervatív kormányt, és akkor bátran elmondhatnák, hogy nézzék csak, a liberális mainstream az egyetlen sikeres ideológia a világon” 

– összegezte a tárcavezető. 

Borítókép: Balról Tucker Carlson és Szijjártó Péter (Fotó: Facebook, képernyőkép)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.